2021. december 3., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Miközben az állam feladatát látja el, azaz nehéz sorsú, szétesett családokból származó gyerekeket nevel, a bürokrácia, valamint az állami támogatás megvonása ellehetetleníti a Bakó Béla Pál, azaz Pál atya, ferences rendi szerzetes által működtetett Szent Erzsébet Társulás munkáját. 


Miközben az állam feladatát látja el, azaz nehéz sorsú, szétesett családokból származó gyerekeket nevel, a bürokrácia, valamint az állami támogatás megvonása ellehetetleníti a Bakó Béla Pál, azaz Pál atya, ferences rendi szerzetes által működtetett Szent Erzsébet Társulás munkáját. Bár a saját forrásaikból tíz kiskorút tudnának ellátni, Pál atya képtelen arra, hogy 28 gyermeke közül bármelyikről is lemondjon, ezért minden követ megmozgat annak érdekében, hogy tisztességgel felnevelje a család nélkül maradt gyerekeket. 
A ferences lelkület – amid van, oszd meg a szegényekkel – és a keresztény szeretet élteti a Szent Erzsébet Társulás munkáját. Pál atya szívügyének és küldetésének tekinti a nehéz sorsú gyerekek felkarolását, mint mondta, ő azt a feladatot kapta a Jóistentől, hogy gyermekkort teremtsen azoknak a kiskorúaknak, akiknek egyébként ez nem adatott volna meg. Itt megsimogatják őket, ha szomorúak, mesét olvasnak nekik ágyba bújás előtt, és tanulnak velük, ha éppen gondot okoz a másnapi lecke. A teremben, ahol beszélgetünk, sorakoznak az igényes meséskönyvek, és öröm hallgatni, ahogyan Pál atya, akárcsak egy büszke nagyapa, mesél a gyermekeiről. Nem fér kétség ahhoz, hogy igazi családra találnak a hozzá került kiskorúak. Az évek során közel százhúsz gyerek sorsát egyengette. 
Bár a közel két évtized során, amióta a ferences rendi jótevő gyermeknevelésre adta a fejét, számtalanszor kellett szembenézniük anyagi nehézségekkel, mindig kerültek adakozó kedvű emberek, akik segítettek továbblépni. Ugyanakkor nagyot nyomott a latban az is, hogy mindig számíthattak a Maros Megyei Tanácson keresztül juttatott állami támogatásra. Ettől viszont idén elestek, és a bürokrácia, amibe ütköznek a működéshez szükséges licenc megszerzése során, ellehetetleníti a tevékenységüket. 
 
Ha volt hely, jó, ha nem, szorítottak
– A Marosvásárhelyen és Marossárpatakon családi típusú otthonokat működtető Szent Erzsébet Társulás 1998 decemberében indult – emlékezik vissza a kezdetekre Pál atya. – Annak idején én mint ferences szerzetes azzal a céllal indítottam el, hogy olyan gyerekeket, fiatalokat fogadjunk be családi típusú házakba, akiket nem fogad be senki, akik nem gyermekhez, nem emberhez méltó körülmények között nevelkednek. Nem árvaházban gondolkodtunk, hanem otthonban, ahol igazi családi légkörben nevelkednek ezek a gyerekek. Vannak közöttük árvák, félárvák és szociálisan árvák, ez utóbbi valójában egy diplomatikusabb kifejezés, mert zavar, amikor egy gyerekről azt mondják, hogy elhagyott. Nem mintha nem fedné a valóságot, csak bántó a gyerekre nézve. Sokáig az otthonok működtetése az állam támogatásával történt, pontosabban a Maros Megyei Tanács támogatásával. 2000-2001-től szerződésben álltunk a Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatósággal. Voltak ugyan kisebb-nagyobb gondok, de párbeszéddel, megértéssel mindent meg lehetett oldani, úgy érzem, hogy 18 éven keresztül nagyon jól együttműködtünk. Hozzánk azok az esetek kerültek, amelyekre máshol nem sikerült megoldást találni. Telefonáltak a gyermekvédelemtől, hogy van egy problémás esetű gyermek, be tudjuk-e fogadni. És mindig igen volt a válasz. Ha volt hely, jó, ha nem, akkor szorítottunk. Azt sem tudtuk, hogy fiú-e vagy lány-e, fehér vagy fekete, de nem ez számított, hanem az, hogy van egy gyerek, akinek most van szüksége a segítségünkre, akit fel kell karolni, akinek gyermekkort kell biztosítani. Ennek a küldetésnek igyekeztem maximálisan eleget tenni a munkatársaim, valamint nagylelkű, adakozó embereknek a támogatásával. Nagyon sok pozitív tapasztalatom van ezen a téren, hiszen az évek során nemzetiségtől függetlenül, Vatra Dorneitól Bukarestig jöttek az emberek segíteni, és bár állandó támogatónk nincsen, visszatérő annál több, és amikor nehéz helyzetben voltunk, kibillentettek a holtpontról. Most sajnos ezen a téren is változott a helyzet, akikre eddig rendszeresen számíthattunk, tovább már nem tudnak segíteni – jegyezte meg a ferences rendi jótevő. 
 
„Kómában” van a társulás 
A jelenleg 24, öt és tizenhat év közötti, valamint négy nagykorú gyereket nevelő Pál atyának óriási fejfájást okoz, hogy kötelezik őket a működéshez szükséges licenc megszerzésére. Ennek hiányában nem folytathatják tovább a tevékenységet, és augusztusban nem pályázhatnak támogatásra a megyei tanácsnál. 
– Olyan helyzetbe kerültünk, hogy meg kell szereznünk a licencet. Már 2015 óta kérik, viszont nekünk 2017 június közepéig akkreditálásunk volt. Mivel ez lejárt, előkészítettük az aktákat, és benyújtottuk a licenckérelmet, hogy tudjunk tovább működni a jelenlegi felállításban. Több alkalommal visszautasítottak, mondván, hogy bizonyos feltételeket nem teljesítettünk, de nem adtak egy listát, hogy tudjuk, pontosan minek is kell eleget tegyünk. A személy, akit ezzel megbíztunk, az internetről tájékozódott arról, hogy általában mire van szükség hasonló helyzetben. 2015-től a tevékenységünk 80 százaléka bürokratikus tevékenység. Képtelenség, hogy mennyire a papírokra koncentrál az állam, a hivatalnokok, a lényeg pedig háttérbe szorul, senki nem a gyerekek javát nézi, hogy van egy otthonuk, hogy meg van oldva az étkeztetésük, ruháztatásuk, és emellett, ha a szükség úgy hozza, külön tanárt fogadunk melléjük, különprogramokra járnak: úszni, gyógytornára, táborokba. Előfordul, hogy egy évben hétszer mennek táborba. Amit lehet, megteszünk értük, és elmondhatom, hogy nyolcvan százalékban sikeres felnőttekké válnak, sokan leérettségiznek, egyesek egyetemre mennek. Nálunk általában 40-45 gyerek szokott lenni, de sajnos ez a szám leapadt 28-ra, mert nincs lehetőségünk többet befogadni, mivel az alkalmazottakat, valamint a közköltséget nem tudnánk fizetni. 
Érthetetlen, hogy az állam válláról levesszük a terhet, ennek ellenére megölnek bennünket ezekkel a törvényekkel. Azt mondhatjuk, hogy a Szent Erzsébet Társulás jelenleg az intenzív osztályon, kómában van. Olyan ördögi körbe kerültünk, amiből nem tudom, hogyan mászunk ki. 
 
A bürokrácia iskolapéldája
Az állam megvonta a támogatást, amit a megyén keresztül kaptunk, és amiből az alkalmazottak bérének egy részét biztosítani tudtuk. Viszont ha a licencet meg akarjuk szerezni, a törvény előírja, hogy az alkalmazottak számát növelni kell. Vásárhelyen például egy munkapontnál, az egyik háznál van négy gyerek, és három alkalmazott kell legyen. Továbbá utasítást kaptunk, hogy egy szobában csak két gyerek lehet. Lehet a szoba hétméteres is, de ezt akkor is be kell tartani, hiszen feltétel, hogy a licencet megszerezzük. Továbbá a tűzoltói engedélyek megszerzése során is megnehezedett a dolgunk, hiszen szigorú feltételeket szabtak. Például 63 füstérzékelőt és további hőérzékelőket kellett felszerelni, ami 7 ezer euróba került volna. Addig kerestük a cégeket, amíg találtunk valakit, aki szinte feléért felszerelte. Bár még most is adósságunk van emiatt, eleget tettünk ennek is. Ezenkívül követelték az épületek tűzálló szigetelését, hiába voltak még az épület átvételétől származó aktáink, amelyek bizonyították, hogy erre a típusú faanyagra nem kell tűzálló szigetelés, úgyis el kellett végezzük ezt a beruházást is, ami további 3600 lejbe került. És még mindig nem szereztük meg a tűzoltósági jóváhagyást, mert egy fadarabot, amin elvégezték a tűzálló szigetelést, el kellett küldjünk Kolozsvárra, hogy rábólintsanak, rendben van-e, és az ottani illetékesek három hete nem adnak választ. Ettől függ, hogy a tűzoltóság pecsétjét megkapjuk-e. A feltételek között van, ami logikus elvárás, és az ember ezeknek eleget tesz, ha a bicskája beletörik is, de vannak érthetetlen dolgok is. Például Bukarestből utoljára azért dobták vissza az iratcsomót, mert nem volt feltüntetve a dokumentációban, hogy a sárpataki munkaponton a házak fala kívülről milyen színűre van festve. Nem az számít, hogy olyan feltételek vannak, amelyek a gyerekeknek a kényelmét szolgálják, hogy bent tisztaság van, vagy van meleg víz, hanem, hogy történetesen narancssárga-e vagy zöld a ház külseje. Ezenkívül az épületen átalakításokat kellett végezzünk, mindaz, ami közel két évtizedig jó volt, most már nem felel meg – sorolta az útjukba gördített akadályokat Pál atya. 
 
Kicsúsznak az időből
Mint rámutatott, az utóbbi időben olyan szociális törvények születtek, amelyek ellehetetlenítik azok helyzetét, akik ezen a téren tevékenykednek. Miután évekig számíthattak a megyétől érkező anyagi támogatásra, a megváltozott törvénykezés nyomán akárcsak számos nemkormányzati szervezetnek, amelyek a hátrányos helyzetű rétegek megsegítésén munkálkodnak, januártól a Szent Erzsébet Társulásnak is megszűnt a finanszírozási szerződése a gyermekvédelmi igazgatósággal. 
– Januártól májusig nem kaptunk támogatást, a húsz alkalmazottunkat négy hónapon át nem tudtuk fizetni. Május elején visszamenőleg megkaptuk a négyhavi összeget, de azóta nem számíthatunk az állami támogatásra, mert a licitet, amit meghirdettek, nem nyertük meg. Felfoghatatlan számomra, hogy egy gyerek, egy ember eltartását licitálják, amelyik szervezet, alapítvány kevesebbért vállalja, hogy gondoskodik a gyerekről, annak adják – áll döbbenten a jelenlegi helyzet előtt Pál atya.
A megyei önkormányzat augusztusban újabb kiírást hirdet meg, viszont ahhoz, hogy erre pályázhassanak, addig meg kellene szerezniük a licencet. – Ha a hét végéig meg is kapnánk Kolozsvárról a rábólintást, hogy megfelelő a tűz-álló szigetelés, és ennek birtoká-ban elküldenénk Bukarestbe a licencdossziét, az illetékes állami szerv jogi osztálya most szabadságra megy, tehát mire megszerezhetnénk a jóváhagyást, október lesz, és megint elesünk az augusztusi pályázati lehetőségtől, amit a megye hirdet meg. Sajnos a törvény változott ezen a téren is, licenc hiányában a megye sem fogadhatja el a pályázatunkat, nem vehetünk részt a liciten. Valami csoda kell történjen, és ezért imádkozom, mert ha a licitről lemaradunk, arra kényszerülünk, hogy teljes egészében a saját forrásainkból éljünk meg – tette hozzá a gyermekei sorsáért aggódó atya. 
 
Melyiket a 28-ból?
Az állami támogatás hiányában, kizárólag a saját forrásaikból tíz gyereket tudnak eltartani, viszont jelenleg 28-an nevelkednek náluk. Legrosszabb esetben tizennyolc gyerektől meg kellene válniuk, őket a gyermekvédelmi igazgatóság kellene elhelyezze. Pál atya viszont határozott, minden követ megmozgat annak érdekében hogy az összes gyerek tovább nevelkedhessen nála. Nem csoda, hiszen mindeniket a magáénak érzi. 
– A legnagyobb gondot az okozza, hogyan válasszam ki, hogy ki menjen és ki maradjon. Úgy érzem, nincs jogom ezt megtenni. Ha egyszer felelősséget vállaltam ezekért a gyerekekért, akkor felelősséggel vigyem őket tovább, ha koldulni megyek, akkor is. 
Kívülállóként könnyű azt mondani, hogy elviszik a gyereket egy másik alapítványhoz, amely kedvezőbb áron vállalja az ellátásukat, viszont nem mindegy a gyereknek, aki már egyszer magára maradt, aztán hozzánk került, és itt nőtt fel nálunk, megszokott egy közösséget, hogy új, számára idegen helyre kerül, tehát ismét kap egy pofont az élettől. Nem lehet csak úgy, a ki ajánl kevesebbet elv alapján cserélgetni a gyerekek életterét, ennek minden fejlődéslélektani elmélet ellentmond. Én mindent megteszek, hogy itt maradhasson nálunk az összes gyerek. Erre kaptam indíttatást, és ennek nem lehet ellenállni, mint ahogy Szent Pál apostol is mondja, Krisztus szeretete sürget minket, ennek nem lehet ellenállni. Ameddig az Úristen ad kegyelmet és erőt, hogy 13 műtét után is tudjam végezni ezt a hivatást, hiába gördítik az utunkba ezeket az akadályokat, megyünk tovább. Ha az alkalmazottak számát le is kell csökkentsük, reménykedem, hogy az Úristen, valamint a jó emberek segítségével fenn tudunk maradni. Vannak, akik tényleg akarnak segíteni, és ezt hálával elfogadjuk a túlélés érdekében, de sajnos nem tudják pótolni a kiesett állami támogatást. Havonta a fizetéseket, adókat, épületfenntartást, mindenféle költségeket összeszámolva 11 ezer eurós költségeink vannak. Állataink vannak, gazdálkodunk, és most azon gondolkodunk, hogy saját vállalkozást nyissunk, aminek a bevételéből a Szent Erzsébet Társulás meg tud élni, de sajnos ez nem egyik napról a másikra történik. Saját forrásokat kell keressünk, hogy legalább azok a gyerekek, akiket nevelünk most, itt maradhassanak mind.