2020. szeptember 24., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

a Háromszéki Arcképcsarnokban

A Kovászna Megyei Művelődési Központ Háromszéki Arcképcsarnok sorozatának harmadik részében Nemes Levente színművész és volt színházigazgató mesél életútjáról, szakmai hitvallásáról augusztus 13-án, csütörtökön 20 órától az intézmény Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/cultcov.ro).

Emlékezetes alakítások és remek egyéni műsorok sora jelzi a Marosvásárhelyen is ismert Nemes Levente színművész pályájának állomásait. Nevét nemcsak itthon, hanem a határainkon túl is jegyzik. A Jászai Mari-díjas színészt pajkos cinizmusa és tépelődő mivolta teszi titokzatossá.

1939-ben született Medgyesen, családja a bécsi döntés után költözött Kolozsvárra. Akárcsak testvérei, választhatta volna apja hivatását, de az orvosi pálya nem vonzotta. Színészetről álmodott, miközben az építészeti technikumban tanult. Autodidakta módon pótolta be a tananyagot, és felvételizett az akadémiára, amely egy különleges világot nyitott meg számára. Világirodalmat, egyetemes színháztörténetet, filozófiát tanult, és élmény volt az alkotás folyamata is. Nemes Levente 1962-ben kezdte színészi pályafutását, tíz évig a marosvásárhelyi Székely Színház társulatának tagja volt.

Tökéletesen megállta helyét a marosvásárhelyi színházban is, de 1973-ban egy nézeteltérés miatt elszerződött a sepsiszentgyörgyi teátrumhoz, meggyőződve arról, hogy egy idő múlva innen is tovább fog állni. Az elmúlt évtizedek alatt színészként, előadóművészként és színházigazgatóként egyaránt arra törekedett, hogy legjobb tudása szerint szolgálja a teátrumot. Megszólaltatta a magyar történelmi drámák nagyjait, együtt lélegzett Sütő András szereplőivel, remekelt Shakespeare darabjaiban, és megküzdött a kortárs szerepekkel is. Pontosságra, megmunkáltságra való míves törekvés jellemzi a színpadon is, ahogy ő fogalmaz: „saját, hozott anyagból játszom, az idegrendszeremmel.”

Nemcsak színészként, hanem színházigazgatóként is figyelemre méltó teljesítményt nyújtott, azon túl is, hogy fő feladatának a színházi ügyek intézését, a minőségi előadásokra való törekvést tekintette. Az intézményvezetők közt példátlan szakmai alázattal ismerte fel és kezelte a Figura stúdió rendezőjének és hat színészének 1994-es Sepsiszentgyörgyre érkezését, a színházi „vérfrissítés” szükségességét, a háromszéki teátrum Bocsárdi László nevéhez fűződő sikersorozatát ő tette lehetővé. Nemes Levente 2008-ban nyugdíjba vonult, de azóta is folyamatosan játszik, újabb és újabb szerepekre kérik fel a rendezők. Soha nem volt szerepálma, szerinte a színjátszás társasjáték, egy „fantasztikusan nagy kaland”.

Kiemelkedő művészi teljesítményét elismerések, díjak is jelzik: 2001-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának életműdíját vehette át, 2007-ben Szentgyörgyi István- és Jászai Mari-díjat kapott, 2009-ben Kaszás Attila-díjat. Kiemelkedő művészi teljesítményét Sepsiszentgyörgy városa Pro Urbe díjjal köszönte meg – áll a Kovászna Megyei Művelődési Központ közleményében.