Születésének századik évfordulóján sok szeretettel emlékezünk és emlékeztetünk dr. Szőcs Gábor kardiológus főorvosra, egyetemi adjunktusra. A háromszéki Barátos községben született 1926. június 4-én, világrajötte örömhírét szomorú harangzúgás kísérte. Sepsiszentgyörgyön járt iskolába, majd három éven át Nagyváradon, ott is érettségizett. 1945-ben felvételt nyert Marosvásárhely frissen alakult orvosegyetemére, a Bolyai Tudományegyetem áttelepült orvosi karára, így az 1948-ban önállósodott Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet első teljes végzős évfolyamának tagja lehetett. Kétévnyi körorvoskodást követően (Nagyajta, Gidófalva, Alsórákos) kinevezést nyert a Marosvásárhelyi II. Belgyógyászati Klinikára, ahol megszervezte a kardiopulmonális funkciós laboratóriumot, kiemelt sikerrel alkalmazta a szívkatéterezést, és szakorvosi ténykedése mellett egyetemi oktatói tevékenységet folytatott. Emellett több mint egy évtizeden át a Marosvásárhelyi Foglalkozási Betegségek Klinikájának munkatársa volt. Többirányú szakképzés, számos tanulmányút, tudományos közlemény fűződik a nevéhez. Sajnos korán, már 1992-ben nyugdíjazták. Haláláig (1999. november 20.) a fizetéses poliklinikán és a Caritsan járóbeteg-rendelőben dolgozott.
Sokoldalú szakmai képzettség, jó előadókészség, kiterjedt általános műveltség jellemezte dr. Szőcs Gábort. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet (1990-től Egyetem) egykori szellemiségét meghatározók, a szakavatott és a szereteten alapuló, betegközpontú gyógyítást képviselők közé tartozott. Ahhoz a nemzedékhez, a régi rendszer értékrendjét és tartását megtestesítő utolsó orvostanárokhoz, akik a városunkban működő orvosképzés jó hírét elvitték a nagyvilágba. Az erdélyi orvoslás fellegvárában vitathatatlan érdemeivel, teljessé vált életpályája által hozzájárult a marosvásárhelyi (magyar) orvosképzés kibontakozásához.
A rendszer sokszor hálátlan az őt szolgálókhoz, de nem kiszolgálókhoz. Bár a romániai rendszerváltást követően megcsillant a remény a marosvásárhelyi orvosképzés megerősödése terén, sajnos hamar elmúlt a kezdeti eufória időszaka. A rideg valóság alapján 1991-ben kényszernyugdíjaztak tucatnyi magyar professzort, egyetemi oktatót, hogy helyüket, tisztségüket mással tölthessék be. Ez a korai nyugdíjazási hullám a következő évben is folytatódott, és ennek a szenvedő alanya lett dr. Szőcs Gábor is.
Egyetemi felvételire készülő végzős diákként ismertem meg a biológiából felkészítő foglalkozásokat tartó főorvost. Néhány alkalommal Kárpátok sétányi lakásának látogatója voltam. Megragadott egyéniségének összhangja, türelme, a felvetődő kérdéseimre adott kimerítő válaszadása. Személyiségét szeretetteljesen magamba zártam akkor és most is. Emléke legyen áldott!
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
