2020. február 28., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Pénzét, szabadidejét áldozza erre

A székelyszentistváni Nemes András gyűjtőszenvedélyéről hallottunk ugyan, de csak egy kis helyi kiállításon mutatott meg néhány darabot gyűjteményéből. Aztán az igazi meglepetés akkor következett, amikor otthonába látogattunk.

Csupán néhány éve kezdett régiséggyűjtésbe, mégis azt hinné az ember, hogy egy élet kellett annyi tárgy beszerzéséhez, amennyi a Nemes András otthonában sorakozik. A székelyszentistváni Barátosi-udvarházban csak néhány mérleget és órát láthattunk egy helyi kiállításon, ahol főleg az 1937–1942 közötti időszak szentistváni életképeit megörökítő fotókat – egykori lakodalmakat, szüreti bálokat, embereket ábrázoló régi emlékrészleteket – osztott meg a nagyközönséggel. Ezeket szemlélve az idegen figyelme szinte el is siklik a csupán dekorációnak tűnő néhány régi tárgy fölött, de az érdekes darabokra kérdezve kiderül: a szomszéd portáról származnak. András szerényen meséli „kincstáráról”: nyugdíjazása után unalmában kezdte el a „kincsvadászatot”, kezdetben lámpásokat, majd könyvsorozatokat kezdett gyűjteni, majd az órákban találta meg a szépséget, újabban pedig a mérlegek következtek a gyűjteményében.

Nemes András öt év alatt több száz értékes tárgyat vásárolt fel, lassan már nem férnek a lakásban

Fotó: Gligor Róbert László


Korok és országok lámpái

Különböző korok és országok lámpásainak gyűjtésével kezdődött a különös szenvedély – mutat végig a testes német fémlámpáktól a magyar, spanyol darabokon át a karcsú francia napóleoni darabokig, vagy a 19–20. századforduló szép, értékes, kézzel cifrázott majolikadarabjaiig. Pontos számát nem tudja a lakásában felhalmozott tárgyaknak, de az meghaladja a háromszázat. Ötvenre rúg az egy-, két- és háromsúlyos faliórák száma is, főleg német nyelvterületről és Bécsből származó értékes, régi darabokról van szó, de találunk újabbakat, az egykori Csehszlovákiában gyártott Bohemia órákat is. Az sem baj, ha egy-egy darab nem működik, csak ne hiányozzanak az alkatrészei – még mindig vannak jó órajavító mesterek (Marosvásárhelyen is), akik meg tudják ezeket javítani, de egyúttal a külalakot és a belső szerkezetet is fel tudják újítani.

A lakásban végigvezetve nemcsak a tárgyai koráról, hanem azok különböző társadalmi rétegekben betöltött szerepéről is szól a gyűjtő, rámutatva egy-egy kastélylámpára, polgári darabra, vagy éppen egy-egy szép parasztórára. S közben a tárgyak mögött húzódó könyvespolcokról sem feledkezik meg: a könyvvásárlás is szenvedélyévé vált. Ám nem akármit, hanem sorozatokat gyűjt, hiszen azoknak van eszmei és piaci értéke: ott sorakoznak Mikszáth, Móricz összes művei, számos lexikonsorozat, vagy éppen Jókai Mór százegynéhány bekötött alkotása. És mivel már a lakásban már nem fér, néhány óra, de főleg a mérlegek már máshol kaptak helyet, hiszen azokból is van ötven-hatvan darab, az olasztól a magyarig, „korban” 1910-től 1960-ig, szép, érdekes, antikolt darabok.


A múltat gyűjti a jövőnek

Nem mindegy, hogy mit és mennyiért vásárolunk meg – hívja fel a figyelmet a gyűjtő. Hiszen ugyanazt a könyvet vagy lámpást az egyik helyen harminc-, a másik vásárban ötvenezer forintért kínálják, míg az órák, lámpák között is vannak néhány euróstól a félezerig rúgó darabok is. Maga a gyűjtés szenvedélye és a kutatás izgalma a fontos – hangoztatja, és elmondja, sok helyen keresi és szerzi be gyűjteménye egy-egy újabb darabját. Számos tárgykereső internetes elérhetőség van, ezenkívül hazai és külföldi műkincsgyűjtők értesítést küldenek neki, ha olyan darabokra bukkannak, amelyek számára is érdekesnek tűnhetnek. Felkeresi a vásárokat is, évente kétszer megfordul Feketetón, de havonta kétszer vannak magyarországi régiségvásárok, gyakran kiutazik Egerbe, Miskolcra, Budapestre. Nem mindig jár sikerrel, mert nem mindig talál értékes, érdekes darabot, de ha igen, akkor az árért jól meg kell izzadni néha… az alkudozásban.

Lassan nemcsak egymást szorítják ki a lakásból a tárgyak, hanem a ház lakóit is, ezért más helyszínt kell találnia a gyűjteménynek, viszont még nem akadt kellően tágas és biztonságos helyiségre. Jól meg kell fontolni a lépést, mert nem kis értékről van szó – taglalja Nemes András. 

A hatvanéves gyűjtő öt éve hódol ennek a nem olcsó szenvedélynek. Kezdetben családja nagyon elámult, amikor egy-egy darabbal hazatért, és nemcsak azon, hogy mit vásárolt, hanem, hogy mennyit volt hajlandó azért fizetni. Pedig ő határozottan vallja ma is: aki kikeresi az árát, az költsön ilyen darabokra. 

Hogy honnan is ered ezen szenvedélye, maga sem tudja, de a múltra mindig kíváncsi volt, a piacokon, vásárokon pedig rádöbbent, a múlt mennyi darabja hever szerteszét, amelyekből egy kis felújítással ismét értéket lehet teremteni. Aztán az évek során ez valósággal az élete részévé vált, így a mindennapi munka mellett más elfoglaltságot, többletet nyer ebben. Harmincnyolc évig dolgozott a gyulakutai hőerőműnél, nyugdíjazása óta vándorméhészettel tölti el idejét, és különös tárgyak beszerzésére költi el a mellőzhető pénzét. Egyelőre még mindig csak vásárol, gyűjt, egy-egy darab értékesítése még csak eszébe sem jutott. Gyarapítja a múltat a jövőnek.