2019. január 17., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ünnepeltünk. Ünnepeltünk tiszta szívből, örömmel és méltósággal. Mert okunk volt az ünneplésre, kicsiknek és nagyoknak, ifjaknak és öregeknek. 


Ünnepeltünk. Ünnepeltünk tiszta szívből, örömmel és méltósággal. Mert okunk volt az ünneplésre, kicsiknek és nagyoknak, ifjaknak és öregeknek. Az ünnepelt a Napsugár gyermekfolyóirat, amely immár 60 esztendeje bekopog minden magyar iskolába – de a határon túlra is eljut –, viszi a tudományt, a mesét, a szebbnél szebb gondolatot, és viszi a képet, rajzot, s gyermekek „maszatmunkáit”, helyet ad szárnybontogatásaiknak, és ahol nyitott ajtók és nyitott szívek várják, ott helyet kér magának, s marad, majd nélkülözhetetlen családtaggá válik. 
Március 18-án sereglettünk össze Kolozsvárra, a Báthory István Líceum dísztermébe, szerkesztők, szerzők, képszerkesztők, rajzolók, szállítók, olvasók, terjesztők. Jöttünk a szélrózsa minden irányából, hogy együtt legyünk, együtt örüljünk a születésnapnak. A szervezők nem magukat ünnepeltették, hanem nagy-nagy alázattal és szerénységgel az alkotást, ami maga a Napsugár. Nem a nehézségekről beszéltek, hanem az alkotások szépségéről és azok teremtő erejéről. A nyelvről és annak termékeiről, amelyek eljutnak a gyermekhez, akit formálnak, alakítanak, hogy Ember legyen belőle. Jó volt látni azokat a dolgozókat, akik a lap születésétől kísérik annak gazdagodását, látni az ősz hajak intő üzenetét: vigyázzatok e lapra úgy, ahogyan mi vigyáztunk rá, hallgatni az ifjú szerzők felolvasásait, és megállapítani: élni fog a lap, ha ilyen szerzők dolgoznak neki. 
A Magyar Opera emeleti folyosóját a 60 esztendő képanyaga díszítette, áttekintést kaptunk a 60 esztendő színes, beszélő világáról. És mellettük láthattuk alkotóikat, legtöbbjüket élőben. 
A gálaműsor minden lelki húrt megremegtetett. A zeneiskola 120 tagú kórusa tíz ország tíz nyelvén énekelt dalait zengte a Tokos zenekar kíséretével. Testközelből láthattuk, hallhattuk a Cickom hármast, a mérai Cifrákat, a szamosújvári szórványkollégium gyermekeinek a Toborzóját, és sok-sok más, látásra, hallásra, megélésre érdemes műsorszámot. 
És a vége. A vége egy igaz mese volt. Elkészült a hamuban sült pogácsa (mézeskalács szív-tulipános mintával), amit Csipike és Kukucsi cipelt elénk egy hatalmas kosárban, s távozáskor mindenkit megajándékoztak ezzel az égi eledellel. 
Ahol egy ilyen hattagú lelkes csapat ilyen ünneppel tud megajándékozni egy kétezres közönséget, ott a szeretet a vezető, és minden lélektől lélekig ér. 
Áldja meg az Isten ezt a napsugaras csapatot, hogy még sokáig éltessék a Napsugarat!
Mert mibennünk zeng a lélek, 
minket illet ez az élet. 
Zeng a lélek, zeng a szó… (Nagy László)
Bárdosi Ilona