Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-06-22 16:00:00
Nicușor Dan államfő pénteken bejelentette, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ideiglenes elnökét, Ilie Bolojant bízza meg kormányalakítással. Az elnök csütörtökön a Cotroceni-palotában egyeztetett a parlamenti pártok delegációival a miniszterelnök-jelölt személyéről.
Pénteki nyilatkozatában Nicușor Dan rámutatott: az ország érdeke most azt kívánja, hogy széles többség támogassa a kormányt, és szerinte a pártok ezt megértették. „Ugyanakkor az is érdeke Romániának, hogy a kormányt támogató politikai erők működjenek együtt, és bízom benne, hogy ez így fog történni” – fogalmazott.
Az államfő azt is hangsúlyozta, jogosan kérdezi a társadalom, hogy miért húzódtak el egy hónapig a kormányalakítási tárgyalások, de számos példa bizonyítja, hogy az erős demokráciákban ennél sokkal hosszabb ideig tartanak az egyeztetések többpárti kormány alakítása esetén, ugyanakkor a körvonalazódó koalíciót alkotó alakulatoknak számos kényes és nehéz intézkedésről is dönteniük kellett. „Egyik tárgyalással töltött nap sem volt elvesztegetett idő” – tette hozzá az elnök, és kiemelte, hogy jelenleg a legsürgetőbb teendő a gazdaság újraindítása, amihez „erős alapra” van szükség. „Csökkenteni kell a költségvetési hiányt, csak így lehet megteremteni az alapot ahhoz, hogy a román gazdaság a benne rejlő potenciálnak megfelelően fejlődhessen, és biztosítsa a polgárok jólétét” – mondta az államfő.
Ilie Bolojan szerint áldozati kormány lesz az általa vezetendő kabinet, amelyik készen áll megszüntetni a kiváltságokat és lefaragni a felesleges kiadásokat. A miniszterelnök-jelölt a jövendőbeli kormány előtt álló kihívásokra is kitért a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) szombati kongresszusán. Beszédében hangsúlyozta, „aki ismeri az ország költségvetésének helyzetét, annak is tudatában van, hogy a jövendőbeli kabinet vélhetően áldozati kormány lesz, amelynek nehéz harcot kell majd megvívnia a deficit csökkentése érdekében. A szavak ideje lejárt, most a tettek ideje következik” – szögezte le. Bolojan szerint „nagy léptékű átszervezésekre” is szükség van. „Nagy kihívás lesz jól kormányozni, de csak ez teremtheti meg a feltételeket a fejlődéshez, így lehet leállítani a pazarlást, ez segít egészséges mentalitást teremteni” – fogalmazott.
A miniszterelnök-jelölt a jövendőbeli koalíciót alkotó pártoknak is üzent. Mint mondta, ahhoz, hogy visszanyerjék a polgárok bizalmát, elsősorban egymásban kell megbízniuk. „Bonyolult időszak előtt állunk, és ha nem tudjuk félretenni a pártköntöst, és kiállni egymás mellett a nehézségek közepette (…), a négypárti koalíció nem fogja jól végezni” – hangsúlyozta Ilie Bolojan.
Romániának olyan emberekre van szüksége, akik megértik, hogy ez nem a kísérletezés, hanem a következetes cselekvés ideje, és eljött az idő, hogy mások is bebizonyítsák, részesei tudnak lenni egy felelősségteljes kormányzásnak – közölte pénteken a Facebook-oldalán a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője, miután Nicușor Dan államfő kormányalakítással bízta meg Ilie Bolojant.
Ionuț Stroe bejegyzése szerint Ilie Bolojan, a PNL ügyvivő elnöke bebizonyította pályafutása során, hogy következetes, komoly és hatékony munkát végez, és világosan átlátja az ország helyzetét. „Ezért természetes, hogy a PNL határozottan kiáll mellette, mert ő az egyik olyan vezető, aki valóban képes egy komoly projektet végigvinni” – írta a politikus, majd hozzátette: a pártoknak meg kellene érteniük a helyzet súlyát. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) „maga mögött hagyta a 2021-ben megnyilvánuló impulzivitását, és időközben megtanulta, mit jelent a politikai érettség”.
A Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) üdvözölte Nicușor Dan államfő bejelentését, miszerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökét, Ilie Bolojant bízza meg kormányalakítással. Az USR pénteki közleménye szerint ez „egyértelmű” jelzés arra, hogy Románia „komolyságot és a közpénzek iránti tiszteletet tanúsítva” haladhat előre. „Nehéz döntések várnak ránk. Túl sok olyan román van már, aki úgy érzi, hogy keményen dolgozik, mégsem elég a pénze a megélhetéshez. Túl sok román vesztette el a politikába, a változásba vetett hitét. Tudjuk, hogy olyan államunk van, amely ma egyre többet és többet kér, és túl keveset kínál. De elkezdhetjük a változásokat, amelyeket már túl sok éve halogatnak. Ilie Bolojan megbízatása egyértelmű jelzés, hogy Romániát komolysággal és józan ésszel is lehet kormányozni” – üzenték az USR képviselői. A párt leszögezte továbbá, hogy támogatni fogja a kormányt, és küzdeni fog a reformokért, a fölösleges kiadások csökkentéséért és a becsületesen dolgozó emberek támogatásáért.
Fotó: Inquam Photos / George Călin
„Úgy vélem, a romániaiak is azt akarják tőlünk, hogy lássunk neki a munkának. Azt is tesszük” – szögezte le többek között Dominic Fritz pártelnök, majd hozzátette: a péntek esti koalíciós tárgyalásokon a kormányra lépő pártok kompromisszumokra fognak jutni a vitás kérdésekben, és a miniszterelnök-jelölt nyilvánosságra fogja hozni a koalíciós megállapodás teljes szövegét.
Az RMDSZ készen áll a tárgyalások folytatására, és szót, illetve súlyt kér az új kormányban, mert a politikai tudására, tapasztalatára, szakmai egyensúlyára egy nehéz időszakban nagy szükség van – közölte pénteken a Facebook-oldalán Kelemen Hunor. Bejegyzésében az RMDSZ elnöke emlékeztetett, hogy az államfő Ilie Bolojant bízta meg kormányalakítással, akinek most már az a feladata, hogy működőképes koalíciós többséget hozzon létre. Kelemen szerint az elmúlt időszakban közösen kormányprogramot és deficitcsökkentő csomagot kidolgozó négy párt abban érdekelt, hogy az emberek és az ország terhei a következő időszakban a lehető legkisebb mértékben növekedjenek. „Mi készen állunk a tárgyalások folytatására, és azt képviseljük, amit eddig: szót és súlyt kérünk az új kormányban, mert az RMDSZ tudására, tapasztalatára, szakmai egyensúlyára egy nehéz időszakban nagy szükség van. Emellett úgy akarjuk csökkenteni a hiányt, hogy az a legkevésbé fájjon a polgároknak. Mindenekelőtt az államon kell kezdeni a spórolást” – írta bejegyzésében az RMDSZ elnöke.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke kijelentette, hogy támogatják Ilie Bolojan miniszterelnök jelöltségét. A hétvégi tárgyalások során a pártok képviselői rotációs kormányvezetésben egyeztek meg, a PSD jelöltje 2027-ben veszi át a miniszterelnökséget Ilie Bolojantól.
Hosszas egyeztetés után a következőképpen alakult ki a Bolojan-kormány miniszterjelöltjeinek névsora: tárca nélküli miniszterelnök-helyettesek Marian Neacşu (PSD) és Tánczos Barna (RMDSZ), miniszterelnök-helyettes és honvédelmi miniszter: Ionuţ Moşteanu (USR), belügyminiszter: Cătălin Predoiu (PNL), pénzügyminiszter: Alexandru Nazare (PNL), igazságügyi miniszter: Radu Marinescu (PSD), külügyminiszter: Oana Ţoiu (USR), szállításügyi miniszter: Ciprian Şerban (PSD), vidékfejlesztési miniszter: Cseke Attila (RMDSZ), tanügyminiszter: Daniel David (PNL), egészségügyi miniszter: Alexandru Rogobete (PSD)/Adrian Streinu-Cercel (PSD), munkaügyi miniszter: Petre Florin Manole (PSD), gazdasági miniszter: Radu Miruţă (USR), energetikai miniszter: Bogdan Ivan (PSD), az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter: Dragoș Pîslaru (PNL) Marcel Boloş / Sebastian Burduja (PNL), mezőgazdasági miniszter: Sorin Moise (PSD), környezetvédelmi miniszter: Diana Buzoianu (USR), művelődésügyi miniszter: Demeter András István (RMDSZ).
Hétfőn várhatóan aláírják a koalíciós megállapodást a PSD, a PNL, az USR, az RMDSZ, valamint a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának vezetői – közölte vasárnap a liberálisok ideiglenes elnöke, Ilie Bolojan. A miniszterelnök-jelölt a PNL országos politikai tanácsának ülése után nyilatkozott az újságíróknak. Mint elmondta, a jövendőbeli koalíciót alkotó négy párt és a nemzeti kisebbségek képviselői vasárnap este még egyszer áttekintenek minden dokumentumot, és várhatóan hétfőn aláírják a koalíciós megállapodást. Bolojan beszámolt arról is, hogy a miniszterjelöltek parlamenti meghallgatására hétfőn kerül sor, ezt követően fogják ismertetni a kormányprogram fő irányvonalait és a várható intézkedéseket.
A miniszterelnök-jelölt szerint a jövendőbeli kormány erőfeszítései elsősorban „az ország pénzügyeinek rendbehozatalára”, a kiadások csökkentésére, a kiváltságok megszüntetésére, a decentralizációra, a bürokrácia felszámolására, a digitalizációra és az államreformra irányulnak. Prioritásként kezelik továbbá az uniós alapok lehívásának felgyorsítását és a gazdasági növekedéshez hozzájáruló beruházások megvalósítását. A harmadik fő irány, amelyet az új kormány követni fog, a jó kormányzás biztosítása minden területen, a polgárok érdekeit szem előtt tartó közszolgálat gyakorlása – mondta Bolojan. (Agerpres-hírösszefoglaló)