Vajda György második könyvének címe Keresztutak lett volna, ha ez a cím már nem lett volna foglalt. Ezt a címet azonban több amerikai mű viseli; a népszerű Danielle Steel 1982-es Crossings című regényét Keresztutak címmel fordították magyarra. 2021-ben jelent meg Jonathan Franzen chicagói családregényfolyamának első kötete magyarul ugyanezzel a címmel, és készült ilyen című színdarab is az Egyesült Államokban. Nálunk, az Erdély Tv Krisztus keresztútjára utalva jegyez ezen a címen műsort, amely a széles és keskeny út, azaz a krisztusi értelemben vett jó élet kérdéskörével foglalkozik.
Keresztutakon lett tehát Vajda György nemrég megjelent könyvének a címe. Utazással kapcsolatos a cím, mint első novelláskötetének címe, Az utolsó vagon. A vonat ebben a könyvben is több ízben felbukkan, olykor drámai módon elrobog. Adott egy fiú, Tibi és hat, azaz hét lány. A kötet hátsó borítóján keresztet képez a hét lánynév: Juli, Csilla, Andrea, Ramóna, Anna, Krisztina, Barbara. Tibit és a lányokat kusza sorsszerűség kapcsolja egybe. Őket követhetjük a könyv – műfaját tekintve leginkább kisregény – lapjain, amint életük döntő állomásaihoz érkeznek, amint külső és belső utak ágaznak szerteszét előttük, amint elindulnak, és járnak a látható és láthatatlan utakon, amint viselik testi és lelki megpróbáltatásaikat, míg betelik sorsuk: révbe jutnak, boldogulnak, vagy ellenkezőleg: homályba tűnnek, elpusztulnak. Már ahogy ez lenni szokott a valóságban, az életben. Gyermekkor, iskola, érettséggel lepecsételt ajtó az önállóságnak és a felnőttkornak nevezett létbe, pályaválasztás, párválasztás, újabb ajtó a döntések, hibák, sikerek, csalódások, elvárások, nosztalgiák és kompromisszumok porondjára. Vajda György hősei sorsuk keresztútján járnak a Ceaușescu-éra, majd a rendszerváltozás utáni Erdélyben. […]
A hetvenes évek Romániája általában nem sok szabadságot, nem sok utazást engedélyezett állampolgárainak. A Keresztutakon hősei mégis folyton úton vannak, kitörni vagy csak szabadon megnyilvánulni szándékoznak, lázadnak, csúszkálnak, bukdácsolnak, bajba jutnak, menekülnek, lefele süllyednek, felfele kapaszkodnak, olykor stagnálnak, olykor átalakulnak – sokszor a szigorú államrend, máskor a puszta véletlen irányítja lépteiket. A kamaszos lázadás hamar bajba sodorja őket, vagy ha megússzák, egy-egy önpusztító szenvedély fogságába kerülnek. Vajda György könyvében fiúnak lenni, lánynak lenni, szülőnek lenni, nőnek vagy férfinak: egyformán nehéz sors, amikor a puszta túlélés a tét, és állandó az egyéni és a kisebbségi létben a kollektív rettegés. Hogy nehogy már az iskolában valami államellenes csínyen kapják az embert. Hogy nehogy listára kerüljön. Hogy nehogy fel kelljen adnia álmait, terveit. Pedig a rettegés légkörében könnyebben megtörténhet, amitől fél az ember. Ugyanakkor, az 1989-as szabadulás nem hozza, nem hozhatja el a Kánaánt. A Keresztutakon tíz fejezetét kerettörténet szegélyezi. Fiatal lány keresi érettebb férfi bátorítását, hazafelé tartva az esti utcán. Ebből az alaphelyzetből utazunk vissza a szocialista Románia marosvásárhelyi mindennapjaiba, hogy sok egyéni és közösségi traumán át elérjünk a 2010-es évekig. A regény helyszíne tehát a hajdan virulásnak indult kisváros üres üzleteivel, dermesztően hideg lakásaival, végtelen soraival kenyérért, húsért, tojásért, benzinért. A város, ahol a Cementlapok áhított szabadságába belesikolt egy-egy vonat, ahol hajnalban a még sötét osztálytermek és az őszi betakarításos munka zsivaja sem rejti el a kamaszok felnövési gondjait, magányát, tanácstalanságát. Ahol a szülők mindig elfoglaltak, és bár összetart a kisebbség en bloc, a céltalanság és jogfosztottság közállapota, a szegénység, az általános bizalmatlanság légköre már-már megmérgezi az isteni erényekhez – hithez, szeretethez és reményhez – ragaszkodó családok légkörét.
Milyen volt tegnap, és milyen lett mára az élet Romániában, Marosvásárhelyen? Vajda György kisregényében folyton magunkra ismerhetünk. Tudjuk, Platón Államában a jó élet tartozékai a sarkalatos erények; ezek a bátorság, a bölcsesség, a mértékletesség és az igazságosság. Mindezek csak gyéren jelennek meg szervezőelvként a hősök körülményeiben és boldogságkeresésében. Amikor „recsegett és ropogott a rendszer”, félelmek, elhallgatások, titkok, hazugságok és tehetetlen lemondások mérgezték az öntudatra ébredni akaró ifjak és általában mindenki életét. Ezért fájdalmas, amikor a sikeres felvételire, illetve a külföldre házasodás tervére készülődés miatt Juli és Tibi nem tudják megízlelni az első szerelem élményét, inkább lemondanak, kitérnek a kapcsolódás és az ezzel járó növekedés kísérlete elől. Szívbemarkoló, hogy a főhősnek azt a tanácsot adja az édesanyja, hogy soha ne tárulkozzon ki lelkileg senki előtt sem, mert a besúgórendszer éberen figyel és manipulál mindenhol mindenkit. A mindentudó elbeszélő azt állítja, hogy ezért „őszintén is hazudtak egymásnak az emberek”. Ami pedig az ellazulni mégiscsak képes, de a tabuk és titkok mentén teherbe ejtett Csillával történik, az még jobban szíven üti az olvasót. A tizenkettedikesen teherbe ejtett Csillát szülei félelmükben nem képesek megvédeni, hanem a csak titokban végezhető, nem eléggé „korrekt” abortusszal halálba kergetik leányukat. Ilyen élmények birtokában kell a főhősnek a hosszú – nem az egyetemi bejutást követő enyhébb – bakaságra készülnie. Vakmerő kísérletbe fog tehát, nekimegy egy barátjával a zöldhatárnak. Amikor felhangzik az „Állj, vagy lövök!” parancs, egyik fiút golyó találja, a másik visszafele menekül… A további stációk még keservesebbek. Tibiből nem lehet orvos, a konzervgyárba kerül, ott nő fel a jóságos, de kegyvesztett igazgató mellett, ott gyarapodnak feketelistás bűnei, és ott ismerkedik meg Andreával, a lelkes, álmodozó és művészi tehetségű lánnyal, akit aztán éppen 1989 enyhe karácsonyán készül eljegyezni. Már a gyűrűk is megvannak. Miután börtönbe kerül, és jól elverik, mert szidta a rendszert, és nem akar együttműködni a titkosszolgálattal, mégis kiszabadítják, és forradalmárként ünneplik. Az eljegyzés mégsem sikerül, mert Andrea ott van a nagyszebeni tüntetők között, és a szekusok lelövik… Innen kezdve a kisregény felgyorsul, még zaklatottabb világot ábrázol. A rendszerváltozás általános kiúttalan értékvesztésének mocsarában dagonyázhatunk a keresztutakon járó hősök oldalán. Csalók, üzérek és a tőkefelhalmozás meg az állam újabb gépezetei, hálózatai lopják el a valódi változások reményét. Főhősünk leépül, az alkoholba menekül. Itt kezdődik a kisregény mesei happy endes fordulata: felbukkan az óvodáskori barátnő, Ramóna. S miközben bonyolultan és szaggatottan szövődik Tibi és Ramóna egymásra találása, a társadalmi változások durva korrupciót, társadalmi szétesést, erkölcsi kilátástalanságot hoznak, nem pedig a hazudott boldog közállapotokat.
A legkényesebb pontján a történetnek a főhős egyrészt tanulni kezd és felépül, másrészt érzelmi káoszba kerül, majd gyáva és kényelmes magánalkut köt a szép új világban. Hogy Annát, majd Krisztinát a megszokás és a részvét vagy valamiféle bölcsesség jegyében fogadja-e el, azt döntse el az olvasó. Találkozhatunk Marosvásárhely alvilágával és gazdasági elitjével, a játékautomaták és bárok bűnterhes farkastörvényeivel. És miközben lassan beszivárog a „fejlettebb Nyugat fogyasztói világának elembertelenítő hatása”, az egyes emberekből kezdenek kioldódni a mértékletesség és igazságosság gátlásai, durva nyereségvágy, elvakult önzés hatalmasodik el a magán- és a közéletben egyaránt… Hogy a párhuzamos keresztutak mégis találkoznak-e a regény végén? Igen, de ez a végső pártalálás már nem Marosvásárhelyen történik.
Vajda György Keresztutakon című kisregényét szívesen ajánlom minden érdeklődő olvasónak.
Kiss Zsuzsánna
