2022. október 4., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Találkozás, szórakozás három év után

Színes, gazdag, nagy tömeget megmozgató hétvégi rendezvény volt Gyulakután. A község a világjárvány nehéz esztendei után fontosnak tartotta (idén tizennegyedik alkalommal) megszervezni a községi napokat.


Tartalmas programok, háromnapi szórakozás várta a helyieket és vendégeket
Fotó: Gligor Róbert László



A tartalmas rendezvénysorozat pénteken kezdődött a testvértelepülések találkozójával és közös programjával, majd délután a község borászai találkoztak, akik a tapasztalatcsere mellett ezúttal is fontosnak tartották megméretni a termékeiket. A községi napok hivatalos megnyitása után zumbázni hívták az ünnepségre gyülekező tömeget. Sötétedésre ezrek vonultak a nagyszínpad elé, ahol a magyarországi V-tech, majd a 3+2 együttes csapott hatalmas bulit, amit hajnalig tartó utcabál zárt. Szombaton reggel zenés ébresztőkaraván járta végig a települést, lovas huszárok, népviseletbe öltözött fiatalok és a mezőcsávási fúvószenekar hívta újrakezdésre a későig mulatókat. Napközben a gyerekeket vidámpark, kisvasút, ugrálók, légvár, édesség, kürtőskalács várta, míg a felnőtteket lacikonyhák, sörsátrak. A bóvliárusok között két hagyományos termelő is volt, a kebelei Cseh-tanya gyümölcslekvárt, szörpöt, bort és pálinkát, míg a kendi Rózsa család levendulatermékeket, szörpöket, szappanokat, olajokat és párnácskákat kínált. Az önkormányzat csapata hagyományos erdélyi krumpli- és babgulyást főzött a vendégeknek, láthattunk barantabemutatót, közben délután ismét a szórakozásé volt a tér. Este Tomy, Káer FT Kapriccio, majd Homonyik Sándor és a Zanzibár nagykoncertjei csalogatták az embereket a színpad elé. A többezres tömeg éjfélkor nyolcperces tűzijátékban gyönyörködhetett, s aki bírta, ismét DJ Beróval szórakozhatott a téren. Vasárnap délelőtt Gyulakuta ötven éve konfirmált szülötteit várták a református templomba, de kispályás községi labdarúgótorna is volt.


     A testvértelepülési kapcsolatokat is ünnepelték


„Megérhettük ezt a csodát”

Közel háromévnyi nehéz időszak után felemelő érzés közösen megülni a község legnagyobb és legszebb ünnepét. A mindennapok sorából kiemelkedő községnapok a család, a közösség ünnepe – hangsúlyozta megnyitóbeszédében Varga József polgármester, aki úgy tartja, a falunapok nélkül eltelt év olyan, mint egy hosszú utazás pihenés nélkül. Ezért is tartották fontosnak ezt az ünnepet megszervezni, hogy a falustársak hazatérhessenek, láthassák egymást, eltölthessenek közösen néhány kellemes órát, hogy sok pozitív energiával feltöltődve térhessen haza ki-ki a saját hazájába, családjába. Az elöljáró köszönetet mondott az anyaországi testvértelepüléseknek is a jelenlétükért, majd a maga során Pétervására város polgármestere örömmel jelentette ki, hogy vannak változó dolgok, mint a község fejlődő, szépülő arculata, és vannak állandóak is, mint az itteniek barátsága. A két helység között harminc éve létezik testvérkapcsolat, az előző polgármestert 1992-ben vezette ide Isten és egy nagy árvíz, és ebben a hosszú viszonyban benne vannak a családok, intézmények baráti és ismeretségi kapcsolatai, ezért örömünnep számukra ez a nap – részletezte Egyed István polgármester. A göcseji Tófej elöljárója ugyan még csak kilencéves testvértelepülési kapcsolatot tudhat maga mögött, de azon semmi nem tudott kifogni, semmi nem tudta megtörni. „Kilenc éve vendégként érkeztünk, barátként távoztunk, most barátként érkeztünk, és testvérként távozunk” – fogalmazott Horváth Zoltán.

Csíki Levente havadtői református lelkész arról beszélt, milyen jó, amikor együtt vannak a testvérek, egymás hite által épülnek az emberek, egymást erősítő hitük által fenn tudják tartani egymásban a reménységet, majd azt kívánta, ezek az alkalmak legyenek a pihenés, feltöltődés ideje, hogy tudjanak a jövőbe tekinteni, hogy a következő években is együtt lehessenek szeretetben, békességben.

Méltatták az arra érdemeseket

A hétvégén tartott községi borversenyre 35 mintát nyújtottak be a termelők, amelyből 13 kapott arany, 14 ezüst és 8 bronz minősítést, a legtöbb (19 fölötti) pontszámot a kelementelki Orbán Mihály és Ottó italai érték el. Varga József polgármester a borászok dicsérete után elismerő díszokleveleket nyújtott át az önkormányzat megbízásából mindazoknak, akik mindennapi munkájukkal a közösséget szolgálják. Így kapott elismerést Péterffy Gyöngyi helyi születésű, amerikai költőnő, aki harminc éve támogatásokat gyűjt és továbbít a gyulakutai diákoknak, valamint a munkáját támogató, ugyancsak amerikai prof. Volker Jenő és Katalin családja, a helyi Szivárvány néptánccsoport, annak alapítói, vezetői és szervezői, Magyari Edit Csilla és Szabó Erzsébet, a táncosokat felkészítő Szabó Réka és Szász Róbert oktatók is. Ugyanakkor díjazták az idei tanév két színtízes tanulóját, Szabó Éva Bíborkát és Gál Sándort, továbbá Gyulakuta hírvivői címet kaptak ifj. Koncz István és Czine Attila vállalkozók, akik látványos helységnévfelirattal ajándékozták meg a települést az ünnepre. Különleges embereire is büszke a közösség, ezért oklevél járt Biró Krisztián ifjúsági Európa-bajnok szabadfogású birkózónak, a bukaresti FCSB-hez igazolt László Mátyás ifjúsági labdarúgónak, míg a felvidéki Feledről érkezett Varga Péter a Gyulakutához való ragaszkodásáért kapott elismerést.

A Szivárvány néptánccsoport tizenhárom éve alakult meg húsz iskolással, jelenleg ennek ötszöröse a létszám, négy korcsoportban tanulnak a fiatalok, és örvendetesen gyarapodik a gyermekjátékot, néptáncot tanuló kisgyerekek száma. A gyulakutaiak mellett göcsiek, balavásáriak, kendiek, kelementelkiek, havadtőiek, szállásiak, véckeiek is táncolnak itt, és szombaton délután be is mutatták a színpadon, hogy mit lehet elérni a lelkes szülőkkel, jókedvű gyerekekkel és odaadó oktatókkal, szervezőkkel. Díjat hoztak haza Olaszországból, Kárpát-medencei ifjúsági tehetségkutató versenyről, és tavaly az EMKE Szabó György Pál-díját is megkapták. Szombati fellépéseiket a helyi gyerekek Pitypang furulyacsoportja és az óvodások Óriásai színesítették.


Elismerték a községért tevékenykedőket, az azt képviselő személyeket 


Sikeres volt, folytatnák

„Sikeres rendezvény volt, mindent megtettünk, hogy mindenki találjon kedvére valót a programjainkban, és azoktól, akik másként érzik, elnézést kérünk az önkormányzat nevében” – mondta el lapunknak Varga József polgármester, aki szerint a szombat esti Homonyik és Zanzibár-koncertek, valamint a tűzijáték volt a csúcspont, ahol legalább ötezer főre becsülték a résztvevők számát. Ez azt bizonyítja, hogy igény volt a nagyközönség részéről a három éve kimaradt programokra, és ismét bebizonyosodott, hogy egymást szeretve, tisztelve, összefogással lehet sikeres egy rendezvény. Remélik, hogy lesz folytatás. 

Az elöljárónak személyesen az jelentette az értékelést, amikor Homonyik Sándor a nyakába borulva fejezte ki, milyen jól érezte magát ismét Gyulakután.