2024. june 17., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

ki jön, ki marad?

Hivatalossá vált számos információ a Sepsi OSK labdarúgócsapatának háza táján azok közül, amelyeket már korábban megosztottunk. Az első és a legfontosabb, hogy aláírták a szerződés meghosszabbítását Bernd Storck edzővel. A megállapodás 2025 júniusáig érvényes, és hosszabbítási opciót is tartalmaz. Ennek fényében kicsit érthetetlen Storck szabadkozása az idény utolsó mérkőzése után, hiszen Diószegi László klubtulajdonos elmondta: szóban már régen megegyeztek.

Szintén hivatalossá vált hét játékos távozása, nevüket szinte hibátlanul felsoroltuk: Bălașa, Rodriguez, Rondón, Varga Roland és Aganović szerződése lejárt, ezeket nem kívánták meghosszabbítani. Ez az edző döntése volt, ennek ellenére utóbbi kettő a kezdőcsapatban volt az utolsó fordulóban. Ami ellentmond Storck korábbi nyilatkozatának, hogy a listán szereplő első három játékost azért nem játszatta, mert a folytatásban nem számít rájuk, és megerősíti a feltételezéseket, hogy fegyelmi döntés volt, míg Varga Roland és Aganović esetében szigorúan szakmai. Diószegi László meg is erősítette, hogy nagyon bánja a 36 éves Aganović távozását, mert szívvel-lélekkel küzdött a klub színeiért, ám a kispad fiatalabb játékost akar a helyére. A két további távozó esetében más a helyzet: Dumitrescu kénytelen visszatérni a Slavia Prágához, amelyhez szerződés köti, de szintén Diószegi mondta, a játékos nagyon szeretné Sepsiszentgyörgyön folytatni, ezért tárgyalni készülnek a cseh klubbal. Pavol Šafrankónak pedig, akinek szintén lejárt a szerződése, több pénzt ígértek, amivel az OSK nem tud konkurálni. Diószegi az ő távozását is sajnálja, Storck kevésbé, ő egy gólerősebb csatárt akar. 

A lehetséges távozók között lehet Ștefănescu is, többen érdeklődnek iránta, és az OSK nem zárkózik el a lehetőségtől, hogy megfelelő ajánlat esetén elengedje az egyik legjobb játékosát. Ebben az esetben természetesen egy hasonló képességű futballista leigazolása elengedhetetlenné válik.

Hivatalossá vált Marius Coman, Marcelo Freitas, Štefan Hajdin és Mihajlo Nešković érkezése. Ovidiu Popescu Sepsiszentgyörgyre hozását Storck akadályozta meg, esetében is fiatalabb játékost akar, így a FCSB volt középpályása a Kolozsvári FCU-hoz igazol. Minden további újdonságra várni kell. Diószegi szerint azonban nem sokáig, mert június 23-án a szokásos nyári ausztriai edzőtáborba már a teljes kerettel szeretnének elutazni.

Diószegi László elmondta azt is (bár szokásához híven továbbra is nagyon visszafogottan fogalmazott), hogy amennyiben a játékvezetők nem tévedtek volna olyan sokszor a csapata ellen, sokkal többször, mint az előző idényekben, a második helyen végezhettek volna. És hogy jövőre nem elégednek meg ennyivel. Az első célkitűzés a rájátszásba jutás, ám ha már ott lesznek, akkor a határ a csillagos ég.

Fotó: a Sepsi OSK közösségi oldala

Diószegi a Facebookon: „Egyszer eljön, aminek jönnie kell!”

A közösségi oldalán mondott köszönetet a játékosoknak, szakmai stábnak és közönségnek, egyben előre is tekintett a Sepsi OSK tulajdonosa, Diószegi László. Bejegyzését szerkesztett változatban olvashatják az alábbiakban.

„A fények kihunytak egy hónapra, így eljött az idő, hogy az elmúlt bajnokságról beszéljünk egy keveset.

Igen, az ötödik helyen végeztünk úgy, hogy akár másodikok is lehettünk volna, és tudjátok jól, hogy ez nem mellébeszélés.

Persze, nincs helye a mentegetőzésnek, hiszen a fociban mindig csak az eredményt jegyzik, nem a pályán történteket.

De tudnotok kell, még ha nincs is meg az európai kupaszereplés az idén, ezek a fiúk hősként harcoltak, és sok olyan szívet is meghódítottak, akik ez idáig ellenségesen viseltettek a csapattal szemben. 

Persze, ez a legfontosabb, na meg az, hogy a FCSB elleni 2-5-ös mérkőzést leszámítva minden egyes meccsen egyenlő ellenfelek voltunk bárkivel, és kis szerencsével ma már az Európa-konferencialigára készülhetnénk.

Nagy köszönet először is a szurkolóinknak, akik végig hittek bennünk!

Na és természetesen a csapat összes tagjainak, edzői stábjának, mindenkinek, aki egy lépést is tett a klubért, csapatért!

Ahogy látjátok, most üres a stadion, de hamarosan újra élettel lesz tele, és az új igazolások is megismerkedhetnek ennek a csodálatos, Erődnek nevezett létesítménynek a szellemével.

Persze, ne feledkezzünk meg azokról a játékosokról sem, akik mindent megtettek a sikerért, és mostantól más klubnál folytatják.

Köszönünk nektek mindent és reméljük, szívetek egy darabkája mindig itt marad velünk!

Mert mi sohasem feledünk titeket!

A jövőről annyit dióhéjban, hogy négy új játékos megszerezve, és dolgozunk ezerrel, hogy még erősítsük a csapatunkat pár jó játékossal, hiszen mi mindig álmodozunk arról, hogy egyszer eljön az, aminek jönnie kell!

A csapat mindenekelőtt, a klub mindenekfölött! 

Hajrá, Sepsiszentgyörgy!”

Megnyerte az osztályozót, szuperligás marad a Botosán

A Botosáni FC pénteken idegenben 1-0-ra legyőzte a CS Mioveni-t a szuperligás szereplésért kiírt osztályó párharc visszavágóján. Mivel az első mérkőzésen hasonlóan 1-0-s győzelmet arattak, a moldvaiak jövőre is az első ligában szerepelnek majd.
Szerény első félidő után a vendégek edzője, Bogdan Andone pályára küldte Sebastian Mailatot, aki nemrég épült fel egy súlyos sérülésből. A cserejátékos meghálálta a bizalmat, ugyanis a 75. percben megszerezte a vezetést csapata számára: az Eduard Florescutól érkező labdát Flavius Croitoru mellett a hálóban helyezte el. Mivel másik találat nem született, így a gól a Botosán győzelmét jelentette, az alakulat ezzel a következő évadban is a Szuperligában szerepelhet.
A két csapat összetétele:
CS Mioveni: Fl. Croitoru – Traşcu, C. Ignat (60. Massaro), R. Garutti, Burnea, Şerbănică – A. Panait (46. Gutea), D. Toma (76. M. Costea), Cărăruş – Al. Stan, Blănaru.
Botosáni FC: Kukic – Ch. Petro, Miron, Celea, Ţigănaşu (87. Şeroni) – Aldair Caputo (87. I. Filip), G. David (56. Mitrov), Dican – Ed. Florescu, Ofosu (56. Mailat), Fülöp L. (74. E. Lopez). 
Sárga lap: Traşcu (70.), Cărăruş (79.).
Vezette: Sebastian Colţescu – Andrei Constantinescu, Bucsi László.
A másik ágon ma este 8 órától az FK Csíkszereda a Bukaresti Dinamo 1948 csapatával méri össze erejét. Az első mérkőzést a fővárosiak nyerték 2-0-ra. (f.)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató