2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A palesztinok be akarják perelni Hágában Izraelt Arafat haláláért

  • 2013-11-19 16:51:17

Száeb Erekát palesztin főtárgyaló bejelentette, hogy a palesztinok be akarják beperelni Izraelt a hágai Nemzetközi Bíróságon Jasszer Arafat palesztin elnök meggyilkolásáért – áll az izraeli katonai rádió honlapján.

Száeb Erekát palesztin főtárgyaló bejelentette, hogy a palesztinok be akarják beperelni Izraelt a hágai Nemzetközi Bíróságon Jasszer Arafat palesztin elnök meggyilkolásáért – áll az izraeli katonai rádió honlapján.
Az Izraellel béketárgyalásokat folytató palesztin küldöttség vezetője az al-Majadín libanoni tv-csatornának adott interjújában azt mondta, hogy Arafat 2004-es rejtélyes halálának ügyét felterjesztik az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé is, és John Kerry amerikai külügyminiszter figyelmét is felhívták rá két héttel ezelőtti látogatásán a Palesztin Hatóságnál.
A Mukátában, a Palesztin Hatóság rámalláhi központjának épületeiben három lépcsőben próbálják nemzetközi politikai kérdéssé változtatni a svájci szakértői csoport jelentését, amely a palesztin vezető csontjaiból és ruházatából vett mintában a normál értéknél 18-szor nagyobb radioaktivitást mutatott ki 210-es polóniumból.
Az első szakaszban egy elítélő határozatot szavaztatnának meg az ENSZ Közgyűlésével, majd nemzetközi vizsgálóbizottságot állítatnának fel az ENSZ Biztonsági Tanácsával, miként az a meggyilkolt libanoni elnök, Rafík Haríri esetében történt, és végül eljárást indítanának Izrael ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon.
Erekát arra saját kérdésére, hogy „miért ölték meg Arafatot?” azt válaszolta, „mert eltökélt volt Jeruzsálem a menekültek ügyében és általában minden kérdésben”. Izraelben határozottan elutasítják és alaptalan gyanúsítgatásnak nevezik a palesztin vádakat, hogy Jeruzsálemnek köze lett volna a palesztin elnök betegségéhez és halálához.
Erekát az interjúban keményen bírálta Izraelt. Mint mondta, „Izrael tudja, hogy ha valóban békét akarna kötni a 67-es határok alapján, akkor ezt öt nap alatt el lehetne érni”. A palesztin politikus a megszállást a terror legsúlyosabb formájának nevezte, és kijelentette, hogy „Izrael egy hadihajó, az amerikaiak eszköze”.

Hogy vinné el a fekete mentő! 54 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 54 perccel korábban

Erről jut eszembe 54 perccel korábban

Rollernagyi 54 perccel korábban

Közönségszolgálat 54 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 54 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 54 perccel korábban

Hírek, rendezvények 54 perccel korábban

4keréken 54 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató