2021. szeptember 24., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ennek az érdekes, sokféle elnevezésű, különleges virágnak a leírására, előfordulására, legendás történetére vállalkoztam. Samu bácsival, volt kedves tanárommal (dr. Jakab Sámuel) egy beszélgetésünk során, amikor a növények népies, különböző tájegységenkénti elnevezéséről, az etnobotanikáról beszélgettünk, az derült ki, hogy tudomása van arról, hogy a farkasboroszlánt Székelyderzsen (Hargita megyében) ramocsavirágnak nevezik. Ennek az elnevezésnek próbáltam a nyomára bukkanni. 

Elsőként a farkasboroszlánt mint növényt szeretném bemutatni. Hivatalos nevén (Daphne mezereum) a mályvavirágúak (Malvales) rendjébe és a boroszlánfélék (Thymelaeaceae) családjába tartozó, lombhullató, felálló szárú kis cserjefaj. Eurázsiából származik.

Lomblevelű és elegyes erdők, erdőszélek, törpefenyvesek vagy folyók és patakok part menti növénytársulásai közt él. Bükkösök, gyertyánosok aljnövénye, síkságtól a magas hegyekig (2000 méterig). Mélyrétegű, savanyú kémhatású, jó vízellátású talajt kedvel. 50-70 cm magas. Virágai a vessző felső részén és oldalán körkörösen fejlődnek, hímnősek. A virágzás ideje az előfordulási hely éghajlati viszonyaitól függően februártól áprilisig tart, amikor rózsaszín vagy ciklámenpiros, erősen illatozó virágait bontja, mely a méhek számára az első kora tavaszi táplálékforrás. Álbogyótermése borsó nagyságú, tűzpiros, mérgező. A madarak szívesen eszik a terméseket, így segítve a növény terjedését.

Saját fotó a farkasboroszlán terméséről a Szlovén Alpok lábánál, a Bohinj-tó (527m) közelében


Hazánkban egyik előfordulási helye a Székelyderzstől 5 km-re található Ramocsa nevű terület, ahol a Ramocsa-domb déli oldalán honos a vadorgonához hasonló farkasboroszlán, melyet ott a helybéliek ramocsavirágnak neveznek. Székelyderzs Székelyudvarhelytől 21 km-re dél-délnyugatra a Nagy- (vagy Lok-) patak völgyében magas dombsorok közt fekszik.

A legenda szerint élt egyszer három tündérlány: Dála, Klára, Ramocsa. „A három tündérlány a bágyi vár alatt találkozott három pásztorlegénnyel, s szerelmesek lettek beléjük. Klára a legnagyobbik pásztorral ott maradt helyben, de aztán csalódott, sokat sírt, még az életének is véget vetett. Könnyeiből egy forrás fakadt, amelyet ma is Klára kútjának hívnak.

A második tündérlány, Dála, párjával kicsit idébb telepedett le egy patak mellett, ahol később falut építettek, és Dályának nevezték el. Ebből lett a mai Székelydálya.

Legboldogabb a legkisebb lány, Ramocsa volt. Akárhova lépett, virágok nyíltak a lába nyomán. S ezeket a virágokat ma is ramocsavirágnak hívják, és csak a bágyi vár alatt meg a derzsi határban, Ramocsán nyílnak, ahol a monda szerint a harmadik tündérlány telepedett volt le kedvesével.”

Ramocsán május-júniusban virágzik e virág. Az idősek elmondása szerint az ő fiatalkorukban nagyobb területen fordult elő. Napjainkban nehezebb rátalálni, természeti ritkaságnak tartják számon, védett. 

Orbán Balázs A Székelyföld leírása című művében olvashatunk a ramocsavirágról. A következőket írja róla: „Dersről Musna felé menve, egy a Derspatakába jobbpartilag szakadó csermelyt Pénzespataknak hivnak. Itt régen még névleg is feledékenységbe ment falu feküdt, melynek lakói Dersnek Felszeg nevü negyedében telepedtek. Ezek birják nagyrészt most is az ott lévő földeket. A néphit azt tartja, hogy ott sok kincs, arany csákány, arany hegedű, stb. van elásva, nemtők őrködése alatt. Alább van délre Lászlóhegye, mely sz. László emlékét őrzi, és a Here, melyet az – Udvarhelyszéken sokat hivatalnokoskodott – Veress család (melynek utódai ma is élnek Dersben) birt. Még alább a baloldalon van a hires Ramócsa. Nevezetes is e hegy növényzeti tekintetben, mert annak fennlapját a szóteljes értelmében ellepi a ramócsavirág (gyalogborostyán, daphne kneoron), mely ily nagy mennyiségben sehol a világon nem tenyészik, s midőn májusban virágzik, akkor a biborpirostól minden szinben váltakozó szinpompában tünik fel az egész hegy, a légillattárral van eltelve, s kik a természet ily kiváló helyein üdülést találnak, fel is keresik azt most, s felkeresték régen is…” 

Az előbbiekben tárgyalt virág kapcsán megemlíteném István Adrián erdészmérnököt, aki szülőfaluja iránt érzett szeretetből és tiszteletből összeállított egy képes albumot A ramocsavirág hívei címmel, mely Székelyderzs lakóiról készült fotókat tartalmaz az 1800-as évektől a múlt század közepéig.

Én a farkasboroszlánt egy tél végi kirándulás alkalmával láttam először virágozni a Kelemen-hegységben, körülbelül 700-800 méter magasságban. Az érdekes az volt, hogy a hegyeket hó borította, csak az úton volt elolvadva, és az út szélén – nem lehetett nem észrevenni –, ott tündökölt a virág. Látták Marosvásárhely közelében a bodoni és kakasdi erdő szélén és a Nyárádmentén is. Az Erdélyi Kárpát Egyesület szervezésében részt vettem egy szlovéniai kiránduláson, ahol – nyár lévén – a farkasboroszlán piros bogyói csillantak meg előttem egy gyertyános szélén aljnövényként.

A farkasboroszlán csaknem egész Európában honos, a Pireneusoktól, Dél-Olaszországtól és a Balkántól észak felé egészen Norvégiáig, keleten Szibériáig, de a Kaukázusban és Kis-Ázsiában is megtalálható. Magyarországon a Mátrában fordul elő. Szerepe van a gyógyászatban, manapság homeopátiás szerekben viszketéssel járó bőrbetegségek, például övsömör ellen alkalmazzák. A farkasboroszlán kérgének kivonatát a népi gyógyászatban régebben krónikus bőrbántalmak és reuma ellen használták, ám ez súlyos mérgezésekhez vezetett. 

Védett növénnyé nyilvánították. Reméljük, sikerül megmenteni, hogy utódaink is gyönyörködhessenek ebben a ritka, különleges, szép növényben, amely lombfakadás előtt bontja szirmait, és kellemesen bódító illatával odacsalogatja a téli álmukból elsőként ébredező rovarokat.

Jáni Rozália kertészmérnök