„Más még csokoládéról sem álmodhatott, mi meg...”

Vultur György több marosvásárhelyi csapatnál futballozott (Textila Mureș, Hargita, IRA), de Balánbányán és Gyergyószentmiklóson is játszott a C osztályban. Az egykori villámgyors szélső idővel áttért a kispályás futballra, s bár a sebessége, amelyről híres volt, megkopott az évek során, pontossága nem változott: nem csoda, hiszen a passzokat már több mint ötven éve adogatja heti rendszerességgel baráti társasága körében. Labdarúgó-pályafutásáról egy minifoci-mérkőzés után mesélt a jelenleg 65 éves labdarúgó.

– Annak idején engem is a grundról válogattak ki 11 évesen, majd a Gödörben volt egy válogató – kezdte az emlékek felelevenítését. – Egy harmincas létszámú gyerekcsoportot hoztak létre a Gyermek- és Ifjúsági Központnál, ahol a néhai Kiss István, majd Túrós Jenő és Lukács Ede voltak az edzőim. Jó időszak volt ez, hiszen az egykori Alimentara finanszírozta a klubot, mint serdülő játékosnak már kecsegtető juttatásokban részesültem. Hetente két edzésünk és egy felkészítő mérkőzésünk volt, hétvégén bajnoki meccs. Azokra a napokra egy 15 lej értékű ételjegyet kaptunk, erre az értékre a főtéri Lacto Barban reggelizhettünk vagy ebédelhettünk, sőt csokoládét, rahátot, kekszet, törökmézet is kaptunk. Mindez nagy dolog volt egy 13-14 éves fiatalnak abban az időszakban, amikor más még csokoládéról sem álmodhatott. 

– Hol folytatta a labdarúgást?

–1968-ban a helyi Hargitához szerződtem. Abban az évben a megyei bajnokságban szerepelt többek közt a Ciocanul, az Oțelul, a Lemnarul, a Viitorul Prodcomplex, a Gloria is, míg a városi bajnokság legjobbja a Mureșul Készruhagyár csapata volt. A Hargitánal is az Alimentara finanszírozott, hiszen az anyagi juttatások mellett télen sílécet és korcsolyát is adtak, amit ki is használtunk: a Somostetőhöz közeli Németkalap-oldalban síztünk, míg az egykori Vörös Lobogó mozi (jelenleg Spektrum színház) melletti Lázár Ödön-parkban (jelenleg Színház tér) kialakított korcsolyapályán korcsolyáztunk. Emlékszem, 2 lej volt a belépő. A Hargita megszűnése után a Váli József által edzett Textila Mureș együtteséhez kerültem. Ott sem volt rossz időszak, hiszen a fizetés és a juttatások mellett szinte hetente kaptunk egy új, jó minőségű füssdzsekit. 

– Hogyan került Balánbányára és Gyergyószentmiklósra?

– A Textilától a C osztályos Balánbányai Bányászhoz vezetett az utam, ahol Publik Antal és Kirner Sándor voltak az edzők. Egy fél szezon után a Marosvásárhelyi IRA következett, majd katonaköteles lettem, és Pitești-re kerültem a helyi tűzoltóság C osztályos együtteséhez. Leszerelésem után 1973-ban Fazakas József edző a C osztályos Gyergyószentmiklósi Viitorulhoz irányított, ahová Cerghizan, Sütő József, Grama József és Szász János követett. Rövid időre visszakerültem Vásárhelyre, majd újra Gyergyószentmiklós következett, ezúttal Ördögh Attila vezényelt oda. Jól kerestem ott, hiszen 4000 lej volt a fizetesem, emellett havonta mintegy 1500 lej meccspénzt kaptunk, vendéglőben étkeztünk, szállodában laktunk, ahol a kerelőszentpáli Cerghizannal voltam szobatárs. 

– Gyergyóból visszakerült szülővárosába?

– Igen. A C osztályból kiesett Medicina Sănătatea néven szerepelt tovább a városi bajnokságban, itt folytattam. Megnyertük a városi bajnokságot (148-8-as gólkülönbséggel!), és felkerültünk a megyeibe. Abban az évben engem és Márton Sándort (Metalotehnica) kiválasztottak, és bekerültünk az AS Armata bővített keretébe, amely Egyiptomba ment edzőtáborba. Sajnos egy kézsérülés miatt nem szerződtettek le. Időközben (1984-ben) jó fizetésért elmentem dolgozni a Duna–Fekete-tenger csatornához, ahol  megismerkedtem az egykori kolozsvári játékossal, majd edzővel, Dan Ancával, aki a Cimentul Medgidia edzője volt. Egy barátságos futballmeccs után szerződést ajánlottak, álnéven fél évet játszottam náluk: a munkahelyi fizetésem mellett kaptam még 10.000 lejt a Cimentultól, s mintegy 5000 lej havi díjat, ami sok pénzt jelentett abban az időszakban. 

– Hol, melyik együttesnél akasztotta szögre a futballcsukát?

– Medgidiáról hazajöttem Marosvásárhelyre, ahol még három idényt lehúztam a megyei bajnokságban szereplő, Kanyaró György által edzett IRA együttesénél, aztán 34 évesen abbahagytam. A Kiss Károly vezette gyár alkalmazottjaként dolgoztam, a prototípusműhely beszerzőjeként. 

– Visszavonulása után miként kötődött a labdarúgáshoz? 

– Mintegy 30 éve kispályázom: a Kövesdombon a Bayernt és a Dinamót erősítettem, a Víkendtelepen az Újpesti Dózsával háromszor nyertünk bajnokságot, még Kanyaró Attila is játszott nálunk. Az utóbbi időben a Víkendtelepen, az 50 év felettiek bajnokságában szerepeltem, illetve hetente meggyesfalvi barátokkal, valamint a hajdani Monaco kispályás csapatának tagjaival kergettük a lasztit. Itt megemlíteném a Ruszi József (Chimica Dicsőszentmárton), Petroleon Sándor, Muntean Tibor (mindkettő Metalotehnica), Sikó Ferenc (Imatex), Aszalos Márton, Aszalos György, Simion Olariu, László István, Kiss Csaba, Kiss Albert, Tamási Ferenc nevét. Zömük túl van a hatvanon, vagy éppen afelé tart, de nem adják fel a futballt!…