Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-05-05 15:00:00
A történelem nem ismétli önmagát, csak rímel magára, fogalmazott korábban egy történész ismerősöm. Ennél a mondatnál jobban semmi nem tudja leírni a vasárnapi államelnök-választást, pontosabban az első fordulót. Az exit pollok tévedtek, a koalíció megméretkezett, de könnyűnek találtatott, és a rendszerellenesség újra teret hódított. Ennek pedig most egyáltalán nem lehet örvendeni.
Vasárnap 21 órakor, tehát lényegében az urnazárás pillanatában jelentek meg az első exit poll eredmények. A CURS felmérése alapján George Simion végzett az első helyen 33%-kal, őt kellett volna kövesse Crin Antonescu 22,9%, majd Nicușor Dan 20,9%-kal és Victor Ponta 14,7%-kal. Az AVANGARDE felmérése alapján szintén Simion volt az első 30%-kal, majd a második helyen holtversenyt jeleztek Crin Antonescu és Nicușor Dan között 23%-kal, negyedik helyen pedig Victor Ponta állt 15%-kal a 19 órai adatok szerint. Este 10 óra előtt egypár perccel érkezett egy frissítés a CURS részéről, amely már az urnazárás időpontjának adatait tartalmazta, ezek fényében Simion 33,3%-ot, Antonescu 22,8%-ot, Nicușor Dan 21%-ot, Ponta 14,5%-ot kellett volna kapjon. Azonban, ahogy tavaly novemberben, úgy idén májusban sem lett igazuk.
Az országon belül leadott szavazatok 99%-os feldolgozottságánál George Simion a voksok 40,5%-át szerezte meg, Nicușor Dan lett a második 20,88%-kal és Crin Antonescu a harmadik 20,36%-kal. A diaszpóra szavazatainak 89%-os feldolgozottsága mellett Simion majdnem 60%-ot, Nicușor Dan valamivel több mint 26%-ot, míg a koalíció közös államfőjelöltje Crin Antonescu alig több mint 7%-ot kapott. Ezen százalékok már csak minimálisan módosulhatnak a teljes feldolgozottságnál is. Amennyiben változnak is a százalékok, a sorrend nem fog, kijelenthető ehát, hogy a második fordulóban a szélsőjobboldali George Simion fog megmérkőzni Nicușor Dannal. A helyzet pedig nagyon borús, sőt egyenesen félelmetes képet fest!
Merthogy nem lehet elmenni azon tény mellett sem, hogy egyrészt a korosztályok tekintetében teljesült a már megszokott papírforma, vagyis a 18 és 24 év közöttiek voltak a legalacsonyabb arányban az urnáknál, őket a 25 és 34 év közöttiek követték, majd a 35 és 44 év közöttiek. A legnagyobb arányban a 45 és 64 év közöttiek voltak szavazni, második helyen pedig a 65 év felettiek állnak. A férfiak és nők megoszlása közel 50-50%, előbbiből 4,7 millió, utóbbiból 4,86 millió járult az urnákhoz. Illetve a legmagasabb részvételt délben jegyezték. Ezek a már hosszú éve megszokott adatok, semmi nagy változást nem lehetett tapasztalni. Azonban nem lehet elfelejteni azt, hogy Nicușor Dan szavazóbázisa a városokban, különösen a nagyvárosokban van. Ebben nincs is semmi meglepő, hiszen Bukarest főpolgármesteréről van szó, aki – logikus módon – urbánus politikát folytat. A vásárnapi választáson pedig mintegy 5,76 millió városi szavazat érkezett, miközben vidékről csak 3,8 millió. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Nicușor Dan mindössze Kolozs megyében, valamint a fővárosban tudott diadalmaskodni. Az olyan USR-közeli megyékben is, mint Temes, az AUR jelöltje, George Simion végzett az első helyen, Maros, Hargita, Kovászna, Bihar és Szatmár megyében Crin Antonescu, a koalíció közös jelöltje került az első helyre. Hat megyét és a fővárost leszámítva tehát a térkép narancssárga, ez pedig az AUR győzelmét jelenti. Ahogyan az is nagyon vészjósló, hogy George Simion közel került ahhoz, hogy egy fordulóból megszerezze magának (és pártjának) a Cotroceni-palotát, azaz az államelnöki széket.
A rengeteg szám felsorolásakor pedig azt se felejtsük el, hogy Victor Ponta szintén közel 14%-ot szerzett, ha pedig az ő eredményét összeadjuk a Simion eredményével, akkor az azt jelenti, hogy a szélsőséges politikus államelnök. Az egyedüli mentsvár az lehet, hogy most a koalíció közös jelöltje is bebizonyította, hogy a politikában az 1+1 nem minden esetben kettő. Azonban Simion tényleg döngeti a kapukat, egymaga majdnem annyi szavazatot szerzett, mint a második és harmadik helyen szereplő jelölt együttvéve.
Közben pedig Elena Lasconi 3%-ot sem tudott összekaparni, mindezt úgy, hogy tavaly novemberben bejutott a második fordulóba. Ezzel pedig minden kérdőjel eltűnt: veszített volna Călin Georgescuval szemben.
Az RMDSZ szavazói bebizonyították, hogy fegyelmezettek, hallgattak a szövetségre, és a koalíció közös jelöltjére, Crin Antonescura szavaztak, aki hétfő hajnalban a Digi24 hírtelevízió műsorában elismerte a vereségét Nicușor Dannal szemben. Ebben a helyzetben nem kérdés: épeszű magyar nem fog Simionra szavazni! De ez a választás nemcsak rajtunk fog múlni, és hatalmas összefogásra lesz szükség ahhoz, hogy a jelenlegi főpolgármesternek valós esélye legyen. Az emberek rendszerváltozást akarnak, a régi nagy pártok már távolról sem elég erősek, csak kérdés, hogy a nap végén tetszeni fog-e az az új rendszer, ami kibontakozóban van… A viharfelhők nagyon összegyűltek.
A választási eredmények grafikonja
Forrás: prezenta.roaep.ro