2021. október 27., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Ferencváros hazai pályán is 3-2-es vereséget szenvedett a Young Boystól, így a svájci csapat kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörébe, míg a magyar bajnok az Európa-liga főtábláján szerepelhet. 

Már 45 perccel a találkozó előtt fantasztikus hangulat uralkodott a szinte telt házas Groupama Arénában, ahol a kezdő sípszóra alig maradt üres szék. Az FTC szurkolótábora ezúttal fehérbe öltözött, aminek a bevonuláskor nagy szerepe volt, mivel a tábor a Bajnokok Ligája egyik szimbólumát, a csillagos labdát megformázva köszöntötte a csapatokat, egyúttal jelezte, mindent megtesz azért, hogy kedvencei idén is a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján szerepeljenek.

A svájciak gyorsan lelohasztották a hangulatot, mivel már a negyedik percben megszerezték a vezetést egy fejes góllal: a jobbról érkező szögletet Zesiger hat méterről védhetetlenül fejelte a kapu jobb oldalába (0-1). A Young Boys a vezetés után visszaállt, de nem tudta sokáig őrizni az eredményt, mert kapusa nagyot hibázott, így a 18. percben egyenlített a Ferencváros: Ryan Mmaee remekül tört be a 16-os jobb oldalán, lágyan középre emelt labdáját a vendégek kapusa éppen az érkező Wingo elé paskolta, a zöld-fehérek jobbhátvédjének pedig nem okozott gondot az üres kapuba passzolnia (1-1). A svájciak rögtön felpörögtek, és néhány perccel később csak a kapufa mentette meg a magyar bajnokot. A hazaiak ugyanakkor gyorsan visszavették a kezdeményezést, és nagy nyomás alá helyezték riválisukat, a 27. percben pedig egy szöglet után átvették a vezetést, ezzel döntetlenre alakítva a párharc állását: Uzuni bal oldali szögletére Ryan Mmaee érkezett a rövid oldalon, és közelről a hálóba csúsztatott (2-1). A szünetig picit megnyugodtak a kedélyek, újabb gól nem esett.

A fordulást követően a Young Boys vette át az irányítást, már a hazaiak térfelén letámadott, és bő tíz perc után egyenlített: Elia egy egyszerű lövőcsellel csúnyán átverte a jobb szélen Civicet, így senkitől sem zavartatva adhatott be, hajszálpontos labdáját pedig a középen érkező Fassnacht hét méterről a hálóba lőtte (2-2). A 63. percben kis híján eldőlt a továbbjutás kérdése, de Ngamaleu fantasztikus emelése kijött a kapufáról, viszont így is nehéz helyzetbe került a Ferencváros, mivel pillanatokkal később Laidouni megkapta második sárga lapját, ezzel emberhátrányba kényszerült a hazai gárda. A 72. percben újra lezárhatta volna a párharcot a Young Boys, de Dibusz életben tartotta a Ferencváros reményeit azzal, hogy 11-est védett: Ngamaleu tört a 16-oson belülre, Wingo hátulról akasztotta, Siebatcheu jobb alsó sarokba tartó büntetőjét azonban a magyar kapus hárította. A tíz emberrel futballozó Ferencváros a hajrában már nem tudott komoly helyzetet kialítani, a svájciak viszont egy kontra végén még az utolsó pillanatban betaláltak: a csereként pályára lépő Mambimbi kilépett a védők közül, majd 14 méterről kilőtte a bal alsót (2-3). A Young Boys így kettős győzelemmel jutott a BL csoportkörébe, a Ferencváros pedig az Európa-liga csoportkörében folytatja.

Ez lesz sorozatban a negyedik szezon, hogy magyar csapat is érdekelt az egyik európai kupasorozat főtábláján, a Ferencváros pedig egymás után harmadik alkalommal küzd majd ősszel: 2019-ben és idén az Európa-ligában, tavaly a Bajnokok Ligájában.

Az Európa-liga csoportkörének sorsolását ma rendezik.


Aissa Laidouni (j) a párharc negatív hőse: Bernben idejekorán belépett Uzuni büntetőjekor, ezért érvénytelennek minősítették a Ferencváros találatát, Budapesten pedig kiállíttatta magát, így emberelőnyhöz juttatta a Young Boyst, amely ezután fölényesen uralta a játékot, és a végén a győzelmet is megszerezte.  Fotó: MTI/Illyés Tibor




Nyilatkozatok

* Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője: „Általában négy gól elég szokott lenni a továbbjutáshoz, ebben a párharcban viszont ez kevés volt. Túl könnyű gólokat engedtünk az ellenfelünknek, az első félidőben nagy erőt kellett fektetnünk abba, hogy visszajöjjünk a meccsbe, így egy kicsit elfáradtunk a végére. Összességében azért elégedett vagyok a teljesítményünkkel, de ez most nem volt elég ahhoz, hogy a Bajnokok Ligája csoportkörébe jussunk.“

* Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa: „Ugyan sikerült hárítanom a 11-est, de sajnos már nem igazán volt esélyünk a gólra. Nagy munkát tett a csapat a meccsbe, az első félidő várakozáson felüli, szenzációs volt, ahogy a hangulat is. A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy nincs, aki ezt elvehetné tőlünk, de sajnos nem tudtuk megtartani a labdákat. Ami az első játékrészben működött, az a másodikban már nem, az ellenfél pedig egy kis hibát kihasználva egyenlített. Ez már olyan volt, mintha a Bajnokok Ligája csoportkörében játszottunk volna, nem fér bele a legapróbb hiba sem. Azonban én büszke vagyok a csapatra a négy párharcot tekintve, ezt sikerként kell megélni még akkor is, ha most csalódottak vagyunk.“

Jegyzőkönyv

Labdarúgó BL-selejtező, 4. (utolsó) forduló, visszavágó: Ferencvárosi TC – Young Boys (svájci) 2-3 (2-1), továbbjutott a Young Boys kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel.

Budapest, Groupama Aréna, 20.677 néző, vezette: Szergej Karaszjov (orosz).

Gólszerzők: Wingo (18.), R. Mmaee (28.), illetve Zesiger (4.), Fassnacht (56.), Mambimbi (90+3.).

Kiállítva: Laidouni (64.).

Sárga lap: Zachariassen (31.), Laidouni (58., 64.), Civic (67.), Wingo (70.), R. Mmaee (81.), illetve Martins (67.).

Ferencvárosi TC: Dibusz – Wingo, Blazic, Kovacevic, Civic – Uzuni, Somália (86. Mak), Laidouni, Zachariassen – Boli (71. Zubkov), R. Mmaee.

Young Boys: Von Ballmoos – Macerias, Camara, Zesiger, Garcia – Fassnacht, Sierro (62. Aebischer), C. Martins, Ngamaleu – Elia (85. Lauper), Siebatcheu (85. Mambimbi).

Eredményjelző

Labdarúgó BL-selejtező, 4. (utolsó) forduló, visszavágó: Ludogorec (bolgár) – Malmö FF (svéd) 2-1, továbbjutott a Malmö, 3-2-es összesítéssel; PSV Eindhoven (holland) – Benfica (portugál) 0-0, továbbjutott a Benfica, 2-1-gyel; FTC – Young Boys (svájci) 2-3 (2-1), továbbjutott a Young Boys 6-4-gyel.

Szinte lehetetlen a CFR feladata

Négygólos hátrányt kellene ledolgoznia a Kolozsvári CFR-nek, hogy bejusson a labdarúgó-Európa-liga csoportkörébe, miután az első mérkőzésen kiütéses vereséget szenvedett Belgrádban a Crvena zvezdától.

„Képesek vagyunk rá – nyilatkozott bizakodón Denis Ciobotariu hátvéd, aki a szerb fővárosban végig pályán volt. – A mi egyéni hibáink vezettek ekkora gólkülönbséghez, nem az ő remek játékuk. Figyelmesebb játékkal talán megfordíthatjuk az állást. A harmadik gól előtt még minden lehetségesnek tűnt. Aztán jött néhány ordító hiba, és... 4-0 lett, oda. De szerintem semmi nincs veszve, hiszek a továbbjutásban.“

A Kolozsvári CFR – Belgrádi Vörös Csillag mérkőzést az angol Michael Oliver vezeti. A találkozó 21.30 órakor kezdődik, a Pro X televízió élőben közvetíti.