2020. február 25., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Titokzatos emlékek az inkák földjén

Rendkívül érdekes kalandra hívta magával Veress Zsombor segesvári világutazó gyógyszerész a marosvásárhelyi Nyugdíjas Orvosok és Gyógyszerészek Klubjának tagjait és az érdeklődő közönséget, amely megtöltötte a marosvásárhelyi Rigó utcai Studium Szakkönyvtár termét. Nem véletlenül voltunk olyan sokan, hiszen a korábbi előadásokból könnyű volt következtetni arra, hogy az élmény a január 20-i nagy utazáson sem marad el. 

A rendezvényt bensőségesebbé tette, hogy az előadó ezúttal is kifejezte háláját volt tanárainak, akik büszkén tekinthettek a világ legszebb vidékeinek a meghódítására vállalkozó, és minden útjáról hűségesen beszámoló tanítványukra. 

Jó érzés hallgatni Veress Zsombor előadásainak bevezetőjében, hogy az erdélyi táj, a hazai hegyek ismeretében indult világgá, s az édesapja által alapított gyógyszertárban végzett munkából, a hétköznapokból való kikapcsolódást jelenti az immár hobbivá vált világjárás, amelynek egy-egy állomására népes családját is magával viszi. Együtt járták meg Ausztráliát, a déli kontinenst is, amelynek az európai ember számára egzotikus világáról előadásokon és egy gondolatgazdag, szép könyvben számolt be. Ő sem tudhatta, hogy az a világ, amelyet a rá jellemző alapossággal és őszinte rácsodálkozással örökített meg a tragédia előtt, a borzalmas pusztító tűz nyomán már soha nem lesz ugyanaz. 

Hétfői előadásán Dél-Amerikába röpítette hallgatóit, a kontinens egykori leghatalmasabb birodalmát megalapító, napimádó inkák földjére, amely tele van őskori civilizációk titokzatos emlékeivel. Ezúttal is magyarországi csoporttal utazott, vele volt viszont marosvásárhelyi útitársként dr. Salat Csaba, akivel erdélyi emberként másképpen látják a világot. 

Már a bevezetőben elhangzott, hogy a Dél-Amerika harmadik legnagyobb országában tett késő őszi utazásból az odavezető 13.000 kilométernyi repülőút volt a legkellemetlenebb, utolsó részében azonban egyedülálló élményt jelentett az Amazonas gyűjtőmedencéjének látványa a magasból. 

Machu Picchu, a titokzatos inka város


Perut, a dél-amerikai kontinens Csendes-óceán menti partvidékén elnyúló országot, amelybe Románia öt és félszer férne bele, az teszi érdekessé, hogy végighúzódik rajta az Andok hegység hétezer méter magas csúcsaival, szurdokaival, folyóvölgyeivel, az inkák hajdani erődített városait rejtve. Ezek közül a leglátványosabb a titokzatos Machu Picchu, amelyhez a világ legszebb tíz túraösvényeinek egyike vezet. Ez vonzotta Peruba Veress Zsombort is, aki bevallása szerint nem csalódott, hiszen a négynapos gyalogút végén valóban lélegzetelállító látványban volt részük. De ne szaladjunk az utazás végére, hiszen addig is bővelkedett vonzó, érdekes látnivalókban Peru. 

Limában, a tízmillió lakosú gigászi fővárosban, amely a sarkvidékről hűvös levegőt hozó felhőtakaróba burkolózik, nem sokat időztek. Különleges autóbusszal indultak el a Csendes-óceán part menti síkságán végighaladó Pánamerikai főútvonalon, amely Alaszkától a kontinens legdélibb csücskéig vezető forgalmas és veszélyes út. Két széle helyenként szemetesebb, mint a mi országútjaink környéke. 

A Négyesi Miklós idegenvezetővel utazó 23 tagú csoportot az út kezdetén a befejezetlen házakkal teli városok látványa fogadta. A házak azért maradnak pirosban, mert amíg nem készülnek el teljesen, lakóik mentesülnek az adófizetéstől. Az óceán mentén húzódó sivatagot, amelyen áthaladtak, a világ legszárazabb sivatagának tartják, helyenként akár tíz évig sem esik az eső. Ezzel szemben a Kis-Galapagosnak is nevezett Ballestas-szigetek érdekes domborzati formáival, sziklakapuival, a rengeteg madárral, a sziklákon vastagon lerakódó guanóval, a lustán elnyúló fókákkal olyan egyedi, különleges látványt nyújtott, amellyel nehezen tudtak betelni. Furcsa üzenet a múltból a Paracas-félsziget domboldalán gyertyatartót vagy kaktuszt ábrázoló földbe vésett rajzolat, amely mintha óriások műve lenne. A sivatagban különleges színfoltot jelentett a Huacachina-oázis, ahol egy éjszakát töltöttek. A homokjáró buggykkal való kirándulás pedig lehetővé tette a sivatagi formáknak, a vonalak játékának, a naplementének a megfigyelését. Az őshonos kukorica leveleibe tekert étel sem hiányzott a menüből.

Csillagászati könyv volt, zarándokutakat jelzett, vagy talán az istenekkel akartak kommunikálni azok az őslakosok vagy földönkívüliek, akik az úgynevezett Nazca-vonalakat rajzolták a föld felszínére több mint 2000 évvel ezelőtt? 520 kilométeren át rendkívül egyenes vonalakat, spirált, fát, kezeket, virágot, állatfigurákat – pók, majom, kutya, kolibri, kígyócsőrű madár, gyík, delfin – ábrázoló rajzolatokat az út menti magas kilátóból vagy kisrepülőkből lehet megtekinteni, és naponta több ezren csodálják meg. Az állatrajzok egyike a perui indiánok szent állatát, a kondorkeselyűt ábrázolja. 

Nem messze Nazcától a sivatagi szárazság őrizte meg a Chauchilla nekropolisz magzati pózban eltemetett múmiáit, a feltárt sírok látványa az inkákat megelőző nép egykori temetkezési szokásait tükrözi. A sírok mellett a csoport hozzáértő tagjai „anatómiaórát” tartottak – jegyezte meg Veress Zsombor. 

Ízletes vacsorákon ismerkedtek a perui ételekkel, többféle hús között a Peruban kedvenc csemegének számító sült tengerimalaccal, kukoricával és rengetegféle burgonyával, valamint a nemzeti italnak tartott pisco suor borpárlattal.

A Pánamerikai útvonalon találkoztak a nagyon szigorú szabályok betartásán őrködő drogrendőrökkel, akik átvizsgálták autóbuszukat. A bátrabbak megfürödtek a Csendes-óceán zsibbasztóan hideg vizében, és út menti illemhelyek hiányában kénytelenek voltak a természet ölén végezni dolgukat. 

Minden hely, város, ahol áthaladtak, különleges volt, Camana, Puerto Inca, a szárazföldi Cuzco tengeri kikötője, de különösen a 2.000 méter fölötti szép fekvésű Arequipa, a fehér város, a második legnagyobb település Lima után. Főterét, amely 2000 óta világörökségi helyszín, a Szent Mária-székesegyház uralja, boltíves, oszlopos épületei a hódító spanyolok nyomát tükrözik, fehér házai a várost övező vulkánok kőzetéből épültek. A kitörő vulkánok haragját az inka papok gyermekáldozatokkal engesztelték ki. Legalábbis erre utal a 6300 méteres Ampato hóval fedett csúcsa tájékán, egy meleg nyáron a jég olvadását követően megtalált 14 éves Juanita, a jéglány teljesen ép múmiája, amelyet az Andoki Szentélyek Múzeumában őriznek. A várost uraló fehér szín ellentéteként a Siennai Szent Katalin női kolostor vörös falai között ma is élnek apácák. Az előadó ismerős dél-amerikai számmal idézte fel a város hangulatát, ahol utcai zenészek játsszák az Európában is jól ismert Guantanamera dallamát. Látogatást tettek egy olyan farmon, ahol a jellegzetes dél-amerikai tevefélék mellett az alpaka gyapjának a feldolgozását és az abból készült termékeket mutatták be. Filmeztek egy kisebb és egy hálózatban működő patikát, ahol oxigénpalackokat is árulnak. Ezekre, amint az előadó megjegyezte, azért van szükség, mert a továbbiakban az út három-négy ezer méteres magasságban halad tovább. Az antibiotikumot pedig recept nélkül is kiadják, amit ki is használtak a csoport megfázással küszködő tagjai. Egy különleges piacon is jártak, ahol a nyílt utcán árulják a különböző húsokat és a pörkölt birkafejet is. 

Az Altiplano-fennsíkon, amely a tibeti után világviszonylatban a második legmagasabb fennsík, vadon élő vikunyákat és működő vulkánt is láttak. Az 5000 méteres magasságban, amit Veress Zsombor is nehezen tudott elviselni, a textíliákat árusító anyja mellett élő másfél éves kislány láthatóan jól érezte magát. 

Indián idegenvezetővel járták meg a 3270 méter mély Colca-kanyont, amely a legmélyebb a világon, s a tájból a füstölgő vulkán látványa sem hiányzik. Növényzete színes, egzotikus, s ott él a hatalmas dögevő kondorkeselyű (legnagyobb példányának a szárnyfesztávolsága meghaladja a három métert). 3600 méter magasságban termálvízben fürödtek, a preinkák temetkezési helyét, a sillustani tornyokat is megtekintették. Az Umayo-tóban levő lapos tetejű, kerek sziget mintha ufó-leszállópályának épült volna. A tó közelében egy perui indián családot látogattak meg, ezeknél az indiánoknál a nők hordanak kalapot. Hajdanán angol kereskedő akart az indián férfiaknak eladni, de a nőknek tetszett meg, s ma hozzátartozik a viseletükhöz. 

Indiánok az Uros-szigeteken

Fotó: Veress Zsombor


A Titicaca-tó – Dél-Amerika legnagyobb édesvízi, a világ legmagasabban fekvő hajózható tava – is bővelkedett a különleges látnivalókban. Punóból szálltak hajóra, és megtekintették a nádból készült Uros úszó szigeteket, amelyeknek indián lakói mozgó lakhelyükkel (amelyeket ki is lehet kötni) az inka támadások ellen védekeztek. A csoport is kikötött egy szigeten, ahol nemcsak maga a sziget, a rajta található építmények is totoranádból készülnek. Megismerkedtek a mára már a turizmusra összpontosító helyi lakosok viseletével, énekével, kunyhóival, majd továbbhajóztak, hiszen a tavon levő közel ötven szigeten különleges emberek élnek. 

Az Amantaní-szigeten népviseletbe öltözött indiánok várták virág nyaklánccal és vacsorával a vendégeket, a későbbiekben jól fogott a helyiektől vásárolt kondorkeselyű-mintás jellegzetes perui füles sapka, ugyanis felmentek a sziget 4000 méteres magaslatára, ahonnan a bolíviai Andok hétezres hófedte csúcsai is felderengtek. A hegyoldalban kialakított teraszokon burgonyát, kukoricát, zöldségeket termesztenek a helybeliek. Este népviseletbe öltöztették a vendégeket, perui sapkába és jó meleg, színes csíkokkal díszített szürke pelerinbe, majd szórakozni vitték a kocsmába, ahol nagy buli következett. Bár az indián asszonyok sűrűn kérték fel táncolni a csoport férfi tagjait, a 3000 méteres magasságon nem sokáig bírták lábon, szégyen ide vagy oda, gyakran le kellett ülniük. Mivel a sör sem hiányzott a mulatságról, este a bili is oda volt készítve az ágy mellé. 

Másnap a kecsuák lakta Taquile-szigetig hajóztak, amely különleges textilművészete révén vált a világörökség részévé. Lakói társadalmi rangjuknak és koruknak megfelelő viseletet hordanak. A szigetet – ahol nincsenek utak, autók, kerékpár –, megőrizték évezredekkel ezelőtti állapotában. Gyógyító asszonnyal is találkoztak, akinek munkáját két nyugati orvos figyelte. A helybeli férfiak, ahogy sokan mások Peruban, folyamatosan rágják a kokalevelet. 

A szigeten nő a golgotavirág, amely a passiógyümölcsöt érleli, s főterén a piacot is megnézhették. A finom pisztrángebéd után ott is megtáncoltatták a csoportot, amelynek tagjai Punóba visszatérve érdekes vallásos felvonuláson megfigyelhették: a kereszténység hogyan keveredik a helyi törzsi vallásokkal.

Cuzcóba, az inka birodalom egykori fővárosába egy 4300 méteres hágót legyőzve érkeztek meg. Dél-Amerika legrégebben lakott települését 1533-ban foglalta el Pizzaro spanyol hódító. A főtéren, amely világörökségi helyszín, látványos régi templomok állnak. Az 1560-ban épült katedrálisban található Zapata Utolsó vacsora című érdekes festménye, amelyen tengerimalacot esznek és chichát isznak a tanítványok. A keresztény és az andoki kultúra keveredését jelzi, hogy Szűz Mária és a Kisjézus helyi népviseletben van. A spanyol hódítók a lerombolt inka építmények alapjaira jellegzetes házakat emeltek. Az előadó kiemelte: a csodálatos inka építészet titkát – hogy miképpen tudták úgy összecsiszolni, és habarcs nélkül összeilleszteni a szikladarabokat, hogy egy kés pengéje sem fér be közéjük, és ellenáll a földrengéseknek – ma sem tudták megfejteni. 

A Szivárvány-hegy Cuzcótól néhány órányi autóútra van. A hegy vonulatait a bennük levő különböző ércek festették színesre, és a sokszínű csíkos hegyhátak páratlanul érdekes tájat alkotnak. Az 5036 méteres nyerget megmászni nem volt egyszerű, de némileg megkönnyítette, hogy már fokozatosan hozzászoktak a magashegyi körülményekhez. A hegyet korábban borító havat és jeget a globális felmelegedés olvasztotta meg, és bontotta ki a színskála minden árnyalatában pompázó természeti különlegességet, amely öt-hat éve látogatható. Az amerikai kormány rá akarta tenni a kezét, hogy a vasércet kibányássza, de a peruiak ellenálltak.

Veress Zsombor elmondta, hogy megtekintették Cuzco környékét, és az inka birodalom fővárosa kapcsán egy kis történelemleckét is hallottunk a 13–16. század között virágzó birodalomról, amelynek élén az inkák (földre szállt istenek) álltak. Közigazgatásuk egységes volt, amit elősegített a több tízezer kilométeres úthálózat, amely az Ecuadortól Chiléig tartó birodalom egészét behálózta, és lehetővé tette a katonai mozgósítást, a hírek és parancsok közlését. A Titicaca-tótól vándoroltak Cuzco felé (jelentése kecsua nyelven a föld köldöke), a már említett rendkívüli építészetük egyik jellegzetességét a függőhidak képezik. Bányászták az aranyat és az ezüstöt, de a vasat nem, mert nem tudták feldolgozni. Öntözéses, teraszos földműveléssel foglalkoztak, termesztették a kokalevelet is. Legfőbb istenségük Viracocha, a világegyetem teremtője, akinek emberáldozatokkal is „kedveskedtek”. Írásuk a csomóírás volt. A Dél-Amerikát meghódító spanyolok elől az utolsó ellenállók a titkos várost, Vilcabambát építették fel. Utolsó vezérüket 1544-ben ölték meg a spanyol hódítók. Cuzco környéke sok vadregényes, érdekes látnivalót kínál.

Végül Ollantaytambóból indultak el a Machu Picchuhoz vezető négy kilométeres túraösvényen, amely annyira érdekes, hogy külön leírást érdemel. Cuzcóból repülővel utaztak Limába, és onnan a hosszú repülőúton Budapestre a már összeforrott, jó barátságot kötött csoport tagjai – értékelte az utazótársak között kialakuló kapcsolatot Veress Zsombor. 

A Szivárvány-hegy