2023. január 28., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

100%-on a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház értesíti a nézőket, hogy hosszú idő után, március 9-től újra a megszokott közelségben, a nézőtér teljes kapacitásával játssza az előadásokat, illetve újraindítja az online jegyvásárlást. A már előzetesen lefoglalt helyek érvényesek maradnak. Ugyanakkor áprilistól visszatérnek a megszokott kezdési időpontokhoz, a nagytermi előadásokat 19, a kistermi produkciókat pedig 19.30 órai kezdettel játsszák. Március hátralévő részében három nagytermi előadással (Molière: Scapin furfangjai, r. Albu István; Keresztes – Szabó – Demény – Apostolache: Egy római tragédia, r. Keresztes Attila; Henrik Ibsen: A vadkacsa, r. Keresztes Attila) és hat kistermi produkcióval (Dálnoky Réka – Székely Csaba – Elise Wilk: Nem történt semmi, r. Sebestyén Aba; F. M. Dosztojevszkij – R. Crane: Karamazovok, r. Albu István; Bartis Attila: A nyugalom, r. Radu Afrim; Abszint, írta és rendezte Olt Tamás; Pozsgai Zsolt: Liselotte és a május, r. Harsányi Zsolt; Boris Vian: Piros fű, r. Fehér Balázs Benő), illetve egy vendégelőadással (Are we human or are we dancers? – M Stúdió, koncepció-koreográfia: Ioana Marchidan) várják a nézőket. Jegyvásárlásra a továbbiakban a színház nagytermi jegypénztárában (telefonszám: 0365-806-865), a helyszínen előadás előtt egy órával, valamint a Biletmaster oldalán adódik lehetőség. 

A Tompa Miklós Társulat előadásai 

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata március 11-én, pénteken 18 órától Moliere Scapin furfangjai című intrikus komédiáját viszi színre a színház nagytermében, március 12-én, szombaton 18.30-tól pedig Dosztojevszkij–Crane Karamazovok színművét láthatja a nagyérdemű a Kisteremben. Március 14-én, hétfőn 18.30-tól Bartis Atilla A nyugalom című drámáját viszi színre, szintén a Kisteremben, március 16-án, szerdán pedig ugyanott 18.30 órától Olt Tamás Abszint előadása lesz látható. 





Az Ariel gyermekszínház műsora

A Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban március 16-án, szerdán délelőtt 11, és délután 18 órától a Kerekerdő közepében című előadást játsszák Barabás Olga rendezésében. Az előadás 3 éven felüli nézőknek szól. Március 18-án, pénteken 12 órától, és délután 18 órától a 4 éven felüli közönségnek szóló János vitéz című előadás látható, rendező Demeter Zsuzsa. 

Március 13-án nyílik a Petőfi kávéház

A Vásárhelyi Forgatagot szervező Marosvásárhelyért Egyesület az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvánnyal közösen 3 napos eseménysorozat keretében tiszteleg az 1848-as forradalom hőseinek emléke előtt. A Petőfi Sándor-emlékév tiszteletére a költő nevére keresztelt kávéház március 13-15. között várja a családokat, kicsiket és nagyokat a marosvásárhelyi várban. Az Erdélyi Hagyományok Háza vasárnap, hétfőn és kedden délelőtt kézműves-foglalkozásokkal várja a gyerekeket. Lesz kokárda- és csákókészítés, lovacskakészítés zokniból, és mézeskalácsokat is díszíthetnek a lurkók. Ugyanakkor élőszavas mesemondással, Erdőfű-koncerttel és táncházzal is készül az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány. Hétfőn, március 14-én a Szászcsávási Dalárda Tisztelet a hősöknek című műsorára kerül sor, melynek keretében katonadalok és hazafias dalok hallhatók a kórustól. Az előadás a Maros Művészegyüttes kövesdombi termében lesz március 14-én 19 órától. A Petőfi kávéház programkínálatban szerepel még borkóstoló, huszárbemutató, Stílus a magyar című divatbemutató, előadások és beszélgetések, megszervezik az első Pilvax Activityt, és ki nem maradhat a bajusz- és szakállverseny sem. Jelentkezni lehet Petőfi-hasonmás fotóversenyre is, ám akik csak egy kávéra, beszélgetésre térnének be, őket vasárnap 10 és 20 óra között, hétfőn és kedden 9 és 21 óra között várják a Petőfi kávéházba (a házasságkötő teremmel szemben, a Várgaléria alatt levő terembe). 





Pilinszky-est a Spectrum Színházban

Idén Pilinszky János születésének 100. évfordulójára emlékezünk, ezért a színház ünnepi előadással tiszteleg a költő munkássága előtt. Az eseményre március 13-án, vasárnap 18 órakor kerül sor a marosvásárhelyi Spectrum Színházban. Fellép a marosvásárhelyi Művészeti Líceum drámatagozatos diákjainak egy csoportja, zenél Gyárfás Renáta, Tompa Sára és Oláh Csongor, illetve a Bolyai Farkas Elméleti Líceum zeneköre. Helyfoglalás a 0744-301-875-ös telefonszámon. A belépés díjtalan. 

Csángóföldi reflexiók

Csángóföldi reflexiók címmel nyílt meg a csernátoni Ika Képzőművészeti Alkotóműhely kiállítása a marosvásárhelyi Bernády Házban. A tárlat kurátora Székely Géza képzőművész, aki az alkotóműhelyhez csatlakozott 29 festő, grafikus, szobrász, díszítő-, fotó- és népművész munkáiból válogatott anyagot a tárlatra.

Ariadné XXVI.

A marosvásárhelyi Art Nouveau Galériában megnyílt a textilművészek hagyományos kiállítása. A Romániai Képzőművészek Szövetsége Marosvásárhelyi Fiókjának rangos eseményére az ország 12 művészeti központjából több mint 60 alkotó nevezett be. A látványos és változatos kiállítási anyag április 3-ig tekinthető meg.  

Both Gyula fotókiállítása

Both Gyula, a Marx József Fotóklub elnöke hatvanadik születésnapja alkalmából nyílt ünnepi kiállítás a fotóklub székhelyén, a marosvásárhelyi vár Szűcsök bástyájában.

A Magyar Képtár állandó tárlata

A Maros Megyei Múzeum művészeti osztályának szervezésében, a Kultúrpalota bal szárnyának harmadik emeletén megnyílt a Magyar Képtár (1850–1920) állandó tárlata. A kiállítás elsősorban a képtár megalapítását biztosító gyűjtemény festményeit mutatja be, melyekhez két új szerzemény, Körösfői-Kriesch Aladár Három gyermek és Hegedűs László Herkules válaszúton című reprezentatív festményei társulnak. Ugyanakkor régóta ki nem állított képek is láthatók, összesen majdnem 80 műtárgy tekinthető meg a tárlaton. 

Eugen Gâscă festményei

Április 29-ig látogatható az Eugen Gâscă műveit felvonultató időszakos kiállítás a marosvásárhelyi Művészeti Múzeumban, a Kultúrpalota jobb szárnyának második emeletén. Kurátorok: Székely Sebestyén, a Quadro Galéria igazgatója, Cora Fodor, a Maros Megyei Múzeum kutatója és Ioan Şulea, a múzeum osztályvezetője. A kiállításon a marosvásárhelyi Művészeti Múzeumnak adományozott képek kapnak fő hangsúlyt, de az ország más múzeumai és műgyűjtői által kölcsönadott munkák is bemutatásra kerülnek.  

Időkapszula a várban

A Marosvásárhelyi Református Kollégium felújításakor megtalált időkapszulát és annak tartalmát ideiglenesen egy, a Maros Megyei Múzeum által szervezett, a lelettel kapcsolatos tárlat keretében tekintheti meg az érdeklődő közönség. Az Időkapszula mint a közösségi emlékezet jelképe című kamarakiállítás a Maros Megyei Múzeum történeti és régészeti osztályának közös várbeli kiállítóterében nyílt meg, és szeptember 25-ig látogatható.

Digitális jegyek a Maros Megyei Múzeumba

A Maros Megyei Múzeum és a BookTes.com online jegyvásárlási lehetőséget biztosít a múzeumlátogatók számára, akik egyszerűen és gyorsan, kártyás fizetéssel és azonnali visszaigazolással vásárolhatják meg így jegyeiket. A digitális jegyeket a várbeli történeti és régészeti osztály, a Toldalagi-palotában levő néprajzi és népművészeti osztály, illetve a Kultúrpalotában a művészeti galériák látogatásánál lehet felhasználni. Az online jegyek a vásárlástól számított 30 napig érvényesek, és a telefon képernyőjén olvashatók be.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató