2019. november 22., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy régi ismerősöm, különben teljesen egyszerű szárazföldi mérnök a Göcsi Máté utcából, egy esztendő alatt 42-szer fordult meg Itáliában. Idegenvezető lett ugyanis a Nagy Magyar Alföld széléről kiindulva. Jobb híján.

Egy másik ismerősöm (?!!), jómagam ezt a rekordot semmiképpen sem tudnám überelni, 13 esztendő alatt tízszer jártam Olaszban. Nem dicsekvésképpen mondom, hiszen a Facebookon van egy csoportosulás, amely magát Olaszország-imádónak mondja. Egészséges vallás, nem követel sokat, csupán nyitottságot, éleslátást, az ókor, középkor és a kora újkor tiszteletét, művészeti érdeklődést és persze kicsi pénzt is az olcsó szállásért, kapkodva falatozásért és a múzeumi belépőkre. Esernyőt ne vigyél.

Egy hetet töltöttünk Dante és Petrarca földjén, melyet megosztottunk Dél és Italia Mezzo között. Azaz Rómára (hol már voltunk párszor, de hát csak oda lehet Napocáról repülni a Wizz Airrel) néhány napot, míg Nápolyra és környékére más napok(ák)at szántunk. Annyira a végcél lebegett a szemem előtt, hogy a Kluzsi-Zsuzsi útlevélvizsgáló hölgyet felidegesítettem, mikor Nápolyt említettem, és alig akart átengedni, mert Ábránd Jankó repteréről – oktatott ki fölényesen – nem indulnak járatok a nápolyi öböl partjára. Biztosan agg és óvatlan repülőgép-eltérítőnek sejdített.

Mindjárt azt kérdezte idehaza a meglehetősen neurózisos állapotba hozott közvélemény, ha rengeteg migránssal akadtunk-e össze utunk során. Persze. Hiszen Rómában a Termini (főpályaudvar) mellett elterülő negyedben volt a szállásunk, ami meglehetősen kínai-arab fertály, annak minden kellemével és koszgyűjteményével. Kínai mosodák konkuráltak egymással utcahosszat, éttermek kínálták a pekingi kacsát és az ebéd végén a szerencsesütit elképzelhető jókívánságokkal és jóslatokkal, reggel az arab-színes bőrű fenntartású kávéházikóban ozsdolai ízes beszédű székely asszonyka szolgált fel (kávé, croissant), aki már tíz éve él az olasz fővárosban, fia két év múlva érettségizik egy jobb gimnazióban. Nápolyban is a főpályaudvar előtt elterülő Garibaldi téren laktunk. Mindenütt egykor emeletnyi lakosztályból átalakított sokszobás kisszállodában – teljes kényelemben – időztünk, ejtőztünk. Nápolyban egymást érték a téren a szuvenírboltok és a kifőzdék, pizzakirakatok, utcai kisvendéglők, ahol a sűrű népességnél csak a legyek voltak többen. A szemetet itt sem viszik el naponta, ebben városunkra hasonlít, egyébben aligha. Ha valahol a csomagolástechnika dühöng, akkor itt hulladéktonnákban azonnal szemlélhetővé válik. Roskadó kukák, szelektívhulladék-gyűjtemények. Persze a nagyobb kartonpapírok, kartonládák egy bizonyos kör számára értéket jelentenek, hiszen az enyhe időjárás mellett kiváló nyoszolyának és takarónak bizonyulnak megfelelő rétegekben (havonta megújítva) adagolva.

Olaszország népessége 2020-ra eléri a 60 milliót, de lakói – bárhonnan is eredjenek – annyit és oly szaporán beszélnek, hogy nyugodtan mondhatjuk: Itália lakossága már most eléri a 120 milliót.

Nápolyból helyiérdekűvel, föld alatti villamossal lehet eljutni Pompejibe és Herculaneumba. A vonatok pontos menetrend szerint indulnak – a városi közlekedési vállalkozók vágyai alapján – , de, mint tudjuk, a vágyak és a valóság ritkán viselik el egymást torzsalkodás nélkül. Egyszerűbben szólva: a HÉV késik, nem indul idejében, egész szerelvény rohad le, mert nem nyílnak az ajtók stb. (Rómában a metró egész szakaszokra le van zárva, hasztalan váró emberek idegeskednek, hogyan férnek fel a metrópótló buszokra egy milliós forgalmú városban...)

Ám mindenért pótol az ókor múlhatatlan látványa. Lenyűgöz a Vezúv közelsége két púpjával és a három század alatt kiásott romok, az egyenes utcák kövezése (rossz bokájú ember nem nagyon lehetett az ókori római birodalomban), a régi utcai vízvezeték, a pékműhelyek, tornatermek, a technikai zsenialitás máig is élvezhető-érthető emlékei. A falfestmények pompeji vöröse, a részlegesen helyreállított házak és elszenesedett falépcsők (Herculaneumban), a bútorok maradványa. A megmentett és múzeumba bevitt freskók a nápolyi Museo Archeologicóban. (Kilométeres sorok állnak a múzeum előtt, de mi az újságírói igazolvány birtokában kedvezményes ingyenességben részesültünk.) Különben, mondják az idegenvezetők, Herculaneum lakói napokig ámulva nézték i.sz. 79-ben a kitört Vezúvot, és hogy miként pusztul el a hegy lábánál álló másik város, Pompeji, bizonyára fogadásokat is kötöttek egymással. A cinizmus ókori görög találmány, de a rómaiak minden értékeset átvettek a hellénektől. Aztán hirtelen megfordult a széljárás, és a forró gázok, a vulkáni hamu és kövek Herkules városára is lecsaptak. Halálosan meglepték a csodálókat. 

Mi ebből a tanulság? Semmi esetre sem az, hogy más kárán tanul az okos.