2020. április 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vásárhelyen még sokan emlékeznek Józsa Nemes Irénre. Február 15-én délelőtt a festőnő retrospektív kiállításának megnyitóján zsúfolásig megtelt a Bernády Ház földszintje, az előtér is tele volt érdeklődőkkel. A helybeliek mellett kolozsvári, kézdivásárhelyi, szovátai művészetkedvelőkkel is találkozhattunk, és természetesen jelen volt a rokonság, a szerteágazó család képviselete. A festményeken pedig a bedeiek, az a kis nyárádmenti falu, ahol Nemes Irén 1918-ban született és annyi megfesteni való szép emléket, életre szóló élményt gyűjtött magába gyermekkorában meg a későbbiekben is, amikor odalátogatott. A kiállított képeken, illetve „élőben” a teremben öt nemzedék képviselői találkoztak, és idézték fel a 2003-ban elhunyt művésznő rokonszenves egyéniségét, festői világának varázsát. Zene és vers társult a visszaemlékezéshez s a szakmai méltatásokhoz. Így vált teljessé a képekből sugárzó, ma is időszerű üzenet: ügyeljünk mindarra, amit továbbadandó értékként, szellemi, hitbeli, érzelmi, művészi hagyatékként elődeink testáltak ránk. 

Józsa Nemes Irén önarcképe
Fotó: Bálint Zsigmond


A tárlatnyitó bensőséges hangulatát a műgyűjtőként is jól ismert művészpedagógus, Székely Levente hegedűművész és három művészeti iskolás tanítványa, Bartha Dániel, Gyárfás Renáta és Ludescher László Mozart-tolmácsolása adta meg. Majd a festőnő lánya, Józsa Irén tanárnő mondta el Székely János Epilógus című versét. Józsa Nemes Irén pályáját, a vele való találkozásokat a kiállítást kezdeményező Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány alelnöke, Nagy Miklós Kund művészeti író idézte fel. Beszélt az egykori Vásárhelyi Szabad Festőiskoláról, amelynek vezetői, Aurel Ciupe festőművész, majd Bordi András szerint egyik legtehetségesebb növendéke Nemes Irén volt. A méltató azokat a sajátosságokat is kiemelte, amelyek révén Józsa Nemes Irén „a Nyárádmente festője” címet kiérdemelte.

Az életműről és a tárlat anyagáról a kurátor, Weisz Attila művészettörténész, a festőnő unokája, a kolozsvári művészeti és formatervező-egyetem oktatója beszélt részletesebben, egyben megköszönve a kiállított festmények egy részét kölcsönző műgyűjtők gesztusát, főleg Szepessy László, illetve a marosvásárhelyi képtár munkatársainak példás hozzáállását az ügyhöz. Weisz Attila monográfiában is foglalkozott Józsa Nemes Irén festészetével, szakszerűen elemezte ezt a különösebb visszhangok nélkül, de következetesen és kitartóan folytatott munkásságot, a kötet a Mentor Kiadó gondozásában jelent meg 2014-ben. Ma is érdekes tudnivalókat, megkapó önvallomásokat találunk benne. Az igazi élmény azonban az, ha a Bernády Házban próbálunk bensőséges párbeszédet kialakítani a művésznővel a kihalóban levő archaikus falu varázsos hangulatát felvillantó, színgazdag képei s az azokon feltűnő barátságos székely emberek révén.

Ezekről szólt Kilyén László színművész is, aki szintén szép szavakkal elevenítette meg a festőnő egyéniségét, saját emlékeit költők gondolataival tetézve. 

A festőnő lánya, Józsa Irén verset mond
Fotó: Bálint Zsigmond

Székely Levente és a tanítványok vonósnégyese a megnyitón