2019. október 19., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mindenképpen nyerni akar csapatával a Feröer szigetek otthonában a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A két együttes szombaton 19 órakor találkozik a torshavni Torsvollur stadionban.

Cosmin Contra szerint ahhoz, hogy a Norvégia elleni következő mérkőzésről és a továbbjutási esélyekről érdemben lehessen beszélni, kötelező módon ki kell pipálni az első feladatot. „Ami nem is lesz könnyű – hívta fel a figyelmet. – Azonban megfelelő előkészítéssel nem érhet meglepetés” – tette hozzá. Ennek jegyében a román alakulat a szokásosnál korábban elutazott az idegenbeli mérkőzés helyszínére, hogy alkalmazkodjon az ottani klímához és a műfüves pályához. „Nem magyarázkodhatunk, ha nincs siker, hogy ezért vagy azért. Egyszerűen nincs kifogás! Tudom, hogy Románia általában szenved, ha műfüvön kell játsszon, de nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy emiatt pontot veszítsünk. Ha nyerünk a Feröer szigetek ellen, és biztos vagyok benne, hogy így lesz, Spanyolország pedig legyőzi Norvégiát és Svédországot is, akkor egy norvégok elleni döntetlen és egy svédek elleni 1-0-s siker a továbbjutásunkat jelentené a 2020-as Európa-bajnokságra. Remélem, hogy játékosaink visszanyerik az önbizalmukat – mandátumom kezdetén megtapasztalhattuk, hogy mit jelent ez –, és jó játékkal rukkolunk elő a selejtezősorozat végén. A Feröer szigetek ellenében egygólos győzelmet várok magunktól, ezt kérem majd a játékosoktól” – mondta Cosmin Contra.

A mérkőzést a Pro TV közvetíti.

Fotó: GSP