2020. szeptember 24., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kihívás volt a Vártemplom tornyának javítása

Ipari alpinisták nélkül magas épületek felújítása elképzelhetetlen. A marosvásárhelyi impozáns Vártemplom toronyát is „kezelésbe vették”, a toronysisak is már új színben vonzza a tekintetet. Kőművesek, ácsok, asztalosok, restaurátorok dolgoztak az épületen, ami minden mesterembernek kihívást jelentett, hiszen értéket, örökségünket mentik meg az utókor számára. Mégis, a legnagyobb kihívást a tornyon végzett veszélyes munka jelentette, hiszen erre csak kivételes adottságokkal rendelkező, bátor és gyakorlott alpinisták képesek. A torony felújításáról és általában a magasban végzett munkáról Portik András ipari alpinistával beszélgettünk. 

– Pár hete a Vártemplom tornyára rögzített állványzaton láttam önt dolgozni. Összeszorult a torkom, mert félelmetesen magasan volt. Mit kellett a torony tetején elvégezni? 

– A marosvásárhelyi Vártemplom tornya, ha jól saccolom, 66 méter magas, s ezen a tornyon kellett a kötélen fel és alá ereszkedni. A torony tetejére először köröskörül állványt kellett felszerelnem, ugyanis másként nem lehetett fent dolgozni. Ilyent nem nagyon láttak még! Az alpinistafórumokon is rácsodálkoztak. Az állványzatot egyedül építettem meg. Türelmesen, lassan, minden darabot külön megkötöztem, biztonságosan. Ketten nem is lehetett volna ott forgolódni! De például a brassói Fekete templom tornyán hárman dolgoztunk, a volt kollégámmal, meg egy baróti alpinistával, Benkő Richarddal. A vásárhelyi templomon a villámhárító felszerelése volt a legnehezebb, mert a felfogóját a gömb fölé kellett feltenni. Ez azt jelentette, hogy a kötésektől még jó három métert kellett felfelé haladjak. Persze jól bekötözve, mert anélkül dolgozni nem bátorságot, hanem felelőtlenséget jelentene. A toronysisakot teljesen le kellett festeni, ezt Mátyus Zoltán kollégámmal végeztük. A toronysisakot kellett összhangba hozni a fiatornyokkal, amelyek vörösrézből készültek. A toronysisak kétrétegű időtálló – Hammerite – festéket kapott, ami minden bizonnyal beválik majd, a rozsda nem kezdi ki a lemezt. 

Portik András

Forrás: Facebook


– Arra vártam, hogy a toronygombot, amiben időkapszulát helyeztek el, leszedik a toronyról, s ebbe mi is bepillanthatunk. Erre sor kerül-e? 

– Most nem. Volt szó róla, de elmaradt, tulajdonképpen nem volt benne a megrendelésben. 

– Milyen érzés ilyen magasan dolgozni? Hogyan szánta rá magát, hogy ezt a veszélyes munkát végezze? Kevés ember vállalkozna rá, hogy több tíz méter magasságban lebegve vagy rögzítvetve dolgozzon…

– Amikor az ember megtanul a magasban dolgozni, és hozzászokik, akkor már egyszerű. Olyan, mint az úszás, aki a kétméteres mélységű vízben tud úszni, az tud az 50 méter mélyben is! Biztonságban vagyok, mert bebiztosítom magam, mindent megkötök, mindenre figyelek. Azt szoktam mondani, hogy gépkocsivezetés közben nagyobb veszélyben vagyok, mint amikor magasban kötélen lógva dolgozom. 

– Gondolom, hogy csak megvan az aggodalom önben vagy a családjában, hiszen magasban dolgozni veszélyes.

– Ez nem stresszes embereknek való. Idegesen, zaklatottan nem lehet ezt a munkát végezni. Nyugodtnak kell lenni. Egy idő után meg lehet szokni. Isten őrizz, baleset bármikor, bárhol előfordulhat, az utcán, a járdán. Az esés is különböző lehet: valaki a tízemeletes blokk tetejéről esik le, és kéztöréssel megússza, s valaki az ablakból, 3 méterről esik ki, s meghal. 

– Hol és kitől tanulta az ipari alpinizmust? Mióta foglalkozik ezzel?

– A legkeményebb tanító tanított meg: az élet. Immár tizenhat éve dologozom ipari alpinistaként. 

– Érdekelne, hogy számontartja-e, alpinistaként hány magas épületen dolgozott eddig a környékünkön?

– Körülbelül hatvan templomon dolgoztam már. Mindenik munka kihívás volt. Marosvásárhely valamennyi magas épületén ott a kezem nyoma, például a régi városháza tornyában is mi szereltük fel a világítást. A vártemplom eddig kimaradt a magas épületek sorából, s mert nem dolgoztam még ezen a tornyon, ezért is vállalkoztam a felújítására. 

– Egyedül vagy csapatban dolgoznak?

– Van, amikor egyedül, van, amikor csapatban. Amikor csapatban, akkor legtöbbször az ernyei kollégámmal, Mátyus Zoltánnal dolgozom. Volt egy nagyon jó kollégám, Páll Endre, aki októberben lesz három éve, hogy kint van a református temetőben. Sajnos banális balesetet szenvedett, figyelmetlenségből láncfűrésszel vágta el a saját kötelét, és tíz méterről lezuhant. Nagyon sajnálom! 

– Mi számít a legnehezebb és legveszélyesebb munkának a magasban?

– Lehet, ön arra számított, hogy a tornyok javítását válaszolom, mégis a favágást tartom a legnehezebb vállalkozásnak. Ugyanis épületek között, villanydrótok közelében kell dolgozni, és minden terep különbözik a másiktól. A favágás sokkal nehezebb, mint templomtornyokon vagy a magas tömbházakon dolgozni, ahol több ponton is kikötjük a köteleket. A biztonsági kötél is legalább két ponton van rögzítve, a töréseknél kötélvédőt használunk. Utána már csak „hintázunk és lógatjuk a lábunkat”.

– Naponta hány órát lehet „hintázni”? Gondolom, nyolc órát nem bírnak ki!

– Régebb még 12 órát is dolgoztunk. Most attól függ, milyen munkát vállaltunk. 

Fotó: Nagy Tibor (archív)


– A megyében hányan foglalkoznak ipari alpinizmussal? 

– Templomok javításával, kőművesmunkával, veszélyes favágással, reklámpannó-szereléssel, mindent együttvéve, nem nagyon foglalkoznak. Van még egy nagyobb cég, de az a vegyipari kombináthoz szegődött. Vannak, akik csak hőszigetelést vállalnak, favágással is próbálkoznak, de ahogy telnek az évek, legtöbben alábbhagyják. 

– Anyagilag kifizetődő-e ipari alpinizmussal foglalkozni?

– Van olyan munka, amit jobban megfizetnek, van, amit nem, és van olyan is, hogy elmulasztják a kifizetést. De legtöbb esetben korrektül elszámolunk. Az igazság az, hogy nekünk is sokat kell költeni a felszerelésre, amit állandóan cserélni kell, s ezek az eszközök nem olcsók! Szerszámokat, láncfűrészeket kell vásárolni, akármilyen kínai felszereléssel nem lehet dolgozni. Ebben a szakmában csak biztosra szabad menni. Nem lehet úgy gondolkodni, hogy hátha most még jó lesz, hátha most még megbír! 

– Hol vállalták fel a következő munkát?

– Az az igazság, hogy amilyen összevisszaságban élünk, folyamatosan változik az ütemterv, sürgősség szerint. Miután befejeztük a várhegyi ortodox templomot, következik a református templom, munkát vállaltunk a recsai kolostorban, közben reklámpannókat szerelünk. Mindegyre dolgozunk. Mindig a helyszínen dől el, hogy mit kell csinálni. Mindenképpen elégtétel számunka, hogy akármerre megyünk, közeli és távoli településeken büszkén nyugtázzuk, hogy rengeteg épület viseli a kézjegyünket. Ezért is igyekeztünk tisztességes munkát végezni, hiszen az utókor számára mentjük meg az épületeket – fogalmazott Portik András. 

Munka van és lesz bőven, a régi épületek nagy része felújításra szorul. Kérdés, hogy az ingatlantulajdonosok, -kezelők fontosnak tartják-e az épületek karbantartását. Külföldön, ahol a műemlék épületek nagy becsben vannak, egy éjszaka alatt újrafestik a homlokzatokat. Reggelre már a köteleket is összeszedik, a járókelők csak nézik, és csodálkoznak: varázslat történt. Igen, az alpinisták dolgoztak. 

Forrás: Facebook