2020. augusztus 8., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

(1938–2020)

Örökre eltávozott városunk utolsó három évtizedének egyik nagy személyisége. Csendben, észrevétlenül, mint ahogyan élt. Távoztával bezárt minket abba a heveny bánatba, hogy nem tudunk majd mit kezdeni a hiányával, és abba a rendhagyó gondba, hogy mi legyen majd azzal a még felbecsületlen tárgyi hagyatékkal, amelyet – Erdély múltjának egy szeletét igyekezvén menteni az utókor számára – élete során, nagy anyagi áldozatok árán, összegyűjtött.

Rendkívüli élete volt. Látszólag nem élvezhette a sors kegyét, hiszen háromnegyed évszázadon át a mások segítségére szorult egy pohár vízért, egy szippantásnyi friss levegőért is, a kegyetlen gyermekkori betegsége miatt egyetlen ízülete működött: csak a bal keze hüvelykujját tudta mozgatni. De ez nem akadályozta meg abban, hogy az első pillanattól kezdve, amikor a társadalmi viszonyok erre lehetőséget teremtettek, a mások, a rászorultak segítségére sietve megszervezze és működtesse az általa tett alapítványt, gyógyszerhez juttatva a betegségtől szenvedőket, mankóhoz, járókerethez, kerekes székhez a mozgáskorlátozottakat, egy pluszfalathoz a nélkülözőket, mesterséghez és a megélhetést segítő munkához a fogyatékossággal élők egy csapatát. Önmagát képezve öt nyelvet beszélt. Sok tanítványa, akiknek tudását átadta, hálás azért, mert nyelvtanulás közben az életre is nevelte őket. Áldott tehetsége volt az ecsetkezeléshez, a színek összhangjának felmutatásához.

De figyelme középpontjában mégis mindenkor Erdély állt, annak a közösségnek a sorsa, amelyhez, valamennyi megpróbáltatása ellenére, szorosan, cselekvően kötődött. Pedig nem volt könnyű a 20. század második felében magyar grófivadéknak lenni Romániában, s ezt a születéssel kapott státust úgy megélni az ellenséges viszonyok között, hogy közben meg ne hasonuljon, hogy a testét nyomorító ellehetetlenülés határán is bekapcsolódjon a világ mindennapi mozgásába, méltósággal, de határozottan irányítva a hozzá kötődő életszálakat, érzékenységgel, kíméletességgel, ugyanakkor nemesi tartással viselve mindazt, ami egy bölcs nagyasszonynak kijár.

Halálával egy irigylésre méltóan teljes élet zárult le.

Emlékét szívünkben, lelkünkben és tudatunkban kegyelettel megőrizzük.

Sok tisztelője nevében is

Káli Király István