2021. szeptember 26., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Idén (január 17-én) lett volna 80 éves Kádár Antal, Maros megye legsikeresebb és legismertebb tornásza, aki 32 éve, 1989. augusztus 4-én hunyt el, mindössze 48 éves korában. 


Fotó: Wikipédia



A Wikipédia szerint a Marosvásárhelyi Lendület – Simó Géza Sportklubnál kezdte el tornászpályafutását, Gedeon Zoltán irányítása alatt. 1956-tól testvéreivel, Kádár Jenővel és Ferenccel, valamint a Barabás, Márkus, Jánosi trióval kiegészülve alkották a helyi tornászcsapatot, amelynek Kádár Antal 1960-ig volt tagja. Kedvencei a lólengés, a gyűrű és a korlát voltak.

Idővel bekerült a román válogatottba, ugyanakkor a Bukaresti Dinamo versenyzője lett, amelynek színeiben kiváló eredményeket ért el: 1956–1959 között ötször volt ifjúsági országos bajnok, a felnőtteknél négyszer – 1963-ban, 1964-ben, 1967-ben és 1970-ben – megnyerte az egyéni összetett bajnoki címet. Legjobb éve az 1963-as volt, amikor a lehetséges hét aranyéremből hatot az ő nyakába akasztottak. 

Kádár Antal 1972-ig, azaz 31 éves koráig volt aktív tornász, 1961 és 1972 között 27 bajnoki aranyérmet, valamint 25 ezüst- és 16 bronzérmet szerzett országos bajnokságokon. 

1964-ben Tokióban ő képviselte Romániát az olimpián, 1967-ben pedig a finnországi Tamperében megrendezett Európa-bajnokságon is részt vett. 

Romániában az elsők között volt, aki fél kézen állt a talajon és a korláton, és az első, aki kézállásban „megmászta” a marosvásárhelyi Rákóczi lépcsőt fel-le.

Edzőként 1975-től a Marosvásárhelyi Iskolás Sportklub tornászait irányította, akikkel két csapatezüstöt is szerzett, sőt szakvezetőként néhány válogatott tornász kinevelésével is büszkélkedhetett. 

Korai halálát követően a marosvásárhelyi Szász Albert Sportlíceum tanárai több éven át megszervezték a Kádár Antal-emlékversenyt. 

A Bajnokok, Élsportolók, Sportbarátok Klubjában is megemlékeztek róla 2014 márciusában, Cseh Gábor szervezésében. A Szucher Ervin újságíró által moderált klubesten meghívottként részt vett özvegye, Kádár Borbála, volt sportoló, és két fiuk, Kádár Zoltán és Kádár Balázs, valamint Kádár Antal jó barátja és vetélytársa, Barabás Ferencz. 


Fotó: Facebook




Kádár Borbála akkor megjegyezte, hogy a mai napig sem tud elképzelni nála jobb férjet. „Anti 1967-ben Kolozsváron lett először országos bajnok, és annak az évnek a végén jegyeztük el egymást” – emlékezett vissza Kádár Borbála.

Fiaik, Zoltán és Balázs a megemlékező-rendezvényen mosolyogva gondoltak vissza azokra a pillanatokra, amelyeket apjukkal éltek meg: Zoltán édesapjának köszönhetően lett sportszerető ember, míg a másik fiú, Balázs azt az apai bánásmódot próbálja jelenleg továbbadni két gyerekének, amiben ő maga is részesült. 

Az egykori csapattárs, Barabás Ferencz is dicső szavakkal mesélt a legjobb vásárhelyi tornászról, az emberről, akit mindenki szeretett és tisztelt: „Együtt nőttem fel három kiváló tornász testvérrel: Jenővel, Ferivel és Antival. Gyerekkorunk nagy részét együtt töltöttük, végül Antival a kapcsolatom egészen a haláláig megmaradt. Ő nem csak a sportban volt kiemelkedő, emberségről is tanúbizonyságot tett az évek során, mindenhol tisztelet övezte. Sokszor meghívott magához, elbeszélgettünk a pályafutásáról, és mindig arra biztattam, hogy végezzen egyetemet, mert a sportsikernek egyszer vége szakad, és jó, ha van egy szakma a kezében. Hallgatott rám, és edzőként Marosvásárhelyre került. Soha nem értettem, miért szeretik őt annyira a tornászai, néha irigyeltem is. Nagyon jó barátságban voltunk!” – emlékezett.