2022. május 18., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Két mérkőzést kellett volna a múlt héten játsszon a Sirius női kosárlabda-csapata, azonban a CSM Târgoviște elleni hazai találkozó – a vendégek keretében történt koronavírusos fertőzések miatt – elmaradt. A marosvásárhelyi együttesnek így egyetlen összecsapáson kellett bizonyítania, és ehhez Brassóba utaznia, hogy megpróbálja feledtetni a legutóbbi két mérkőzésen keltett rossz benyomást.

A Cenk alatti városban az elején úgy tűnt, nyomokat hagyott a két vereség, hiszen az ellenfél 10-0-val kezdte a találkozót. Az aggodalmat fokozta, hogy ezúttal is hiányzott a csapatból a kezdő irányító, Ruxandra Chiș, így felváltva Lipovan és Feiseș töltötte be a szerepet.A Sirius csak nehezen lendült bele, az első negyed végéig pedig csupán a hátrány növekedését tudta megakadályozni. Aztán a második negyedben egyenlített, de a szünetben még mindig a házigazdák voltak előnyben egy ponttal. A marosvásárhelyiek győzelme a harmadik negyed közepe táján kezdett körvonalazódni, és az utolsó tíz percben teljesedett ki.

Noha még az utolsó tíz percben is szoros volt az eredmény, ezen a mérkőzésen (ellentétben például a konstancai találkozóval) egy pillanatig sem volt érezhető, hogy veszélyben lenne a Sirius sikere. A brassói támadók ugyanis képtelen voltak megbirkózni a marosvásárhelyiek védelmével. Így inkább távolról próbálkoztak, de ahogy fáradtak, egyre kevesebb sikerrel. A brassóiakat a kispad sem segítette, hiszen csak a kezdők szereztek pontot.

Ami a Siriust illeti, a palánk alatti fölényét sikerült érvényesítenie. Noha Griffin és Sherill sok pontot szereztek, a dolog ennél árnyaltabb. Griffin esetében például többször is előfordult, hogy három-négy próbálkozást hagyott ki a palánk alatt, majd ugyanannyiszor begyűjtötte a lepattanót, és végül mégiscsak megszerezte a két pontot. Sherill elől viszont több bejátszást elloptak a védők. Továbbá, furcsa módon, ezúttal ők vállalták el a távoli dobásokat is, a többiek – és ezt nem csak ezen a meccsen figyeltük meg – haboznak rádobni, akkor is, ha kedvező pozícióban vannak. Ezen a meccsen, ezzel az ellenféllel azonban ez is elég volt.

A Sirius szombaton 19 órától sokkal nehezebb mérkőzés elé néz, hiszen a mindössze egy vereséget szenvedő Arad lesz a vendége. Az ellenfél csak négy ponttal nyert Brassóban, ahol a Sirius 18-cal. Ahhoz azonban, hogy a marosvásárhelyi alakulat nyerjen, nem engedheti meg magának azokat a hibákat, amelyeket az utóbbi időszakban szinte minden mérkőzésen elkövetett.

Jegyzőkönyv

Női kosárlabda Nemzeti Liga, 15. forduló: Brassói Olimpia – Marosvásárhelyi Sirius 60:78 (21-15, 19-24, 10-16, 10-23)

Brassó, D. P. Colibași sportcsarnok, 50 néző. Vezette: Vlad Potra (Kolozsvár), Alexandru Stamate (Ploiești), Claudia Handrea (Bukarest). Ellenőr: Radu Bucerzan (Temesvár).

Olimpia: Dušanić 20 pont (2), Ščekić 12 (3), Armanu 11 (2), Nan 10 (1), Pešović 7, David, Moroșanu, Atamaniuc, Ciciovan, Frîncu, Florea.

Sirius: Griffin 29 pont (3), Sherill 26 (4), Feiseș 8 (1), Lipovan 4, Badi 4 (1), Sólyom 4, Czimbalmos 3, Allen, Anca, Mircea.

A Sepsi SIC sem játszott

Nem csak a Sirius târgoviștei vendégjátékát halasztották el múlt héten. A Sepsi SIC – Szatmárnémeti rangadót ugyancsak el kellett napolni, és ugyancsak későbbi időpontban játsszák le a Botosáni Triumf mérkőzéseit – ha egyáltalán megteszik: a sereghajtó újonc ugyanis két hónapja egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára, hat elmaradt meccse van, a sportági szövetség pedig egyelőre csak halasztásokat jelentett be.

Eredményjelző

Női kosárlabda Nemzeti Liga, 14. forduló: Kolozsvári U – Konstancai Phoenix 56:59, Bukaresti Rapid – CSM Alexandria 47:77, Brassói Olimpia – Aradi FCC 70:74, Szatmárnémeti CSM – Bukaresti Agronomia 100:57; 15. forduló: Aradi FCC – Bukaresti Rapid 88:46, CSM Alexandria – Kézdivásárhelyi KSE 78:67, Brassói Olimpia – Marosvásárhelyi Sirius 60:78, Bukaresti Agronomia – Konstancai Phoenix 57:83.