Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2013-08-18 16:03:44
Feketics Norbert (fehér mezben)
A mindössze 17 éves marosvásárhelyi illetőségű, roppant tehetséges Feketics Norbert egy jó ideje az 1. ligás budapesti Honvéd együttesét erősíti, ahol az U18-es keret tagja, viszont a nagycsapattal edz, amely együttessel érvényes szerződést kötött.
Magyarországon nagy népszerűségnek örvendő Norbi már több orosz, német és olasz együttes érdeklődését is felkeltette, viszont kevésbé ismert Marosvásárhelyen.
A helyi Junior csapatánál kezdett el focizni hétévesen, majd idővel a Hagi Akadémiához került, ahonnan, a budapesti Honvéd–MFA együtteséhez szerződött, ahol az U18-as keret egyik kiválósága, mint előretolt középpályás, csatár.
Édesapja is helyi szinten ismert labdarúgó volt, hiszen a szászrégeni Avântul, a Debrecen (alacsonyabb liga) majd a Sóvárad leigazolt labdarúgója, egykori kiváló középpályása volt.
Norbert jelenleg a Honvéd felnőttcsapatának színeiben folytatja a felkészülést, ahol még több romániai illetőségű társa is szerepel.