2020. április 2., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A várakozásokkal ellentétben lassult az euróövezet GDP-növekedési üteme a harmadik negyedévben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett kimutatása szerint.

Az Eurostat első becslése szerint az idei harmadik negyedévben szezonális kiigazítással 0,2 százalékkal nőtt az euróövezet 19 tagállamának és 0,3 százalékkal az Európai Unió 28 tagállamának a bruttó hazai terméke (GDP) az előző negyedévihez képest.

A második negyedévben az euróövezeti negyedéves GDP-növekedés 0,4 százalék volt, az Európai Unióban pedig 0,5 százalék.

Elemzők a harmadik negyedévre is a második negyedévivel megegyező 0,4 százalékos negyedéves GDP-növekedést vártak az euróövezetre.

A harmadik negyedévben elért 0,2 százalékos euróövezeti negyedéves GDP-növekedés 2014 második negyedéve óta a leglassúbb.

Az egy évvel korábbihoz képest a harmadik negyedévben szezonális kiigazítással az euróövezetben 1,7 százalékkal, az Európai Unióban 1,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék, lassúbb ütemben a második negyedévi 2,2 és 2,1 százaléknál. Az első negyedévben az euróövezet éves GDP-növekedési üteme 2,4 százalék, az Európai Unió növekedési üteme pedig 2,3 százalék volt. (MTI)