Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-07-17 09:00:00
Lukács Lujza, akit mindenki csak Éliza néven ismer, a Zerge Motel alkalmazottja – mosogatás, fűtés (tüzelés), zöldség- és krumplipucolás, az emeleti hat szoba takarítása stb., ötvenkét éves, elvált, gyermektelen, iskolai végzettsége négy elemi plusz cukrásztanfolyam –, augusztus tizedikén, este fél tizenegy órakor, miután odalent a konyhában rendet teremtett, és a külső bejárati ajtóra feltette a láncos lakatot, a tyúklétrát oldalvást, a motel falához támasztva, nyögve fölkapaszkodik, míg eléri a másikat, a föld felett másfél méternyire rögzített vas vészlétrát, ennek pontosan 12 fokán már gyakorlottan mászik fel – ha a helybéli tűzoltóegyesület parancsnoka ezt véletlenül látná, hát Éliza minden évben, a tűzoltónapon ott ülne a díszhelyen, a zsűriben, de még a banketten is –; feljut, begyömöszöli magát az ablaknyíláson, s ezúttal nem esik baja, mert jó előre odakészítette a kisszéket, erre lép, s így nem ficamítja ki a bokáját, mint tavaly ilyenkor; aztán nagyot sóhajtva becsukja az ablakot, és visszafordulva bosszúsan állapítja meg: a tyúklétrát elfelejtette elrúgni…
S valami hülye részeg, akinek nem elég a pia, még utána mászhat…
(Isten adná?)
De hogy visszaereszkedjék, arra a világ minden pénzével nem lehetne most rávenni.
Éliza mindig felfelé mászott ezeken a létrákon, le soha. Ilyen egyirányú közlekedéshez szokott bizony.
Reggel ő már ott van a konyhán, otthonos légkört teremt, mert aztán érkezik a kocsis, aki a lovakat és a disznókat gondozza, aztán a szakács, majd a gondnokféle (fő)pincér, az abszolút parancsnok.
Ezek sosem kérdik, miképpen kerül oda Éliza.
A tulajnak feltűnne, de azt ritkán látni, ő telefonon dirigál. Nagy néha hoz cimborákat, elvtársakat, ordas kurvákat, olyankor mindenki más takarodik, a bizalmi (fő)pincér szolgálja ki a társaságot.
Na szóval. Érkeznének ezek. Reggel. De még este, és holnap vasárnap. Ki van téve a tábla, hogy Pandémia.
Covid –, és fekete maszkot akasztott csalódásában egy vendég az ajtóra.
Éliza olyan egyedül van ezen az estén a Zerge Motelben, mint a Jóisten éjjel a templomban.
Gondolkodik egy kicsit, melyik szobában háljon. Van egy hatágyas, egy négyágyas, a többi kétágyas.
Kuncog Éliza, átfut az agyán, hogy ha szépen beállítja az órát, a nagy csergőórát, amely úgy zakatol a társalgóvá avanzsált folyosó asztalkáján, mint egy mozdony, az majd óránként csenget, s ő átköltözik egyikből a másik szobába.
Hat óra leforgása alatt mind a hat szobát elhálná, hahaha.
Éliza azonban konformista lélek, rácsapja kezét a szájára, pedig ki hallaná.
Szinte lábujjhegyen jut az utolsó kis szobáig, itt alszik mindig, aki a normális munkarend szerint heti éjszakás, ez a szoba valamivel barátságosabb, van teafőző, szolgálati köpeny a szekrényben, na, s az éjjeliszekrényen színes képeslapok, amiket a turisták elhagyogatnak.
Komótosan ágyat vet, kombinéra vetkőzik. Vizet ereszt a lavórba, tesz belé egy marék sót, aztán kéjesen borzongva beereszti a lábait, s felszisszen, amint talpába mar a hideg.
Ez az Éliza idegcsillapítója, amitől rendesen lehet aludni. Kárpótolja némiképp a napközben bőven kijutó maceráért, amelyet el kell viselnie, ha jót akar.
Sokszor elgondolja, olyan ő, mint egy bajhárító.
Villámhárító; mindenki kénye-kedve szerint csaphat belé.
Levezeti a búval bélelt bánatba a fölös energiát.
Kárpótlás illetné, külön meg kellene fizessék, amiért tűri a szidást, a dühkitöréseket, az állandó gúnyolódást, a szekatúrát.
Egyszer még visszafordítja ő ezeket. Amikor majd nyugdíjba megy. Rendez itt egy kis bankettet. És akkor majd szépen, szelíden, jámbor képpel mindenkinek visszaadja a kölcsönt.
Beolvas nekik. A szentségüket.
Lábai már jól érzik magukat a vízben, húzza tüzüket a lavór, apad a sajgás, nem rángat a fájdalom.
Éliza hanyag eleganciával kipöcköl egy Vikend cigarettát a csomagból. Hosszú lángot vet a gázgyújtó, lomha szippantásokkal, átszellemült képpel cigizik.
Majd véletlenül (?) a fali tükörbe pillant, és elkaccantja: hogy né, itt áll a tálban, szivarozik, és grimaszokat vág.
Nagyot kiált, ahogy csak a száján kifér.
Hogy hallja meg az a süket fennvaló is.
– Most már ne segíts, csak csudálkozz.
Még hozzáteszi önérzetesen.
– Neked is szép vasárnapot, hé.
Relaksz!