2019. szeptember 15., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtöki kimenő

Rengeteg készülődést látunk magunk körül. Holott már a nyakunkon a nyár. Itt van, csak nem látszik az esőfüggönytől. Sejtjük hevét és körvonalait. Ígérnek hőgutát és kevés gyümölcsöt, mert teccik tudni, áprilisban vagy még később is a könnyebb fagyok/a sok csapadék nagy kárt tett a gyümölcsösökben. Ennélfogva a gyümölcsárak is magasabbak lesznek. Szédületes magasságokban kúsznak a mezőgazdászok szerint. A zöldségekkel pedig az a helyzet, hogy azok egész évben rendelkezésünkre állnak a médiában.

Azért a mi piacunkon már megjelentek az oltyánok, jelesül a dăbuleşti-iek, akik már hozzák, kínálják a szabadföldi paradicsomot, aminek az íze százszor életesebb, természetesebb, mint a szupermarketek sápatag „paradicsumi gimilcei”-nek. Sőt, párom ígéretet csikart ki az ismerős alsódabulényi asszonytól, hogy ha Isten és természet is úgy akarja, akkor néhány hét múlva megjelenik az igazi, hamisítatlan sárga- és a görögdinnye is. Mi erre esküszünk.

A nyár forró koncerteket és forgatagot ígér, a politikában a szokásos balkáni hajszát, a korruptak elméleti megbüntetését, miniszterválságot, elnök-kormány huzavonát, parlamenten kívüli cirkuszt, hogy legyen mire legyintsen a nyaralni utazó polgár, mondván, cirkusz, barátom, cirkusz az egész világ, és a másik oldalára fordul a forró bolgár-hovát-thai homokon, hadd érje ott is a jóltevő, mindent feledtető napocska. Szépen, egyenletesen barnul a magas faktorú napolajaknak és védkencéknek köszönhetően. Miközben megsütögetik neki a központban a jövőjét.

Milyen jövőt készít a kormány? Az álbalodali. A demótikus, démonikus. Amilyet valószínűleg semmilyen porcikája (u-val is mondható) nem kíván az oktatásügyben, a pénzügyekben, nyugdíj- és járulékszolgáltatásokban. Reformokat, amelyeket a következő nyáron elvetnek újabb reformdélibábokért. És közben azt lehet kiáltozni, indiántánc közben: nagyon, nagyon korszerűek vagyuk. A legek legje lepi meg országunkat. (Holott csak a legyek lepik el az ország legelésző lófarát.) Mondhatnék több felségterületet is, ahol az új eszmefutamok feltörnek, de nem akarok ötleteket adni a mandátumát hosszabbítgató kormányzatnak.

A nyárra készülődés biztos jelei azért megvannak ösztönéleti szinten. Például öntudatlanul is kimossuk a tavalyi befőttesüvegeket (szakszóval borkányokat), és megkeressük a legjobban lezáró pléhfedeleket, a nagymamák és gyakorló anyák a befőzéshez előkeresik az örökölt nagy fazakakat, vájdingokat és lábosokat. A lecsóhoz az alkatrészeket már méregetjük árban és kínálatban: van, aki a tiszta lecsóra (paradicsom-paprika-hagyma és csípős kolbász), más a rizses, vinettás, sőt horribile dictu murkos-paszulyos változatra szavaz (esküszik), és elspórolná belőle a szalonnabőrt és a kolbászkarikákat. A lecsóvégződéseket például fel lehet dobni ráütött tojással és némely krumplihasábokkal is, de leginkább ajánlható a sokszori lecsó, és az ismétlés megunhatatlan.

Nyáron a tanulók nyaralni mennek. (Emlékezetből idézett régi példamondat.) A táborok kínálata végtelen: informatika-angol, bűvészet-hasbeszélés, nyelvöltögetés-kuruzslás, kulturizmus-kultúrházépítés, hegyimentő-vízimentő, úszó- és tánc-, dinó- és dínom-dánom/norvégem, hogy csak néhány lehetséges kéthetes (8-10 napos) táborfajtát említsek. Pénz, paripa kérdése meg az idejében történt értesüléstől függ. Csupán egyféle táborról nem hallunk régóta, a béketáborról. Peddig arról egykor sokat daloltunk, mondtunk versikéket, és ecsetelték a pozitív utópia klasszikusai. Személy szerint csupán egy sorra emlékszem: „A béketábor legyőzhetetlen!”. Úgy látszik, erről tökéletesen megfeledkeztek a szervezők. Vagy elavult volna, és nincs is hely, ahol tartósan felüthetnék sátorfáját?

Akinek nem jut tábor, azok számára marad a nagymama, a jó rokon, aki még falun él, hacsak el nem ment/repülőzött az unió valamelyik vastagabbb pénztárcát biztosító szegletébe robotolni. A falusi nyaralásról szóltak annak idején a mi kis oskolai olvasmányaink, persze csak sóvárgott utána a városi gyermek, akinek már a felmenői is a város kőrengetegében születtek. Nem voltak olyan sokan, de számuk egyre nőtt, ahogyan fogyott a falvak népe. A kollektív gazdaságokkal egyenes arányban.

A rusztikus nyaralásokon csak egyre kell ügyelni – különben ez a legolcsóbb és a legszabadosabb –: nehogy a befőtt tegye el a nagymamát.