2022. május 18., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Zangla, a beteljesületlen álom

A szászrégeni magyar napok vendégeként december 16-án a városi könyvtár nagytermében a híressé vált nagyváradi újságíró, világutazó, Pengő Zoltán számolt be 2019-es, jobbára gyalogosan megtett útjáról, amelynek célpontja az indiai Zangla volt. A település palotaerődjében írta meg tibeti–angol szótárát Kőrösi Csoma Sándor. A rendezvényen a vendég bemutatta az Ötmillió lépés Erdélytől Ladakig című könyvét, amely a féléves út élményeiről szól. 


Pengő Zoltán 



December 23-i összeállításunkban a Bulgárián, Törökországon átgyalogolt kilométerek megtételekor gyűjtött benyomásokról, tapasztalatokról számoltunk be, ezúttal Iránon, Azerbajdzsánon át kísérjük el az utazót Észak-India Kis-Tibet nevű magashegyi tartományába. 

Aranymánia és „fekete emberek” 

Hárommillió lépés és közel 2.400 kilométer megtétele után Pengő Zoltán 2019 decemberében félelemmel vegyes várakozással lépte át Törökország határát. Az Iránba való belépés valóságos kultúrsokkot jelentett. Az ország olyannak tűnt, mint az 1990-es évek kezdetének Romániája. Rögtön a határ után özönvíz előtti autók, sár, mocsok, rosszul öltözött emberek, valutával üzérkedők látványa fogadta. Valamennyi bankjegyen Khomeini ajatollah, az iszlám köztársaság megalapítójának a képét látta, a személyi kultusz jeleivel, az alapító és a jelenlegi vezetőnek egész házfalakat kitevő vagy beltéri kisebb arcképével lépten-nyomon találkozott. Amióta a sah uralmának a megdöntése után létrejött vallási diktatúra hívei megszállták az Egyesült Államok követségét (az 1970-es évek végén), és a diplomatákat foglyul ejtették, pénzügyi embargó alatt áll Irán, import hiányában virágzik a csempészet, illetve az ország maga állítja elő a korábbi importtermékeket, például a kólát is. 

Iránban nagyon kellemetlen gyalogolni, mert a gazdasági embargó miatt iszonyatos az autópark, egy részük még az 1970-es évekből származó, sűrű szürke kipufogógázt kibocsátó, agyonhasznált jármű, amelyek vezetői nem tartják be a szabályokat, ezért nagy az összevisszaság az utakon. Ugyanakkor ezeket az ócska járműveket is ellopják, és alkatrészekre bontva értékesítik. 

Útja során Tebriz tartományi székhely volt az első nagyváros. Óriási fedett bazárja a világörökség részét képezi, és labirintusában Pengő Zoltán – bevallása szerint – a GPS navigációs rendszer segítségével tudott csak eligazodni. Az ékszerrészlegről láthattunk képet, ugyanis a törökökhöz hasonlóan az irániak is aranymániások. A lepukkant településeken is vannak ékszerboltok, amelyekben kilószámra áll az arany. Egy férfi ugyanis csak akkor vehet feleségül egy nőt, ha egy teljes aranykészletet vásárol a menyasszonyának. Amint a világutazó elmondta, felfoghatatlan számára, hogy miből telik, mert bár  Irán „olcsó”, nagyon rosszul keresnek az emberek. A pedagógusok például másodállásban taxiznak, hogy eltarthassák a családjukat. A vetített képeken láthattunk szőnyegkereskedést is, a változatos, szép árunak nem véletlenül perzsaszőnyeg a neve. Lesújtó látványként hatott a nők ruházata, akik tetőtől talpig fekete lepelben járnak, csak az arcuk van szabadon. Iránban ritkán látni európai módon öltözött nőket, és a férfiak is jobbára fekete ruhadarabokat viselnek, ami nem kötelező, de a kulturális hagyományban gyökerezik – hangzott el a képek kapcsán a magyarázat is. 


Iráni nők feketében
Fotók: Pengő Zoltán



Jogfosztott azeriek

A Nyugat-Iránban élő azeri törökök barátságos emberek, akik anyanyelvüket nem tanulhatják, nem beszélhetik, nincs anyanyelvi oktatás, nincsenek újságok, kulturális intézmények, nincs érdekképviseletük. Az egyetlen mód nemzeti identitásuk megélésére a tebrizi focicsapat meccsein való szurkolás. A csapat neve egyébként az azeri traktorgyár nevéből származik, amely romániai segítséggel épült. Az egyetlen hivatalos nyelv a perzsák által beszélt fárszi. Kőrösi Csoma Sándor, aki a pestisjárvány miatt hatalmas kerülővel 1820. október 14-én érkezett Teheránba, 1821. március 1-ig elsajátította a fárszi nyelvet, ami hasznos volt további útja során. 

Mosóház-panoptikum és a nők jogai 

Teherán felé haladva az egyik városban látható a világviszonylatban egyedülálló múzeum, amely viaszbábukkal egy mosóházat mutat be, ami a mosógép feltalálása előtti időket idézi. Feltehetően a vízhiány miatt voltak fontosak ezek a helyek, másrészt a világtól elzárt életet élő nők a mosóházakba menet kimozdulhattak zárt otthonukból, találkozhattak egymással. Helyzetük ma sem irigylésre méltó, hiszen külön iskolába járnak, nem dolgozhatnak, nem mehetnek meccsekre, nem szállhatnak fel ugyanazon az ajtón, mint a férfiak a tömegközlekedési eszközökre stb. Az iráni nők csak a gyám vagy az apa engedélyével mehetnek férjhez és kaphatnak útlevelet.

Előadása során Pengő Zoltán bemutatta a 15 milliós fővárosban, Teheránban lévő Golesztán-palota tükörtermét és Teherán szimbólumát, az ókori perzsa birodalom emlékére 1971-ben fehér márványból épült Azadi (Szabadság) tornyot.


Mosóház



Átrepülni a veszélyen

Bár december 21-én, a téli napforduló idején úgy érezte, hogy nincs ereje továbbmenni, másnapra elmúlt az érzés, és kellemesen töltötte a karácsonyt Erdélyben is élt ismerősei körében, akik elvitték egy hegyi faluba és a Kaszpi-tó környékére kirándulni. Elképzelése szerint Pakisztánon vagy Afganisztánon keresztül szeretett volna kelet felé tartani, de kifogyott a pénzből. A hangulat sem volt kedvező, inkább szorongást keltő, ugyanis az amerikai katonák drónból kilőtt rakétával végeztek a forradalmi gárda elit egységének parancsnokával, ami a felháborodásból ítélve háborúba torkollhatott volna. Emiatt eldöntötte, hogy autóbusszal visszautazik Törökországba, és onnan repülővel megy tovább Indiába. Így is történt, Törökországból Azerbajdzsán Köztársaság fővárosába, Bakuba, onnan pedig Indiába repült. Iráni élményei alapján fogalmazta meg könyvében, hogy embernek kevésbé, de fának lenni jó a sivatagos Iránban, ahol minden fát nagy becsben tartanak. 

Palota és szemét

2019 januárjában érkezett meg Delhibe, az 1,3 milliárd lakosú India fővárosába, ahol rádöbbent, hogy az ottani lehetőségekhez képest átlagos erdélyi lakosként jól élünk. Delhiről utcaképeket mutatott tákolt viskókkal, szemétben ételt keresgélő tehenekkel, sőt bikákkal is, amelyek szocializálódtak az emberekhez. Indiában milliók élnek az utcán, ott születnek és ott is nőnek fel. India kétarcú világ, minden véglettel: atombomba, űrprogram, másrészt a szemét és a nyomor országa. Utazónk Delhiből indult el északra Ladak felé, ahol Kőrösi Csoma Sándor tanult. A Bengáli-öböltől Közép-Ázsiáig vezető főúton gyalogolt. Bár India is nagyon szennyezett ország, korszerűtlen járművekkel, a főutak mellett párhuzamosan fut egy keskenyebb út, amely a közeli helységekbe vezet, és azon nyugodtan lehet gyalogolni. A helyiek közlékenyek, felajánlották, hogy felveszik és elviszik a gyalogost, közös fényképet akartak készíteni. Az indiaiak tudnak angolul, mert az angol az egyik hivatalos nyelv. Láttunk képeket arról, hogy India egy elképesztően zsúfolt ország, ahol nem tartják be a közlekedési szabályokat, és sok a hajléktalan. Szemét pedig annyi van mindenfelé, hogy a legrendetlenebb romániai település is patika az indiai városokhoz képest. Olyan hidakon ment át, amelyek alatt fekete volt a szeméttől a folyók vize, vagy az úszó szeméttől nem is látszott. A környezetvédelem Indiában „viccnek” tűnik, hiszen nagyságrendekkel több szemét kerül a folyókba, a levegőbe, a világóceánba, mint máshol. Pengő Zoltán több száz kilométer megtétele során sem talált olyan helyet, ahol nyugodtan sátorozhatott volna. A lakások viszont, ahol vendégül látták, patyolattiszták voltak, de nem volt fűtés bennük. 12-13 fokban pokrócokba beburkolózva ültek, nyáron viszont olyan nagy a kánikula, hogy a 40 fokot még nem is számítják annak. 


Hindu templom bejárata



Minden kellemetlenség ellenére India azért tett jobb benyomást rá, mint Irán, mert nagyon színes. A nők 95 százaléka szemet gyönyörködtetően színes hagyományos szárit hord – ahogy a bemutatott képek is bizonyítják. Különleges az északnyugat-indiai szikhek viselete is, akik rengeteget szenvedtek a megsemmisítésükre törő muszlimok miatt. Vallásuk a hinduizmus, az iszlám és a kereszténység keveréke, s hogy ne tagadhassák meg hovatartozásukat, öt dolgot minden férfinak viselnie kell, ezek között a turbánt, a fém karperecet, a görbe kardot, a hosszú hajat. Hovatartozásuktól függ a turbán színe, ami átfogja a teljes színskálát. Jó gépkocsivezetők, műszaki szakemberek, katonák, nevükben ott szerepel az oroszlán jelentésű szing szó. 

A továbbiakban furcsa, rendezetlen látványt nyújtó, tipikus indiai faluképet láthattunk, gyakori, hogy a háznak csak falai vannak, nyílás-zárók nincsenek rajta, legjobb esetben egy takaró van felfüggesztve, ami a vidéki indiai élet jellemzője. 

India lakosságának nagy része hindu, akik sokistenhívő vallást gyakorolnak. Elképzelésük a szépről, az esztétikáról a giccsbe hajlik – láttuk a képeken a hindu templomok meghökkentő bejáratát. 

Az aranytemplom és a találkozás

Delhiből elindulva Amridszar, a pakisztáni határhoz közel levő szikh város felé tartott, ahova Kőrösi Csoma Sándor 1822 márciusában érkezett Lahorból, Pandzsáb akkori fővárosából. Amridszar a szikhek szent városa, ahol legfontosabb szentélyük, az aranytemplom áll. A szent tóval körülvett templom arannyal van borítva, és kapuként szolgál az isteni dimenziók felé. Lenyűgöző hely, amelyet átjár a szentség, és nagyon különleges energiát sugároz – osztotta meg benyomásait a hallgatókkal Pengő Zoltán. 


Az aranytemplom



Északnyugat-Indiában járva üzenetet kapott egy magyar világutazótól, hogy találkozzanak. A komáromi Zichó Viktor hegymászó, sportember 2019 nyarán indult el fekvőkerékpárral Budapestről Csomakőrösön át Dardzsiling felé. Pakisztánon áthaladva börtönbe is került, Indiában együtt töltöttek egy napot. 

A vetített képek között láthattuk még a 120 éves, 120 hektáron elterülő Khalsa kollégiumot, amelynek több stílust ötvöző központi épülete nem iskolához, inkább egy maharadzsa palotájához hasonlít, még az angol időben építették tehetős szikhek. Ez nem jellemző az indiai iskolákra, amelyek úgy néznek ki, mint nálunk egy romatelepen működő oktatási intézmény. A település belvárosában elefánton utazók képét örökítette meg Pengő Zoltán. Majd elmondta, hogy egy indiai település óvárosát úgy kell elképzelni, mint ha 20 tonna szemetet kiborítanának és egyenletesen elosztanának Szászrégen központjában. Csatornahálózat nincsen, csak sáncok az épületek mellett, ahova kifolyik a szennylé. Megszokott látvány a szennylé mellett működő kifőzdéké, ahol az emberek esznek, miközben a pultokon vastag füstölőkkel próbálják semlegesíteni a szagot. A kóbor tehenek bejárják a piacot, bekukkintanak a boltokba, mert általában ételt adnak nekik.

Lemondott a gyaloglásról

– A célom az volt, hogy eljussak Ladakba, azon belül Zanglába, arra a településre, ahol Kőrösi hosszú időt töltött el egy buddhista kolostorban. Ott sajátította el a tibeti nyelvet, és írta meg a tibeti–angol nyelvtant és szótárat. Ladak Kasmír tartományhoz tartozik, Észak-India hegyvidéki részén, a háromezer méternél magasabb csúcsok alatti alpesi tájon fekszik – mondta az előadó.

India lakosságának 13 százaléka muszlim, Kasmír az egyetlen tartomány, ahol többségben élnek. Ott ma is polgárháború dúl, 1949 óta gyilkolják egymást muszlimok, indiaiak és pakisztániak, ezért az országrész döbbenetesen militarizált. 

Folyamatosan lehet hallani robbantásokról, ahogy a kormányerők és az iszlamista szeparatisták ágyúzzák egymást. A tartományban a kormány akadályozza az internethasználatot, hogy a muszlim ellenállók ne tudjanak egymással kapcsolatot tartani. Pengő Zoltán  ezért döntött úgy, hogy ott nem gyalogol. 

Kasmír fővárosában a Bal-tó érdekessége, hogy tele van fából ácsolt, faragott lakóhajókkal  – számolt be a személyesen átélt élményről is a vendég. 

Bár számításai szerint tavasszal kellett volna megérkeznie, az iráni hercehurca miatt hamarabb ért Indiába. A célpont, Ladak nagyon magas fennsík, ezért szárazföldi úton május végéig megközelíthetetlen. Ottjártakor mindkét út le volt zárva a hó miatt, ami Zanglára is érvényes volt. Zangla ugyanis egy keskeny folyóvölgy végében fekszik, elzárva a külvilágtól, és telente csak a Zangla folyó jegén lehet megközelíteni, ahova rendszeresen vezetnek túrákat. Fel is vette a kapcsolatot több túravezetővel, a válaszban azonban a helyi hatóságok pecsétes dokumentumát csatolták, hogy március elején a jég vékonyodik, és a balesetek megelőzése végett tilos tavasszal több túrát vezetni a Zangla jegén. 


Imamalom



Vonattal Dardzsilingbe 

„Akkor döntöttem el, hogy mivel Zanglába már nem jutok el, elrepülök Ladakba, onnan pedig Dardzsilingbe Kőrösi sírjához” – osztotta meg elhatározását az utazó. És illusztrálta képekkel is, ahogy Dzsammutól Ladak felé tartva a rendkívül látványos úton hosszan repültek a Himalája vonulatai felett. Lehben, a fővárosban töltött néhány napot, ahol Kőrösi is többször járt. A Kis-Tibetben 3.500 méter magasan levő Ladak tartomány egészen más, mint India többi része. Tibetiek, buddhisták lakják, és olyan, mintha száz éveket menne vissza az ember az időben. Mivel nagyon alacsony a légnyomás, hozzá kell szokni a magashegyi körülményekhez, amire bevallása szerint Pengő Zoltánnak, akit megedzett az út, nem volt szüksége. Olyan érzése volt, mintha nem is Indiában járna. Láthattuk a lehi királyi palotát, ahol nincsen fűtés a hideg ellenére sem. Mivel a vallásgyakorlás a buddhisták körében a mindennapi élet része, a vidék tele van imamalmokkal, amit az emberek megforgatnak, ha elmennek mellettük, sztúpákkal (buddhista emlékmű, a megvilágosodás jelképe). Ladakból visszarepült Delhibe, de 4.000 kilométer megtétele után már sem fizikailag, sem lelkiekben nem volt olyan állapotban, hogy egy gyalogutat bevállalhatott volna. Ezért vonattal utazott el 21 órán át Dardzsilingbe, hogy tiszteletét tegye Kőrösi Csoma Sándor sírjánál, majd a koronavírus-járvány terjedésének hírére minél hamarabb hazatérjen, mert az indiai viszonyok láttán nem szeretett volna ott kórházba kerülni. 

Az utolsó képek Kőrösi sírjáról készültek, a temetőőr már a kapuban tudta, hogy hova igyekszik, és megmagyarázta, hogy merre keresse. A keresztény temetőben ugyanis ez az egyetlen sír, amelyen látszik, hogy gondozott, látogatják. Kőrösi nyughelyétől pedig a világ harmadik legmagasabb csúcsára, a Kancsendzöngára lehet látni, de a ködös idő miatt ehhez utazónknak nem volt szerencséje. 


Kőrösi Csoma Sándor síremléke



Még meglátogatta a Tádzs Mahalt (a szerelem jelképét), majd 2019. március 16-án érkezett meg Bukarestbe, és néhány napra rá kitört a világjárvány. Így a tervezett látványos befejezés, miszerint jelképes módon a nagyenyedi Református Kollégiumban zárja le útját, ahova Gyulafehérvárról gyalog érkezik, elmaradt. 

Nagyvonalakban ennyi fért az előadásba, de könyvében sokkal bővebben lehet olvasni Pengő Zoltán élményeiről, és különösen érdekesek az esszészerű utolsó fejezetek a hazatérésről, az otthon értékéről, Kőrösi Csoma Sándor életművének jelentőségéről, az irániak és a törökök tájékozottságáról az európai népekkel kapcsolatosan, a modern Törökország és India megalkotóiról, az iszlám arcairól, a félelemről, a kereszténység értékéről és a gyaloglásról. 

A végső számvetésben pedig így fogalmaz: „…Zanglába készültem, de nem jutottam el, helyette Dardzsilingben kötöttem ki. Gyalogútra indultam, de lett belőle repülés, vonatozás is. A körülmények több alkalommal is erősebbnek bizonyultak nálam. A mérleg másik serpenyőjébe 195 nap utazás került, 4062,63 legyalogolt kilométer, 5.143.762 lépés, na meg rengeteg élmény és tapasztalat. Elkoptattam három pár lábbelit, tíz-egynéhány pár zoknit, elköltöttem pár ezer eurót, (…) megvált tőlem három pár lábujjam körme, szerencsére fájdalommentesen. Sikertörténetről meséltem ebben a könyvben, vagy egy kudarc krónikáját írtam meg? Meggyőződése, értékrendje szerint ki-ki maga döntse ezt el.”