2021. január 26., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A vakáció végeztével menetrendszerűen megérkezett az első hó. Hétfőn figyeltem a közelünkben levő hófödte domboldalt, élvezetes nézni, milyen felszabadult örömmel szánkáznak ilyenkor a gyerekek. Most kevesebben voltak, mint más években hasonló alkalmakkor. Vajon az online oktatás gyérítette meg a zsibongó gyereknépességet? A közelebbi családunkban már nincs kiskorú, közvetlen tapasztalatot nem szerezhettem a kényszerű távoktatásról, de sokat hallok, olvasok róla, hozzám is eljut a rengeteg panasz. Az is, hogy van, ahol jól, van, ahol rosszul mennek az online tan-órák, és van, ahol egyáltalán nem lehetett bevezetni vagy rendszeresíteni. De mindenképpen erősen leterheli a tanulókat, kizökkenti őket megszokott napirendjükből. A ródlizás, sízés, korcsolyázás idejét is lerövidítheti. Kár persze, nagy kár, de még nagyobb baj, hogy ez csak egy kis hányad a közoktatás jég-
hegyének látható csúcsából. Totális zűrzavar van a tanügyben, hiába váltják egymást a miniszterek, és hirdetik meg a maguk reformprogramját, évek óta minden marad a régiben, a helyzet csak egyre kuszább lesz. Erre tett rá a járvány mindenféle újabb nehézséget még sok-sok lapáttal. Komoly gond lesz tiszta lelkiismerettel elszámolni a folyamatban levő tanévvel. Szó van arról, hogy a második félévtől fokozatosan vissza lehet térni a hagyományos oktatáshoz, megnyílnak az iskolák. Miről nincs szó? Mindenki mindenfélét mond, a gyakorlatban legtöbbször nem az történik. S ha igen, akkor gyakran kiderül, hogy rosszkor alkalmaznak ezt meg azt. Nem azt mondom, hogy teljes nemtörődömség lenne a tanügyben, ha diákok nincsenek is a tanintézetekben, sok igazgató gondoskodik arról, hogy ne ütközzenek ki az elhanyagoltság jelei. Hétfőn délben például meg is lepődtem azon, hogy az egyik központi vásárhelyi iskola udvarán a kispályáról takarították a havat. Apropó, igazgatók: a médiát élénken kezdte foglalkoztatni, hogy miért most, a tanácstalanság teljében kerül sor az iskolavezetők cseréjére, netán mandátumuk megújítására? Országosan több mint nyolcezer iskolában esedékes ez az aktus. Miért, miért? Mert a hatalomváltást minden szinten érvényesíteni kell. Rossz nyelvek és a sajtó egy része szerint formális az ilyenkor szokásos versenyeztetés, a kinevezés fő szempontja, hogy a jelölt mennyire hű a kormánykoalíció valamelyik pártjához. Ön is így hiszi, kedves olvasó? És vannak funkciók az iskolaigazgatóknál lentebbi szinten is? Miért ne lennének? Mi van például az osztályfőnökökkel? Ők miképpen működnek online? Valószínű, hogy ez a kérdés is hiányos ismereteimből fakad. Nem néztem utána, tartanak-e osztályfőnöki órákat digitálisan. Vagy az új körülmények között elsikkad a pedagógusoknak ez a szerepe? Időnként legendákat hallani nagyszerű osztályfőnökökről, akiket rendkívül tiszteltek, szerettek a diákjaik, akikhez szinte barátként ragaszkodtak a tanulók. Sokukra úgy emlékeznek, mint akiktől sokat tanultak. Nem elsősorban szakanyagot, hanem emberséget. Megszívlelhető, jó életviteli tanácsokat kaptak, és ösztönzést a kultúrára. Vagy egyszerűen csak segítették az osztályközösség kialakítását, erősítését. Attól tartok, hogy mire végeznek az iskolával, a mostani ifjak a világhálón, a számítástechnika rejtelmeiben sokkal jártasabbak lesznek tanáraik zöménél, otthon lesznek a virtuális világban, de a valóságnak csak kis szeletét ismerik meg. Egyáltalán, mire számíthatnának, ha minden annyira bizonytalan a mai oktatásban? Illetékes elvtársak arról nyilatkoznak, hogy minden rendben lesz, mások arról, hogy az idei tanévben máris akkora a tananyagkiesés, hogy azt csak még több online órával lehet pótolni, netalán a szombati oktatást is kénytelenek lesznek bevezetni. Én meg lám, azon morfondírozom, miért kevesebb a szánkázó a hegyoldalon. Miközben, a Covid–19-et kivéve, a bőség szaruja semmilyen vonatkozásban nem mutatkozik. Illetve dehogynem! Megállíthatatlanul és vészesen nő az ország adóssága. Az államadósság jelenleg a bruttó hazai termék, ismertebb nevén a GDP 45 százaléka. Szakelemzők szerint nemsokára elérheti a kritikus 60 százalékot is. Mi lesz velünk? Kiürül az államkassza? És a családi költségvetés hogy alakul majd? Ilyen megközelítésben már nem is olyan aggasztó a közoktatás problémája, ugye? Azon nem kesereg senki, hogy hova lett a tavalyi hó. És mi lesz az ideivel?! Ne búsuljunk, bejelentették, hogy 2021 a vasút éve lesz. Persze jobb, ha nem abból indulunk ki, ahogyan a Román Államvasutak intézménye teljesít. Talán derűsebben tekintünk előre, ha eszünkbe jut a vonattal ingázó egykori diákok tapasztalata: ha probléma adódik, egy kis figyelmességgel a „naşu” majd mindent megold. Csak tudnánk, hogy ki a keresztapa!