2019. június 26., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem vagyunk képváros… – írta Berde Mária nyolcvanöt esztendővel ezelőtt Marosvásárhelyről a Pásztortűzben. Ebben az évben, 1929-ben alakult a Barabás Miklós Céh, létrehozói joggal remélték, hogy a szakmai tömörülés nem csak Kolozsváron pezsdíti meg a képzőművészeti életet.

Részlet a nagyteremből (Fotó: Bálint Zsigmond)


Nem vagyunk képváros… – írta Berde Mária nyolcvanöt esztendővel ezelőtt Marosvásárhelyről a Pásztortűzben. Ebben az évben, 1929-ben alakult a Barabás Miklós Céh, létrehozói joggal remélték, hogy a szakmai tömörülés nem csak Kolozsváron pezsdíti meg a képzőművészeti életet. És tényleg – főleg a nagy tehetségű, fiatal festő, Bordi András szorgalmazására – Vásárhelyen is jó irányba kezdtek mozdulni a dolgok. Látványos változásokról nem beszélhetünk ugyan, de a Céh első másfél évtizedének utolsó periódusában itt is létrejött egy olyan ígéretes alkotóközösség, amely fontosnak tartotta a BMC rendezvényein való részvételt, hiszen ezáltal szélesebb körben is ismertté válhatott. A kincses város mellett a székely főváros és környékének művészei határozták meg a jelentősebb céhtárlatok súlyát, rangját. A BMC első kihelyezett közgyűlé-sét Marosvásárhely látta vendégül 1943 februárjában, és ugyanekkor került sor arra az átfogó vásárhelyi kiállításra is, amelyen a Céh felvonultatta Erdély legtehetségesebb és legmegbecsültebb képzőművészeit. A tárlatnak olyan visszhangos sikere volt, hogy ugyanabban az évben, december 22-én még egy hasonló kiállítást rendeztek a Kultúrpalota emeleti galériáiban. Sokan összefogtak a városban, hogy ez összejöhessen és a Székelyföldi Művészeti Év méltó eseménye legyen. Aztán kitört a háború, a BMC-t felszámolták. Az utána következő rossz emlékű évtizedekben viszont Vásárhely művészeti mozgalma rendkívüli módon fellendült, amit a diktatúra okozta erőteljes elvándorlás is csak részben tudott megtörni. Az 1989-es rendszerváltozás után a Barabás Miklós Céh 1994-es újjáalakulása az itteni magyar alkotókra is mozgósítóan hatott. Mindennél beszédesebb tanúság volt erre a BMC 1997-es közös jelentkezése, az Őszi Tárlat, amelyet a benevezett művészek és műveik nagy száma miatt csak kétfele osztva tudtak bemutatni a Kultúrpalotában.

Ehhez hasonló méretű és fontosságú kollektív bemutatkozás a BMC 80. évfordulóján volt 2009-ben Sepsiszentgyörgyön. Az eltelt két évtizedben inkább kisebb kiállításokon hallattak magukról a céhtagok. És ebben főleg az egyesület székvárosa, Kolozsvár tűnt ki. A BMC kolozsvári magjának együttes jelentkezései vásárhelyi kollégáikat is hasonló kezdeményezésre ösztönözték, s az itteni csoport vezetője, Kákonyi Csilla festőművész felhívására megrendezték első közös tárlatukat. A Bernády Házban látható kiállítás 2014. május 16-án nyílt meg, azóta is nagy sikernek örvend. A Múzeumok éjszakáján több mint kétszázan voltak rá kíváncsiak. Ez is jelzi, hogy Berde Mária egykori vészjelző marosvásárhelyi helyzetjelentése már rég érvényét veszítette.

A Bernády Galériában 25 művész közel félszáz munkája várja az érdeklődőket. A rendezvény premiernek tekinthető, kuriózum a maga nemében, hiszen ez a társaság még sohasem állt így együtt közönség elé. És remélhetőleg nem egyedi megnyilvánulásként marad meg az emlékezetünkben. Mert hogy jól beékelte oda magát, az biztos. Kiváló alkotók nagyszerű munkáit kínálja fel a tárlatlátogatóknak. Rangidős mesterek és máris bizonyosságként nyilvántartott ifjak műveiből, az őket összekötő többi nemzedék remekeiből kerekedik ki a műfajilag és stilárisan is változatos, színesen harmonizáló összkép, amelyből bizonyos általánosítás is kikövetkeztethető: élvonalba illő a festészet, szobrászat Marosvásárhelyen, a textilművészet, fotóművészet művelői is kiemelkednek az átlagból. A grafika azonban alulreprezentált a tárlaton, a műfaj BMC-s kínálata valós vásárhelyi jelenléténél is szegényesebb. A művészi igényesség jegyében fogant, hagyományba ágyazott anyagot láthatunk, újonnan született és régebbi alkotásokat, amelyekről ilyen-olyan formában és ürüggyel korokon és tereken túllépő emberi értékek, nagy szellemi elődök köszönnek vissza, teremtenek sejtelmes, modern mítoszokat, szervesen illeszkedve napjaink felkavaróan eklektikus, fantáziadús látványvilágába. A kísérletezés, a konceptuális művészet, a manapság divatos vizuális művészeti irányzatok vásárhelyi képviselőit kevésbé vonzza a Barabás Miklós Céh. Ettől függetlenül pillanatig sem merül fel a nézőben, hogy korszerűtlen lenne a kiállítás. És az sem csökkenti erényeit, hogy a felvonultatott művek többsége a figuratív vonzásában született. A kiállítók korelnöke, a rövidesen 86. évét töltő Kolozsvári Puskás Sándor erőteljes, jelképként is felfogható domborított, hegesztett horganylemez Bivalybikája éppúgy, mint a legfiatalabb bemutatkozó, a kivételes talentumú Kuti Botond szuggesztív festménye, a Kata című lányportré. És egyenként sorolhatnók a markáns, metaforikus kompozíciókat meg a többi munkákat, sajnos, erre most nincs helyünk. De ha belevágtunk a nevesítésbe, mondjuk is, hogy kik mérettetnek meg a Barabás Miklós Céh égisze alatt, annál is inkább, mivel a művészetkedvelők szinte mindenik név olvastán gazdag, öntörvényű, jellegzetes alkotói univerzumot tudnak felidézni magukban. Kákonyi Csillát szervezőként is említettük, mellette Barabás Éva, Haller József, Major Gizella, Fekete Zsolt, Kuti Dénes, a pasztellezőként is sajátosat alkotó textiles Bandi Kati képviseli a festészetet. Termésük legjavából válogattak. A szobrászat Hunyadi László, Bálint Károly, Kiss Levente, Bocskay Vince, Gyarmathy János, Sánta Csaba révén válik emlékezetessé. Nem akármilyen névsor, ugye? És még kiegészül az ifjabbakkal, Pokorny Attilával, aki a land art jeleseként tűnik ki Sziklavarrás című méretes print-másával, Szilágyi Lászlóval, aki ötletes üvegplasztikáival vált ki elismerést, és Makkai Istvánnal, akinek fém szalmakalapja hökkenti meg a tárlatlátogatót. Grafikát ifj. Molnár Dénes valamint a textilművész Nagy Dalma és Csíky Szabó Ágnes állított ki. Ő nemrég egyéni tárlatán is megcsodált, szellemes nemezremekeiből is elhozott kettőt. És klasszikus szépségű textilmunkával, Az óceán ajándékával marasztalja a nézőket Hunyadi Mária. Kolumbán Kántor Zita a textilművészet újító, installációs megoldásaiból nyújt kedvünkre való ízelítőt. Imamalma a hagyományokból merítve készteti a szemlélőt interaktivitásra. Tradíció és jelenvalóság összefonódását tükrözi a két fotóművész, a szervezésben és rendezésben is fáradhatatlan Bálint Zsigmond és a nála pár nemzedékkel később feltűnt, de máris igen sikeres Egyed Ufó Zoltán.

Nem kétséges, sok vásárhelyi hívet szerzett magának ezzel a kiállítással a BMC. Azt is valószínűnek tartom, hogy a tárlat szintjét s az iránta tanúsított élénk érdeklődést látva lesznek olyan művészek is, akik igyekeznek csatlakozni ehhez a mértékadó alakulathoz. Premierként minősítettük az eseményt az elején, természetes, hogy várjuk a folytatást.