2024. május 12., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Felhívni a figyelmet Nagysármásra

Rendkívül gazdag és változatos műsorral tartottak – immár másodszorra – magyar napokat a mezőségi Nagysármáson. Az ünnepi istentiszteletet, amelyen az aradi vértanúkról emlékeztek meg, koszorúzás követte a templom előtti kopjafánál. A nap eseményei közé tartozott, hogy Kolcsár Károly parlamenti képviselő irodát nyitott a polgármesteri hivatalban, ahol a Székely Gazdaszervezetek Országos Szövetsége is helyet kapott. 

A település könyvtárában Murányi Sándor Olivér író mutatta be két kötetét. Délután szemet, szívet gyönyörködtető népdal- és néptánctalálkozó helyszíne volt a művelődési otthon, utána nótázás, koncertek következtek, majd szüreti mulatsággal ért véget a rendezvény. A magyar napok szervezője, lelke és vezetője Trombitás Jolán alpolgármester, a helyi RMDSZ elnöke, a Sárma hagyományőrző csoport vezetője volt munkatársaival együtt. Az ünnepségen részt vett Botezan Valer polgármester is. Különös varázst adott a sármási rendezvényeknek játékával a helyi fúvószenekar is, amelynek tagjai kezdettől jelen voltak a magyar napon. 

Fotók: Bodolai Gyöngyi


Bibliai igével – „De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” (Zsidókhoz 10.39) – indította prédikációját Gál József, Kissármáson is szolgáló református lelkész. A céltudatos élet fontosságát hangsúlyozva elsősorban a jelen lévő fiatalokhoz szólt, akiket arra biztatott, hogy legyenek céljaik, ideáljaik, és hitüket mindvégig megtartva, a nehézségeket legyőzve küzdjenek a kitűzött célok megvalósításáért. A lelkész kegyelettel idézte az aradi vértanúk emlékét. 

A prédikációt követően Bartha Erzsébet aligazgató emlékezett a 174 éve kivégzett aradi mártír hősökre, áldozatukra, majd a fúvószenekar műsora következett, Kiss Johanna Vivien diáklány Faludi György Október 6. című versét szavalta. 

A továbbiakban Trombitás Jolán alpolgármester háláját fejezte ki a vendégeknek, akik pozitívan válaszoltak a hívó szóra, hogy együtt ünnepeljék a helybeliekkel a második magyar napot: Novák Levente szenátornak, Kolcsár Károly parlamenti képviselőnek, Nagy Zsigmond alprefektusnak, Szabó Árpád megyei tanácsosnak, a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete elnökének és Sikó Lászlónak, az egyesület Mezőségért felelős falugazdászának, továbbá Botezan Valer polgármesternek, aki ezúttal is jelenlétével válaszolt a meghívásra, valamint az igét hirdető Gál József református lelkésznek. 

Képviselői irodát is nyitottak a magyar napok alatt


– Örülünk, hogy sikerült megszervezni a második magyar napot, és megemlékezni hőseinkről, akik utolsó leheletükkel küzdöttek a magyar ügyért, a hazáért és a szabadságért – mondta az alpolgármester, aki ismertette a nap további programját. Novák Levente szenátor értékelte a nagysármási terveket és megvalósításokat, amelyek azt célozzák, hogy a helyi közösség otthon érezze magát, és megtalálja boldogulását. Elismeréssel szólt arról, hogy ezen a napon mennyi minden találkozik egymással: a történelmi emlékezet, a vallás, a munka, a kultúra és a tánc. Kolcsár Károly parlamenti képviselő köszönetet mondott a polgármesternek a jelenlétért és azért, ahogy a helyi közösség problémáit kezeli, majd a prédikációra utalva kifejtette, hogy nemcsak a gyászra kell gondolni, az aradi hősök kiállásából tanulva a mai napnak kell élnünk, és a jövőre kell gondolnunk. Harcolnunk kell a jogainkért, és ezt a küzdelmet meg kell vívnia mindenkinek a maga helyén és feladatkörében, hogy biztos jövőképet tudjunk tervezni, amivel sikerül itthon tartani a fiatalokat. 

Bár nem ért magyarul, a helyi magyar közösség körében jól érzi magát azon az ünnepen, amikor találkozik a magyar nép történelme, kultúrája, hagyományai és szokásai, mondta beszédében Botezan Valer polgármester, aki elismeréssel szólt a magyar és nem magyar aradi tábornokok áldozatáról, majd a népek közötti megbékélés fontosságát, a kultúra összekötő erejét, az egység, a szolidaritás, a közös segítségnyújtás fontosságáról szólt. 

A nemzeti imát követően a jelenlévők megkoszorúzták a templom előtti kopjafát. 

A program a polgármesteri hivatalban folytatódott, ahol Kolcsár Károly, az RMDSZ parlamenti képviselője irodát nyitott, hogy a helyi közösséghez közelebb legyen és segítséget nyújtson, ha a sármási gazdatársadalom képviselői azt igénylik. Botezan Valer polgármester értékelte a képviselő érdeklődését Nagysármás iránt, amit az elmúlt években a látogatásaival is igazolt, majd arra biztatta a helybeli lakosokat, hogy nemzetiségtől függetlenül vegyék igénybe ezt a lehetőséget, hiszen Kolcsár Károly Románia parlamentjének tagjaként minden lakos érdekeit képviseli. 

Kolcsár Károly örömét fejezte ki az iroda megnyitásához kapott támogatásért, ami lehetővé teszi, hogy minél közelebb kerüljön a választóihoz, akiket a különböző döntéshozó fórumokon képviselnie kell, függetlenül a nemzetiségüktől. Többszöri látogatása során érett meg az elhatározás, hogy hasznos lenne közelebb kerülni a mezőségi lakossághoz, az önkormányzati képviselőkhöz a közvetlen párbeszéd érdekében, ahova politikustársait is szívesen látja. 

Megbízatása kezdetétől az volt a célja, hogy elsősorban a mezőgazdászok, a vállalkozók és a vidéki lakosok érdekeit képviselje az egész megyéből. Ezért irodáját megosztja a három megyét átfogó és 30 tanácsossal működő Székely Gazdaszervezetek Egyesületével, ugyanis Nagysármáson, bár városi rangja van, sokan foglalkoznak mezőgazdasággal. Az irodát Sikó László, a Mezőségért felelős falugazdász fogja képviselni hetente egy alkalommal. A kabinetben tanácsadási szolgálatot indítottak a vállalkozók számára is. A helyi mezőgazdászoknak, akik szép számban vettek részt a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem című adománygyűjtésben, oklevelet adtak át. 


A műsor érdekes színfoltja volt a Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi származású, Csepelen élő íróval szervezett találkozó. A Csíksomlyóra tartó gyalogos zarándoklat alkalmával érkezett Molnár Levente operaénekessel Nagysármásra, ahol olyan fogadtatásban részesültek, hogy azóta is visszakívánkozik. Mint elmondta, a polgármesterrel is barátságot kötött, és azért tért vissza, hogy felhívja a figyelmet Nagysármásra, és személyesen is lelkesítse a polgármestert és az alpolgármester asszonyt, hogy ne adják fel, mert nagyon ügyesen összefogják a közösséget. A vendég két könyvét vitte el Sármásra, azzal a céllal, hogy a kortárs irodalmat népszerűsítse, ami megfigyelése szerint egyre népszerűbb az olvasók körében. Az egyik a Folyamtánc, amelyben a homoródfürdői hargitai medvék és szentendrei dunai harcsák között ingázó író érdekes történeteket mesél. Másik könyvében jó barátja, Böjthe Csaba árva gondozottjairól szóló történeteket írt meg Panasz helyett címmel. A könyvek bemutatóját érdekes beszélgetés követte. 

A nagysármási magyar nap művelődési műsorának megnyitóján, amelyet Székely Katalin, a helyi RMDSZ alelnöke vezetett, Trombitás Jolán köszöntötte a meghívott együtteseket és a közönséget. Elmondta, hogy az egynapos rendezvény célja a magyar közönség mozgósítása, kimozdítása, hagyományaink felelevenítése, megtartása, továbbadása a fiataloknak, a magyar népzene, népdal, néptánc népszerűsítése. Ugyanakkor szeretnék ismertebbé tenni a három megye határán lévő Nagysármást a megyében, Erdélyben és a nagyvilágban, hiszen lakói sokszor úgy érzik, hogy senkihez nem tartoznak. A múlt évi néptánctalálkozót megemlékezéssel, istentisztelettel és szüreti mulatsággal bővítették. Az idén beiktatták a képviselői iroda megnyitását, egy kis irodalmat és a könnyűzenét is, hogy a fiataloknak kedveskedjenek. A CORAX együttessel régi slágerek felelevenítése mellett helyi fiatal tehetségeket is felkértek, hogy zenéljenek. 

Beszédében a délutáni program megnyitóján ezúttal is köszöntötte a már említetteken kívül Ady István magyarfülpösi lelkészt és Ábrám Tibort, a marosvásárhelyi Kéknefelejcs Nótatársulat elnökét és énekeseit, Bodó Csabát és Gyárfás Kingát, akiknek fellépését örömmel fogadta a közönség. 

A Járd ki lábam, járd ki most népzene- és néptánctalálkozó keretében elsőként a magyarói Csurgó együttes tehetséges fiatal táncosai léptek fel nagyon szép helyi népviseletben. Lovász Bernadett, Bugnár Zsolt és Lovász Jámbor Zsuzsanna tanítványai magyarói táncot adtak elő. 

A marosludasi Hajdina néptáncegyüttes fiatal tagjai, Szász Nóra és Kovács Szabolcs Zoltán tanítványai vajdaszentiványi tánccal és magyarszentbenedeki mulatsággal, a Haricska zenekar és szólóénekese, Ambrus Szilvia magyarszentbenedeki nótacsokorral kedveskedett a közönségnek. Nagy tapsot kaptak a marosvásárhelyi Csillagfény együttes bravúrosan táncoló tagjai is. Lengyel Ildikó és Duka Szabolcs tanítványai kalotaszegi táncokat adtak elő. 

Az aradi vértanúkra emlékezve Kozma Zsombor gyergyói harmonikásai régi katonanótákból és autentikus gyergyói népdalokból adtak ízelítőt. 

A nagysármási Sárma csoport fellépése zárta a táncparádét.

A felejthetetlen nap a nótacsokorral, a könnyűzenével és a szüreti mulatsággal ért véget, amelynek szervezői és résztvevői minden elismerést megérdemelnek. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató