2022. december 4., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Debreceni VSC már 4-0-ra is vezetett, de végül csak 4-3-ra nyert a vendég Budapest Honvéd ellen a magyar labdarúgó NB I kilencedik fordulójának második szombati mérkőzésén. A hajdúságiak új vezetőedzője, Srdjan Blagojevic így győzelemmel mutatkozott be az NB I-ben.

A Debrecen lépett fel támadólag az első percekben, a hazaiak kifejezetten lendületesen futballoztak, melynek eredményeként negyedóra elteltével vezetést is szereztek. Előnyben sem vett vissza a tempóból a Loki, amely rendre a vendégvédelem mögé tudta játszani a labdát, egy ilyen akció révén Baráth is eredményes volt, majd nem sokkal később Bódi hajszálpontos lövésével eldőlni látszott a találkozó. A kispestiek támadásban semmit nem mutattak az első félidőben, első próbálkozásukra 45 percet kellett várni.

A második játékrész azonnal hazai találattal indult, de ez könnyelművé tette a hajdúsági együttest. A Honvéd, bár agresszívabb játékra váltott, továbbra is elképzelés nélkül futballozott, mégis szépített a csereként beállt Domingues fejesével. A mérkőzést az változtatta meg alapjaiban, hogy Samperio büntetőjével és Jónsson szép lövésével három perc alatt egy gólra felzárkózott a fővárosi gárda, amely ettől kezdve egyértelműen irányított. A kispestiek rohamoztak az utolsó negyedórában az egyenlítésért, volt is lehetőségük, de vagy célt tévesztettek, vagy Gróf védett bravúrosan, így ha nehezen is, de végül otthon tartotta a három pontot a DVSC.


A szerb Srdjan Blagojevic, a Debrecen új vezetőedzője a Budapest Honvéd elleni nyertes mérkőzésen Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt




Jegyzőkönyv

NB I, 9. forduló: Debreceni VSC – Budapest Honvéd 4-3 (3-0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4512 néző, vezette: Erdős.

Gólszerzők: Babunski (15.), Baráth (26.), Bódi (32.), Lagator (48.), illetve Domingues (53.), Samperio (70., 11-esből), Jónsson (72.).

Kiállítva: Gomis (90+1.).

Sárga lap: Neofitidisz (79.), Baranyai (86.), Gróf (89.).

Debreceni VSC: Gróf – Bévárdi (82. Baranyai), Lagator, Deslandes, Ferenczi – Varga J., Baráth P. (82. Dreskovic) – Bódi (59. Sós), Dzsudzsák (76. Neofitidisz), Szécsi – Babunski (59. Olawale).

Budapest Honvéd: Szappanos – Doka (60. Jónsson), Cirkovic (60. Lovric), Prenga, Tamás – Mitrovic (70. Plakuscsenko), Gomis – Bocskay (46. Domingues), Samperio, Zsótér – Kocsis D. (46. Ennin).

Eredményjelző

NB I, 9. forduló: Újpest FC – Kisvárda Master Good 4-0, Debreceni VSC – Budapest Honvéd 4-3, Vasas FC – Zalaegerszeg 1-1, Mezőkövesd Zsóry FC – Paksi FC 1-2.