2025. július 13., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A női kosárlabda Nemzeti Liga alsóházának második helye volt a tét a Marosvásárhelyi Sirius-Mureşul csapatának konstancai kiszállásán. Az összevetésben jól fogott volna egy minimális vereség is, azonban a tisztánlátáshoz fontos tudni, hogy a tengerparti gárda négy idegenlégióssal állt pályára, és csak nyolc játékost használt, míg a marosvásárhelyi keretből sérülés miatt nem tudott pályára lépni Smelser, így Ionel Brustur edző csupán egyetlen külföldi játékosát tudta bevetni a küzdelemben. A meccsre így is a kiegyensúlyozottság volt jellemző, kivételt csak az első negyed utolsó öt perce képezett, amikor a tízpontos végső különbség is kialakult egy 14-0-s hazai sorozatnak köszönhetően.

Keményen küzdöttek a négy légiós ellen a marosvásárhelyi lányok, és ezt a statisztika adatai is alátámasztják. A nyilvánvaló palánk alatti hátrányt Smelser hiányában távoli dobásokkal próbálták kompenzálni, és elég jó hatékonysággal tették, hiszen kilenc tripláig jutottak a mérkőzésen. A házigazdák azonban nem tették meg azt a szívességet, hogy nagyon lemaradjanak ilyen tekintetben, így a tizenkét próbálkozásukból átlagban minden második kísérletük sikeresnek bizonyult. Ugyanakkor Konstanca főleg közelről szerzett sok pontot, és ha itt nem is volt épp olyan nagyon jó a dobások pontossága, több kísérletük volt, mint ellenfelüknek, ami elégnek bizonyult a győzelemhez. Ehhez a lepattanózási fölény járult elsősorban hozzá, mert figyelemre méltó, hogy a Sirius-Mureşul játékosai soha nem látott gondossággal becsülték meg ezen a meccsen a játékszert, a mindössze 11 dobás nélkül elveszített labda rekordnak számít ebben a bajnokságban.

Az eredmény következtében a marosvásárhelyi csapatnak már kevés az esélye, hogy a középszakaszt az alsóház második helyén végezze, de sok múlik a lapzárta után, Bukarestben játszott meccsen is, az Agronomia ellen, egy nappal a konstancai találkozó után. Számolgatni csak utána lesz érdemes.

Ionel Brustur (j2) marosvásárhelyi edzőnek jórészt hazai és helyi játékosokat kellett bevetnie a négy idegenlégióssal kiálló tengerparti ellenfél otthonában. 
 Fotó: Nagy Tibor


Jegyzőkönyv

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alsóház, 10. forduló: Konstancai Phoenix – Marosvásárhelyi Sirius-Mureşul 67:57 (20-9, 17-18, 18-18, 12-12)

Konstanca, sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Alexandru Ivan (Târgovişte), Andrei Bădilă (Bukarest), Matei Bănică (Bukarest). Ellenőr: Mihai Caraion (Bukarest).

Phoenix: Brozoski 19 pont (1), Scott 14 (1), Beldian 12 (2), Vati 12 (2), Matijević 5, Erak 4, Geleriu 1, Mititelu.

Sirius-Mureşul: Feiseş 14 (3), Badi 12 (2), Mészáros 10 (1), Gál 9 (2), Dunbar 9, Ignat-Kleemann 3 (1), Bobar.

Eredményjelző

Női kosárlabda Nemzeti Liga, felsőház, 7. forduló: Aradi FCC – Szatmárnémeti CSM 83:65, Brassói Olimpia – CSM Târgovişte 64:70, Kolozsvári U – Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC 61:103.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alsóház, 9. forduló: Konstancai Phoenix – Bukaresti Rapid 74:66, Kézdivásárhelyi KSE – CSM Alexandria 63:72; 10. forduló: Bukaresti Rapid – CSM Alexandria 53:60, Konstancai Phoenix – Marosvásárhelyi Sirius-Mureşul 67:57, Kézdivásárhelyi KSE – Nagyváradi CSU Rookies 86:33.


Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató