2020. február 29., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A magyar férfi-kézilabdaválogatott 24-18-ra legyőzte Izlandot az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság csoportkörének harmadik, utolsó fordulójában, szerdán Malmőben, ezzel a középdöntőbe jutott. A csoportkört két győzelemmel és egy döntetlennel elsőként záró magyar együttes a maximális két pontot viszi magával a középdöntő II. csoportjába, amelynek mérkőzéseit mától szintén Malmőben rendezik.

Az olimpiai és világbajnok Dánia kiesett.

A továbbjutásukat már korábban biztosító izlandiak a hatodik perc végén szerezték első góljukat, a magyarok ekkor már 3-0-ra vezettek a jó védekezésnek és Mikler Roland bravúros védéseinek köszönhetően. A remek kezdést nem követte hasonlóan jó folytatás, a támadásban elkövetett hibák miatt tíz percig nem sikerült újabb gólt lőni, ezt kihasználva az ellenfél Aron Palmarsson vezérletével 6-0-s sorozattal fordított.

Az északi szigetország csapata lendületben maradt, és hatékony védekezésének, illetve gyors akcióinak köszönhetően a szünetben is három találattal vezetett, de két kihagyott magyar büntető után volt már öt is a különbség.

A második felvonás elején összeszedték minden erejüket a magyarok, és Bánhidi Bence góljaival egyenlítettek, majd az 53. percben Szita Zoltán találataival már 21-17 volt az állás. A folytatásban is elképesztően összeszedetten, higgadtan kézilabdázott a magyar csapat, amely 8-1-es sorozattal zárta a meccset, és minden várakozást felülmúlva a középdöntőbe jutott.

Az izlandiak legeredményesebb játékosa Gudjon Valur Sigurdsson volt négy góllal. A mezőny legjobbjának Mikler Rolandot választották, aki 32 lövésből 14-et védett.

A két csapat 42. alkalommal találkozott egymással: 15 izlandi siker és három döntetlen után ez volt a 24. magyar győzelem. A magyarok ezzel életben tartották reményüket az olimpiai kvóta megszerzésére.

A csapat a középdöntőben ma a világbajnoki ezüstérmes Norvégiával, vasárnap Szlovéniával, kedden a legutóbbi kontinenstornán ezüst-érmes Svédországgal, szerdán pedig Portugáliával találkozik. Az első két helyezett az elődöntőbe jut, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat.


Eredményjelző

Férfikézilabda-Eb, E csoport, 3. (utolsó) forduló: Magyarország – Izland 24-18 (9-12)

Malmö, vezette: Marin, Garcia (spanyolok).

Lövések/gólok: 40/24, illetve 43/18.

Gólok hétméteresből: 3/1, illetve 4/0.

Kiállítások: 8, illetve 8 perc.

Magyarország: Mikler – Hornyák 1, Máthé, Sipos, Bánhidi 8, Ligetvári 1, Győri 3, cserék: Szita 4, Bóka 4, Balogh Zs. 2, Rosta, Nagy B. 1, szövetségi kapitány: Gulyás István.

Szita Zoltán (b) fontos gólokat szerzett a hajrában

Fotó: MKSZ