Rohanó világunkban egyre gyakrabban kerülünk olyan szituációba, amikor nem találunk megoldást az elénk tornyosuló gondokra, zsákutcába jutunk, vagy olyan abszurd helyzetek elé sodor a sors, hogy a felgyűlt feszültséget valamiképpen le kell vezetnünk. Ilyenkor elpattan a húr. Demeter András István volt művelődésügyi miniszternél is ez történt. Elítélendő az, ahogyan kifakadt. Magánemberként, közéleti személyiségként, pláne művelődésügyi miniszterként nem illik trágár szavakat használni, még akkor sem, ha ennek feszültségoldó hatása van. A miniszter becsületesen lemondott. Sokféleképpen értelmezték a körülményeket, s azt, hogy miért most került nyilvánosságra ez a régi felvétel. Továbbá az is megválaszolandó kérdés, hogy ezt miként és ki vette fel, mennyire volt etikus közzétenni. Az egyik ok az volt, amelyet Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is megjegyzett, hogy a miniszter megpróbálta átláthatóvá tenni a bizonyos művelődési intézmények vezetői funkcióinak elfoglalására kiírt versenyvizsgákat. Valahogy úgy járt, mint Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, aki leleplezte a fa- és a kavicsbányász-maffiahálózatokat, amiért többször is bizalmatlansági indítványt kezdeményeztek ellene. Demeter András magyarként romániai román érdekeket szem előtt tartva próbálta megmenteni az orosz ideológiai befolyástól a kisinyóvi közszolgálati rádiót. A hatóságok kifogása az volt, hogy a tranzakciót romániai közpénzből eszközölték volna. És ebből büntetőeljárás lett, egy olyan megoldás helyett, amelyet a „határon túli” románok érdekében a román kormány megtalálhatott volna. Faramuci helyzet. Rémesen hasonlít arra a boszorkányüldözésre, amelyet meghirdetett az új magyar kormány a határon túli magyaroknak szánt korábbi kulturális, egyházi és egyéb támogatásokkal kapcsolatban. Demeter András hangsúlyozta, hogy kisebbségiként igenis érti és érzi, hogy mi a tétje annak, hogy a kisinyovi rádió a román nyelvet és kultúrát ápolja. Ahelyett, hogy szándékát felkarolták volna, elgáncsolták azt. A gáncsoskodók szemében ugyanis elképzelhetetlen, hogy egy magyar ilyen nyíltan a román érdekek javára gondolkodjon. Ilyenkor az egyébként sajnálatos nyelvbotlás is lehet ok arra, hogy valakit, aki másként gondolkodik, netán más náció tagja, sárba tiporják. Kelet-Európában az egykori kommunista ideológia által táplált extremizmus, nacionalizmus, több évtizeddel a rendszerváltás után is még mindig megbénítja a közgondolkodást, ködösíti a tisztánlátást. A kisinyovi rádió a románoknak azt a tiszta forrást, kapcsot jelenti az „anyaországgal”, mint nekünk romániai magyaroknak a saját kulturális intézményeink működtetése, s ezen keresztül az élő kapcsolat Magyarországgal, a mi „anyaországunkkal”, amelytől akaratunk ellenére választottak el 1920-ban. Azok a támogatások, amelyeknek szükségességében ma nagyon sokan kételkednek, legalább annyit jelentenek számunkra, mint a kisinyovi rádió a moldvaiaknak. Kisebbségiekként mi tudjuk a legjobban, hogy mit jelent ez a kulturális köldökzsinór. Az egyesült Európában ez kellene legyen a legtermészetesebb kapocs azok között, akiket egykor a nemzetállami ideológia által diktált, adott történelmi kontextusban meghúzott határok elválasztottak. Úgy tűnik azonban, hogy bizonyos politikai érdekek miatt minisztert vegzálunk, kormányt állítunk pellengérre, ahelyett, hogy a közös európai kulturális örökség, a sokféleség összetartana. Van úgy, hogy néha elpattan a húr.
