2021. június 15., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elballagtak a bolyais diákok

Iskolásként alig várjuk, hogy  megszabaduljunk a hátizsáktól, és kezdjük el élni azt az életet, amit szeretnénk. Pedig 18-19 évesen még fogalmunk sincs arról, mi vár ránk. A mostani végzősök azonban nem azt várták, hogy tegyék le a táskát, hanem éppen ellenkezőleg, azt, hogy vehessék már újra fel, és méltóképpen el tudjanak búcsúzni egymástól. Szerencsére a járványhelyzet javulásával lehetőség nyílt megszervezni a hagyományos programokat. Így volt szalagavató, tanár–diák mérkőzés, utolsó osztályfőnöki óra szépen feldíszített teremben és ballagás. Különleges négy év volt, tele megpróbáltatással. Azonban ebben is meg lehetett és meg kellett találni a jó dolgokat. Ezekre pedig minden diák emlékezni fog.


Ballagás            Fotó: Metz Balázs



 Összeállításunkban Szőcs Imrét, az osztályát búcsúztató osztályfőnököt, illetve Balogh Saroltát, Szepessy Lászlót és Nagy Attilát kérdeztük, akik a líceumi évek alatt számos eseményt és programot szerveztek, ezzel is színesítve a bolyais diákéletet.

Balogh Sarolta végzős, a BDSZ tiszteletbeli alelnöke: A változás határozta meg a líceum éveit


Balogh Sarolta



– Számos dolgot átéltünk, kezdve a délutáni iskolától az online oktatásig, az osztálytermeket is gyakran cserélgettük. Azonban rengeteg diákprogramnak is részesei voltunk. Nagyon színes időszak volt, ha visszatekintek rá, azok az élmények jutnak az eszembe, amikor a barátaimmal töltöttük el az időt vagy valamilyen iskolai rendezvényt szerveztünk a Bolyai Diákszövetséggel. Ezek mellett voltak érdekes tanórák, amikor láttuk a tanáron, hogy beleéli magát, és azon fáradozik, hogy megszeressük az adott anyagot.
A ballagás előtt néhány héttel tudatosult bennem, hogy lezárul egy meghatározó korszaka az életemnek, ezzel egy időben jöttem rá, hogy bár voltak viszontagságok, nagyon fog hiányozni az iskola és a családias hangulat. Voltak jó értelemben vett pofonok, amelyek hozzásegítettek ahhoz, hogy jobban tudjak koncentrálni a jövőre. Így visszagondolva nem is tudok kimondottan rossz dolgokat mondani, talán a reggel 7 órától kezdődő tanítást említeném, mert kínszenvedés volt olyankor felkelni, amikor még sötét volt, és mindenki aludt, én pedig mentem iskolába. De ennél nagyobb gondja soha senkinek ne legyen az iskolájával!

Szőcs Imre román szakos tanár, XII.-es osztályfőnök: Az emlékek örökre velünk maradnak


Szőcs Imre



– Osztályfőnökként számomra csodálatos időszak volt az elmúlt négy év, 28 lánnyal és három fiúval. Ez a periódus nagyon szépen indult, kirándulásokkal, összerázókkal, gólyabállal, azonban ennek sajnos véget vetett a járvány. A bezártságot és az elszigetelődést elég nehezen viseltük, hiszen nyitott közösség voltunk és vagyunk. Furcsa volt bekerülni egy zárt dobozba. Viszont ki merem jelenteni, hogy XII. végére összetartó osztály alakult ki, nagyon sok emlékkel, barátsággal és sok apró történettel, amivel ezek az immáron fiatalemberek tovább mennek a felnőtté válás ösvényén.
Hozzá kell tennem, hogy az előző osztályom mély nyomokat hagyott bennem – szerintem ezzel a többi tanárkolléga is így van –, és kellett egy bizonyos idő ahhoz, hogy teljesen ráhangolódjak az új osztályra. Azonban szerencsés helyzetben vagyok, mert minden egyes osztályom nagyon barátságosan fordult felém. Így hamar kialakult a jó kapcsolat, amely végigkísérte az együtt töltött időszakot. Amikor gólyaként megérkeznek az iskolába, egy kicsit meg vannak szeppenve, minden új és ismeretlen, ilyenkor egy osztályfőnöknek az a feladata, hogy biztonságot nyújtson a számukra. Remélhetőleg ez sikerült, és ők is úgy érzik, hogy barátként váltunk el.
Az utolsó napokban mondtam nekik, hogy legyenek bátrak, és merjenek lépni. A Bolyai adott egy olyan hátteret, egy olyan információcsomagot és egy olyan életre nevelést, hogy határozottan meg fogják állni a helyüket. Fontos, hogy bízzanak magukban, merjenek új utakat kipróbálni, és ha valami nem sikerül, képesek legyenek levonni belőle a tanulságot, és menjenek tovább. Ezekkel a gondolatokkal búcsúztattam őket.
Szerencsénk volt az utolsó két hónappal, az osztály újra össze tudott hangolódni, és úgy váltunk el, hogy ki tudtuk beszélni magunkat. Marad hiányosságként az a másfél év, amit elveszítettünk, és már sajnos nem fogunk tudni bepótolni. De élünk a meghatározó és szép emlékekből.

Szepessy László végzős, diákképviselő, az MDT tiszteletbeli elnöke: A lehetőségek adottak, csak élni kell velük


Szepessy László



– Úgy gondolom, hogy a járvány miatt az elmúlt négy évben volt minden: szeretet, bánat, keserűség és boldogság. Minden napszakban, több különböző teremben, sőt még a számítógép kijelzője előtt is tanultunk. Romániai, erdélyi magyarként olyan dolgokkal gazdagodtunk ebben a periódusban, amit más el sem tud képzelni.
A tanulás és a tudás bővítése – bármilyen formában vagy napszakban is történjen – pozitív dolog. Viszont szerintem és valószínűleg a legtöbb diák szerint is a legjobb dolgok közé a gólyabál, a szalagavató, a különböző vetélkedők, a különféle körök tevékenysége és a megyei diáknapok tartoznak. A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban nagy hagyománya van a tavaszi bálnak, amiből a 4 év alatt csak kettőt sikerült megszervezni, a járvány miatt. Ezeknek az eseményeknek köszönhetően nem csak a padban ülve ismertük meg egymást, hanem számos érdekes helyzetben is.
A mi évfolyamunkon 8 párhuzamos osztály volt, és sikerült együtt megélnünk mind a boldog, mind a megpróbáltatásokkal teli pillanatokat. Mikor elkezdődött a líceum, még idegenek voltunk egymás szemében, és mindenki fel kellett találja magát, ebben pedig nem segített a helyzet kiszámíthatatlansága. Újították az iskolát, emiatt kellett délután, illetve este járnunk. Folyamatosan változtak a szabályok, ami megnehezítette azt az alapozást, amit a 9-12. osztályok kell nyújtsanak egy ember életében. A mi esetünkben nem volt kiszámítható a helyzet, de úgy érzem, hogy az egész évfolyam jól alkalmazkodott. Az online oktatást is megszoktuk, és megtaláltuk benne a jó dolgokat, illetve nem mondtunk le a közösségi élményekről. Online órákon is ugyanúgy felköszöntöttük az osztálytársainkat, és bár különböző helyeken voltunk, tudtunk együtt ünnepelni.
Ha összegeznem kellene az elmúlt 4 évet, azt emelném ki, hogy az iskola megtanított arra, hogy mennyire fontos a hagyományok ápolása, az, hogy büszkék legyünk arra, kik vagyunk. Fontos, hogy ez a büszkeség nem szabad abban megnyilvánuljon, hogy lenézünk másokat. Nagyon fontos elfogadni másokat, össze kell vetni, hogy mi a különbség és a hasonlóság a más iskolák diákjaival. Továbbá a Bolyai hatalmas motivációt is adott, hiszen ez az a hely, ahol számtalan lehetőség kínálkozik a diákoknak, és csak tőlünk függ, hogy mit hozunk ki ezekből. Én nagyon hálás vagyok, hogy négy évig diákja lehettem ennek az iskolának.

Nagy Attila végzős, a BDSZ tiszteletbeli elnöke: A felnőtté válás ideje


Nagy Attila



– Meggyőződésem, hogy ez a négy év mindenkit felkészített bizonyos feladatokra, még akkor is, ha jelenleg páran azt érezzük, nem tudjuk, melyik lesz a mi utunk. Visszaemlékszem, hogy miként léptem be ezelőtt négy évvel a Bolyai kapuján, és hogyan nézek ki ma, tehát kijelenthetem, hogy az iskola sok területen fejlesztett, és ma már másképpen gondolkodom, másképpen ítélem meg a helyzeteket. Az általános érvényű igazság mellé a mi esetünkben még bejön az is, hogy megtanultunk türelmesnek lenni, mert a mi évfolyamunk líceumi évei nem a megszokott mederben zajlottak. Kezdődött az iskolafelújítással, aztán jött a világjárvány. Úgy érzem, sok mindent átéltünk, és ezek az események, változások nagyban formáltak minket.
Ha a kellemes emlékekről kellene beszélni, elsőként a „gólyaságot” hoznám fel. Véleményem szerint ez egy kilencedikesnek óriási lökést tud adni. Nekem szerencsém volt, és bekerültem azon 16 gólya közé, akik megmutathatták tehetségüket a bálon. Ez egy olyan élmény, amely nagyban hozzájárul a líceumi karrier beindításához. Emellett kiemelném a diákszövetségi munkát is. Úgy gondolom, hogy a BDSZ az a tér, ahova van esélyed később is csatlakozni, erre példa is van. Emellett pedig az osztályélmények is nagyban meghatározzák ezt a periódust: kirándulások, összerázó, visszarázó és még sorolhatnám. Örök emlékek maradnak számomra a szünetek és a hangulatuk. Biztos vagyok benne, hogy aki a Bolyaiba járt, tudja, miről beszélek. Negatív élményekről nem tudok beszámolni, nem jut eszembe semmi. Lehetséges, hogy voltak, de én mindig inkább a pohár félig tele részét nézem. Az egész bolyais létet pozitívan fogtam fel, és ezeket az emlékeket magammal viszem. Nem panaszkodhatunk, hiszen megkaptunk mindent, volt szalagavatónk, tanár–diák meccsünk és ballagásunk is.
A Bolyainak és a BDSZ-nek köszönhetően megtanultam, hogy empatikus legyek és hallgassam meg mások véleményét is, illetve megéreztem és megértettem, hogy mi az a felelősség. Hiszen a diákszövetség elnökeként bizonyos értelemben felelősséget vállaltam az iskola tanulóiért. Voltak olyan helyzetek, amikor nehéz volt választani a barátság és a kötelességek között, de idővel rájön az ember, hogy mindig prioritási listát kell készítsen, és meg kell tanulja beosztani az idejét. Én a pozitív emlékeket és az elsajátított, nem csak tananyagszintű tudást kaptam a Bolyaitól mint útravaló.