2020. július 3., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A karácsonyi ünnepkör a dramatikus népszokások, népi játékok előadásának egyik kiemelkedő alkalma.

... a fia, Henter Loránd 2012-ben mint Szent József (a kép bal oldalán) társaival, éneklés közben A fényképeket Bálint Zsigmond készítette


A karácsonyi ünnepkör a dramatikus népszokások, népi játékok előadásának egyik kiemelkedő alkalma. A legismertebb karácsonyi színjátékszerű népszokás a betlehemezés, melyet a közelmúltban még sokfelé gyakoroltak, és napjainkban is élő szokás. Így van ez Murokországban is.

 

Murokország betlehemes határai

Murokországot ne keressük a térképen. A kérdésre, hogy hol van Murokország és meddig terjed, azt válaszolhatnánk: földrajzilag az Alsó-Nyárádmentén, egyébként pedig csak a szóbeszédben létezik és terjed. Egy falucsoportról mondják Székelyföld, az egykori Marosszék egyik legsűrűbben lakott vidékén, ahol az emberek életformáját mintegy háromszáz éve a piacozó zöldségtermesztés alakította és alakítja napjainkban is. Székely humorba oltott népi, néprajzi táj.

Azt nem merem állítani, hogy a karácsonyi betlehemezés is ugyanennyi ideje hozzátartozna e vidék népi kultúrájához, de Murokország határait aszerint is meg lehetne húzni, hogy a 20. század elején, közepén melyik faluban élt a betlehemezés szokása. Az eddigi gyűjtések és a magam adatai szerint betlehemeztek Luka- és Ilencfalván (mai neve: Dózsa György), Teremiújfaluban, Káposztásszentmiklóson, Csibán, Karácsonyfalván, Folyfalván és Somosdon is. Ezek a falvak mind reformátusok, tehát a betlehemezés itt a reformátusok hagyományvilágához tartozott, akárcsak a Mezőségen, Kalotaszegen vagy az Alföldön.

 

Betiltották, tetszhalottá vált

A diktatúra szorításának erősödése idején, a ’80-as évek elején sorra vettem a fenti falvakat; a betlehemezésről és más karácsonyi népszokásokról érdeklődtem. Káposztásszentmiklóson és Csibán az öregek emlékeztek a gyermekkorukbeli betlehemezésre, de szövegéből és énekeiből csak foszlányok jutottak eszükbe. Somosdon több eredménnyel jártam. Székely Viktor 60 év körüli gazda, akit a faluban szószólói tehetségéért mindenki a megtisztelő „Kossuth” néven emlegetett, gyönyörű karácsonyi köszöntőket mondott, és megígérte, hogy a betlehemezésnek is utánanéz, mert azt már a ’40-es évek vége óta nem gyakorolják. Ez volt a helyzet Lukailencfalván is. Ide pedig már a helybeli betlehemes játék szövegével, leírásával felszerelkezve mentem. Időközben ugyanis megkaptam az Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez című, 1939-ben Kolozsváron kiadott kötetet, amelyet hetven néprajzi gyűjtő munkája alapján két fiatal teológus, Makkai Endre és Nagy Ödön állított össze. A gyűjteményben Adorjáni Zoltán református igazgató tanító lejegyezte az itteni karácsonyi játékot a részt vevő gyermekek elmondása alapján. „Lehet, hogy volt, de már rég nem járják.” „Betiltották, nem szabadott ilyesmivel foglalkozni” – válaszolták érdeklődésemre. De azért útbaigazítottak. Menjek a szomszédos Újfaluba, úgy tudják, ott még betlehemeznek.

 

A felújított betlehemezés

Teremiújfaluban végre találkoztam az élő vagy felújított betlehemezéssel. De ennek is megvan a története. Vetési András középkorú gazdaember és zöldségtermesztő nem kérdezte senkitől, hogy szabad-e vagy nem. Amikor a legnagyobb fia akkorára cseperedett, András bácsi elmesélte és megmutatta, milyen volt az ő idejében a várva-várt karácsonyi játék. A kalendárium akkor 1975-öt mutatott. Vetési András negyedszázaddal azelőtt, a negyvenes-ötvenes évek fordulóján járt betlehemezni. Utána náluk is betiltották. Ebben az emberöltőnyi időben a szokás tetszhalottá vált, csak a felnőtt korosztályok emlékezetében élt, a fiatalok egyáltalán nem ismerték. Ezért mondogatták sokáig a faluban: „No, András, ember vagy, mert amit elfelejtettünk, te felelevenítetted”. Ahogy meghallották, hogy járnak, hívták őket Lukafalvára, Ilencfalvára is. Vetési Andrást pedig hívták a milíciára. Megfenyegették, hogy elviszik, mert rendszerellenes dolgokra biztatja a gyermekeket. A milíciára hívásnak az lett az eredménye, hogy a következő generáció nem mert betlehemezni. Aztán egy-két évnyi kimaradás után csendben újból elindultak, András bácsi háttérbeli irányításával. A hetvenes évek második felétől megszakítás nélkül, minden évben sor kerül a betlehemezésre.

 

Mostan kinyílt egy szép rózsavirág

A murokországi betlehemes játéknak – mind a harmincas években lejegyzett lukailencfalvi, mind a felújított teremiújfalusi változatnak – hét szereplője van: a csengettyűs bottal beköszönő Kengyelfutó, a Király, Szent József, a betlehemi istállót vivő két Angyal, és két – az ifjabb és az öregebb – Pásztor. Az előadás azzal kezdődik, hogy a Kengyelfutó beköszönő versével engedélyt kér a gazdától a betlehemi történet előadására; miután bemennek, a Király elmondja jövetelük célját: „Mi nem azért jöttünk, hogy itt históriázzunk, hanem az Úr Jézusról példát mutassunk”. A játék két jelenetből áll: a szálláskeresésből és a pásztorjátékból. Az elsőben Szent József bebocsáttatást kér, de a Király elutasítja, a másodikban a pásztorok ajándékokat (bárányt, sajtot) visznek Jézuskának. A játékmenet egyszerűsödött, szinte egybeolvadt a két jelenet, a váltást az énekek biztosítják, szinte több benne az ének, mint a prózai rész. Legjellemzőbb éneke a „Mostan kinyílt egy szép rózsavirág” kezdetű karácsonyi népének, amelyet napjainkig több vidéken ismernek.

 

1989, amikor terroristáknak véltek

András bácsi az újfalusi betlehemes játék szövegét, énekeit karácsonyi lélekkel úgy „előadta”, hogy egyszemélyes szent színházi élményben részesített. Abban maradtunk, hogy 1988 karácsonyán is eljövünk, és néhány helyre elkísérjük a betlehemező fiatalokat, de valami közbejött, akkor nem sikerült, elmaradt 1989 karácsonyára. A huszonöt évvel ezelőtti véres karácsonyra. De járnak-e most a betlehemezők, akik Jézus születéséről példát mutatnak? Járnak, járnak, de kicsiben, nem mennek más faluba, így András bácsi. Bálint Zsigmond fotós barátommal csak mi mentünk „más faluba” karácsony első napján délután. Vásárhelytől Újfaluig legalább háromszor megállítottak a „rend új őrei”, gyanúsan nézegették felszerelésünket. Újfaluban is idegenkedve fogadtak, hiába volt velünk Vetési András. Keserűen nevetve mesélte később az okát: elterjedt a faluban, hogy a villanyóráját leolvasni mentünk hozzá, mások azt híresztelték, hogy magunkhoz édesgetjük és elvisszük a gyermekeket, voltak, akik éppenséggel terroristákat gyanítottak a fényképezőgéppel és magnóval felszerelkezett idegenekben. Megértem a falu akkori, álhírekkel táplált és manipulált lelkiállapotát. Többrendbéli találkozással és házi beszélgetésekkel felmelegedett aztán irántunk a falu, megnyíltak az emberek.

 

Színjáték és szimbolikus szertartás

Meggyőződhettem, hogy itt nemcsak a karácsony gazdag szokáshagyományokban, hanem a farsangi időszak és húsvét ünnepe is. És megérteni véltem azt is, hogy miért itt újították fel egyszerű, értelmes falusi emberek a szent színjátékot, és miért állandósult újból: mert a teremiújfalusiak belső értékrendjének lényegéhez tartozik, sok szállal kapcsolódik a közösség kultúrájához. Ezért jártunk velük ’89-ben, ’90-ben, ’91-ben; próbáltuk megérteni a házról házra járó színházi előadás értelmét. Mert az, színházi előadás, bár csökevényes formában: bekérezés, szövegmondás–párbeszéd, éneklés, megmutatás rögtönzött színpadon (betlehemi csillagos istálló, fehér ruhák, csákók, kendők, csengettyűk, botok, kifordított bundák, királyi korona), elköszönés, adománygyűjtés. És a „színjátszó személyek”, a próbák és a minden házbeli közönség, a kocsma közönsége és a templomi előadáson a templom népe. A falu teljes közössége. Maradjunk csak a színjátszó személyeknél. A játékosok nevét, életkorát mindenik évben feljegyeztem. A három év adataiból világosan kiderül, hogy a betlehemezésnek itt szigorú életkorbeli határai vannak: a tizenhárom-tizenöt éves korcsoport jár, járhat betlehemezni. A betlehemezés résztvevői azon fiúgyermekek közül verbuválódnak, akik a következő évben konfirmálnak, vagyis nagykorúvá válnak a református egyházban. A konfirmandusokra tartozik, hogy ki melyik szerepet alakítja. Ha nem telik ki a tizennégy évesekből a csapat, beveszik a tizenhárom vagy tizenöt éveseket is. Belső rangsorolás szerint a fiatalabbak a „pásztorsággal” vagy az „angyalsággal” kezdik, nem lehetnek egyből Kengyelfutó, Szent József vagy Király. Királynak lehetőleg a legidősebb és legértelmesebb fiút választják, ő a csapat vezetője. Így a betlehemezés szokása Teremiújfaluban a gyermekkorból az ifjúkorba lépés szimbolikus szertartásává is vált.

 

Hagyományozódás apáról fiúra

Bár nem rendszeresen, de azóta is nyomon követem, figyelem a murokországi betlehemezés alakulását. Örültem, amikor hallottam, hogy 2000 után Somosdon is felújították, és néhány évig betlehemeztek a fiatalok. Amikor egyik diákunk révén megszereztem e játék„szövegkönyvét”, nagy meglepetésemre az általam publikált játékleírás (Magyar karácsonyok, Impress kiadó, Marosvásárhely, 2001, 130-139.) másolatát hozta, abból tanulták meg. Na tessék, gondoltam, erre is jó a folklórgyűjtő munkája.

Teremiújfaluban az elmúlt negyedszázadban minden nemzedék megélte, napjainkban is megéli – és velük együtt az egész közösség – a betlehemi szent színjátékot. Részletes leírást igényelne, hogy mi változott benne e negyedszázad alatt, és mi nem. 2012 karácsonyán Bálint Zsigmond fotós barátommal újból elkísértük az aktuális betlehemező csapatot néhány házhoz, majd másodnapján a református templomba, ahol szintén előadták, és Szövérfi Zoltán tiszteletes úrral megdicsérhettük őket. A három nap során összesen vagy hetvenszer, hetven helyen mondták és énekelték el Jézus születését. „Az üzenetjét, azt kell megbecsülni. Ez egy ünnepi hangulatot teremt minden háznál, ahová beengedik”. Aki erre az üzenetre figyelmeztet, nem más, mint az egyik házigazdánk, Henter József, aki az 1990-es csapatban Kengyelfutó volt, a 2012-esben a fia, Henter Loránd Szent Józsefként vett részt, pedig még csak 12 éves volt. Gyönyörű példája ez annak, hogy mit jelent, jelenthet az, ha a kultúránk, a népszokásaink „apáról fiúra” hagyományozódnak.

Barabás László