2020. július 3., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Románia területén 1029 személynél mutatták ki eddig a koronavírussal való fertőződést, közülük 18-an meghaltak – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). A legutóbbi jelentés óta 123 új esetet jegyeztek. Az új fertőzöttek 7 és 87 év közöttiek. A fertőzöttek közül 94-et gyógyultnak nyilvánítottak, és kiengedtek a kórházból, közülük 53-at Temesváron, 28-at Bukarestben, hatot Craiován, ötöt Konstancán, egyet-egyet Iaşi-ban és Kolozsváron. 


Miniszterváltás az egészségügyi tárcánál

Bejelentette Klaus Iohannis államfő, hogy aláírta csütörtökön a Nelu Tătaru egészségügyi miniszteri kinevezéséről szóló rendeletet. Sajtónyilatkozatában az elnök azt mondta, tudomásul vette Victor Costache lemondását, és aláírta az új egészségügyi miniszter kinevezéséről szóló dekrétumot. „Nelu Tătaru nagyon jól ismeri a jelenlegi egészségügyi helyzetet, és haladéktalanul meg kell hoznia minden intézkedést az új koronavírus terjedésének megfékezése érdekében” – fogalmazott Iohannis. Victor Costache csütörtökön jelentette be, hogy lemond az egészségügyi miniszteri tisztségről. Bejelentése után Ludovic Orban miniszterelnök közölte, hogy Nelu Tătaru államtitkárt javasolta a helyére. 


Románia tízmillió euró értékben vásárol orvosi felszerelést

Románia, az Európai Unió nevében, tízmillió euró értékben vásárol lélegeztetőgépet – közölte csütörtökön Klaus Iohannis államfő. Még az Európai Unió Tanácsának román elnöksége idején döntöttek arról, hogy az európai polgári védelmi mechanizmus keretében létrehoznak egy stratégiai orvosifelszerelés-lerakatot – mondta el az államfő, és hozzátette: ez helyileg Romániában lesz. „Első szakaszban Románia, az Európai Unió nevében, 10 millió euró összegben vásárol orvosi védőeszközöket – maszkokat és egyéni védőöltözeteket – és lélegeztetőgépeket. Ez az eljárás az Európai Bizottság által közvetlenül végrehajtott beszerzésektől függetlenül zajlik, de ha ezek az anyagok rendelkezésre állnak, akkor Románia is igényelheti a stratégiai tartalék egy részét” – magyarázta az államfő a Cotroceni-palotában. Hangsúlyozta: fontos, hogy gyors legyen a járvány kezeléséhez szükséges orvosi berendezések és eszközök beszerzése, hogy az érdekelt tagállamok mihamarabb birtokba vehessék ezeket a termékeket.