2024. május 17., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Híres erdélyi magyarok

Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.

Decemberi évfordulók, 2013

Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.

IGNÁCZ LÁSZLÓ (Dés, 1868. dec. 1. – Fogaras, 1927. okt. 17.): tanár, református lelkész. Nagyenyeden református teológiát végzett, majd nyelvtanári oklevelet szerzett. Tanári pályáját Szászvároson kezdte, utána Kovásznán első lelkész, az orbai egyházmegye esperese, iskolaszéki elnök, egyházkerületi számvevő. Kovásznán kórházat és művelődési egyletet alapított, az erdélyi református papok nyugdíjintézetének felállítását kezdeményezte. 1918-ban Fogarasra került, itt magyar középiskolát alapított. 1925-től haláláig a román parlament tagja. A magyar nyelvű közművelődés és a békés román–magyar egymás mellett élés harcosa volt.

CSIKI ENDRE (Kolozsvár, 1888. dec. 1. – Kolozsvár, 1949. jan. 11.): zeneszerző. Tanulmányait Kolozsváron és Bp.-en végezte, Bp.-en 1912-től Weiner Leó tanítványa volt. 1914–1915-ben Bp.-en és különböző vidéki színházaknál karmesterként működött. 1919-től Désen volt zenetanár. Zeneelméleti, hallásfiziológiai és lélektani kérdések kutatásával foglalkozott. Harsányi Zsolt, Kosztolányi Dezső és más költők verseit zenésítette meg. Versei, novellái, cikkei jelentek meg a Haladás, az Erdélyi Szemle és a Napkelet c. lapban. – Fontosabb művei: A cigány (kísérőzene Szigligeti Ede népszínművéhez, 1935); Idahegyi pásztorok (kísérőzene Áprily Lajos verses drámájához, 1938; ennek zenei anyagából zenekari szvitet is írt 1939-ben). – Irod. Lakatos István: Cs. E. zeneszerző halálára (Világosság, 1949. jan. 12.).

TOMPA LÁSZLÓ (Betfalva, 1883. dec. 4. – Székelyudvarhely, 1964. máj. 13.): költő, szerkesztő. A kolozsvári egyetemen végzett jogot, ott szerezte 1907-ben doktori oklevelét is. 1918-ban Udvarhely vármegye főlevéltárosa lett. Az impériumváltozás után otthagyta állását, és ezután csak irodalommal és újságírással foglalkozott. 1920-tól a székelyudvarhelyi Székely Közélet c. lapot szerkeszti. A vásárhelyi Zord Idő, a kolozsvári Ellenzék, a Pásztortűz és az Erdélyi Helikon munkatársa volt. 1945 után is szerepet vállalt a romániai magyar irodalmi életben. Költészetét a puritán egyszerűség és elmélyedő természet- és emberszeretet jellemzi. 1941-ben Baumgarten-díjat kapott. Műfordítói munkássága is jelentős. – Fő művei: Erdély hegyei között (Kolozsvár, 1921); Éjszaki szél (Székelyudvarhely, 1923); Ne félj! (Kolozsvár, 1929); Hol vagy, ember? (Kolozsvár, 1940); Régibbi és újabb versek (Bukarest, 1955); Versek (Bukarest, 1963).

JÓZSA BÉLA (Hodgya, 1898. dec. 4. – Szamosfalva, 1943. nov. 29.): székely építőmunkás, faszobrász, költő. A Tanácsköztársaság idején vöröskatonaként a tiszai fronton harcolt. A proletárdiktatúra bukása után Romániába ment, és bekapcsolódott a kolozsvári munkásmozgalomba. Megszervezte a Vörös Segélyt. 1940-ben illegalitásba kényszerült. Mint a KMP tagja 1941-től az Erdélyi Területi Bizottságban dolgozott, majd a Békepárt É-erdélyi szervezője volt, 1943-ban letartóztatták, a börtönben meggyilkolták. – Műve a Petőfi és az 1848/49-es magyar szabadságharc (Kolozsvár, 1939).

BERKESZI ISTVÁN (Berkesz, 1853, dec. 6. – Temesvár, 1922. ápr. 3.): tanár, történész. Az egyetemet Bp.-en végezte. Ezután öt évig br. Radvánszky Béla magántitkára volt. 1884-től fehértemplomi, 1885-től bp.-i gimnáziumi tanár. 1888-tól a temesvári állami főreáliskola tanára, majd 1911-től igazgatója. Vezetője volt a városi múzeumnak. 1892-től a Dél-magyarországi Történelmi és Régészeti Társulat titkára. A szakfolyóiratokban és önállóan számos történelmi – Temes megye, valamint Temesvár múltjával foglalkozó helytörténeti tanulmánya jelent meg. Fontosabb művei: A gróf Haller fiúk iskoláztatása a XVIII. sz.-ban (Bp., 1883); Gróf Hoffmannsegg utazása Magyarországon 1793-94-ben (Németből fordította és bevezette, Bp., 1887); A temesvári könyvnyomdászat és hírlapirodalom története (Temesvár, 1900).

(Folytatjuk)

*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató