Egyveng, avagy a transzilvanizmus regénye

November 6-án, csütörtökön 17 órától Szász László Egyveng, avagy a transzilvanizmus regénye c. esszékötetét mutatja be a Mentor Könyvek Kiadó a Gemma könyves kávéházban. Az irodalomtörténész szerzővel a kötet szerkesztője, Lázok János beszélget. (Részlet a könyvből) 

Krenner Miklós (Spectator) dobta be a köztudatba az egyveng fogalmát, amelynek jelentésköre a transzilvanizmus jogi-politikai tartalmait fedi le. Az erdélyi léttel, lényegét tekintve mindig a transzilvanizmus kérdéskörével (is) foglalkozó újságírói munkássága tehát az egyvengben sűríthető tartalmakat bontja ki, és ugyancsak az effajta értelmezhetőség miatt indítanak ellene évekig húzódó sajtópereket, és fenyegetik börtönbüntetéssel. Bár írásait máig sem dolgozták fel alaposan, és a szerző ellen folytatott konkrét eljárásokról kevés információnk van, olykor a cenzúrázott sajtó is feltárhat pontos tényeket. A Krenner ellen folyó pereknek egyik bizonyítéka (többek között) a kolozsvári Ellenzék beszámolója 1934-ből Sulyos büntetést kért Krenner Miklósra az ügyész a ’Kisebbségi harangszó’-ért címmel: …„Krenner doktor úgy látta, hogy a konszolidáció egyetlen komoly lehetősége a transsylvanizmus kielégítése, melynek az erdélyi autonómia lehetne megfelelő kerete.” (…) Nem véletlen hát, hogy „államellenes izgatás”-sal vádolják, és Ciugudean ügyész pontosan érti és túlértelmezi a transzilvanizmus szemantikai mezejét: „álláspontja, hogy kisebbségi részről transsylvanista szellemet emlegetni és hangot ütni az erdélyi autonómia mellett, rejtett törekvés az állam ellen.” Ennek megfelelően „példás büntetést kér a vádlott fejére”. (Ellenzék, 1934. február 28.). 

„Néhány ember összeáll, és elkezd valamilyen akciót. Nem csinál egyletet, pártot – »mozgalmat« csinál” – foglalja össze Krenner koncepcióját Ligeti Ernő. „Krenner …olyan kisebbségi szervezkedési alakulatra gondolt, amely gyorsan és átható erővel, de nem szilárd halmazállapotban, hanem terjedékenyen minden magyart egybeterel. (…) Nem volt »irredenta«, összeesküvő jellegű. Nem volt titkos sem, de hangos sem. …inkább azt célozta, hogy a románok ne tulajdonítsanak túl nagy fontosságot neki…” És még egy szempont, amely az irodalomban elsősorban Kuncz Aladár Felleg a város felett, illetve Bánffy Miklós Erdélyi történet című regényében jelenik meg fontos motívumként: „Az asztaltársaságok szellemét a kisebbségi Erdélyben sohasem lehetett lebecsülni.” Ezt nevezi Krenner, a hatalom felé irányuló szelíd malíciával „szabad asztalosságnak”.  (Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Egy nemzedék szellemi élete 22 esztendő kisebbségi sorsban [1941, Kolozsvár]. Pallas-Akadémia K., Csíkszereda, 2004, 266-267.)

De micsoda az egyveng – Krenner saját hangján? Folyóiratok nehezen fellelhető szöveghelyein tűnik fel a fogalom, különböző szövegösszefüggésekben. „Mi lesz, ha majd a nemzetfölötti folyamat nem karol belénk, s Erdélyben kialszik a politikai szabad mozgásnak lehetősége?” – teszi fel a megrázó kérdést egyik 1934-es cikkében. „…össze kell húzódni a törvényes önvédelem céljából, mint az új helyzet első éveiben, …legkisebb, de legtisztább felületre: a nemzeti lélek, a nyelv és irodalom, a népi erő hős közösségi erődítmény-övére. Készülni kell erre.” Vagyis: az államiságot jelentő jogok híján mindig a nép, a nemzet kulturális erejében megtalálni a túlélés-feltámadás eszközkészletét. „Nem volna-e jó… életbe szólítani egy politikamentes és szinte láthatatlan, szervezet nélküli, csonttalan, csak gerinchúros közösséget, mely kis társaságok hasonló lelkiségéből rakódna össze, s mindenütt fölismerné, minden jelvény és jelszó nélkül, az egyformán gondolkozó, érző, akaró kisebbségi testvért, elavult szóval: az »egyvenget«. Erdélyi kongresszuson kellene… néhány jó cél szolgálatát ajánlani…: a szomszéd baján való segítés gyakorlását, az iskola és az egyház önkéntes támogatását, a lap és könyv közös erővel való terjesztését, a szabad bírálat, a nyelvtisztogatás szolgálatát, a szövetkezeti eszme ajánlását, a népi és magyar művészet felkarolását, a transzilvánizmus öntudatosítását.” Így, kiemelve kontextusából, ebből a gondolatmenetből akár a magyar kisebbség valamiféle ideális állapotára, a megvalósult összhangra is lehetne következtetni. Valójában azonban az írás nem a kifelé, az elnyomó államhatalommal szemben tanúsított összetartás állapotrajza, hanem elsősorban valamiféle „eszményi” állapothoz közelítés igényének módszertani leírása: kritika, illetve az önkritika követelménye. Nemzedéki csoportosulások és folyóiratok, egymással szemben álló világnézetek összehangolásának igénye – a demokratikus vita módszerével. A belső demokrácia egyik szempontja, hogy nem létezik egyetlen üdvös recept, csak a lehetőségek tárháza. „Egyéni gondolatom, hogy a híres erdélyi »szabadelvűséget« – a szellemiek terén – védeni kell és egész lelki táborunkat a nép kimerítetlen forrásánál felütni.” (Spectator [Krenner Miklós]: Fölkiáltó jelek. Pásztortűz, 1934. márc. 31.)

Krenner fogalomhasználatát még izgalmasabbá teszi egyik, a magyar fővárosi lapban publikált cikke, melyben egyszerre vállalja, hangoztatja az erdélyi magyarság szellemi kultúrájának függetlenségét – mind a román, mind a magyar államhatalomtól. „…első kötelesség önmagunkra támaszkodni, a régi erőket átszűrni, s új erőket gyúrni össze valami hatásos intézménybe. Egy megújulási folyamat kezd erjedni. Próbáljuk föleleveníteni magát a testvér szó ősi változatával »egyveng« elnevezéssel megnevezni készült, de a román főhatalom elején dugába dőlt szervezkedést.” Ilyenkor, némely publicisztikai eszmefuttatások mellékszálára figyelve ébredünk rá, hogy a mára hozzáférhetővé s közkinccsé vált politikai és irodalmi szövegek ellenére, lehetnek a transzilvanizmusnak olyan értékei, létezési/megnyilvánulási formái, melyekhez (elképzelhető: épp gondolkodásunk korlátai miatt) nehezen tudunk közelférkőzni. Ilyen például a Krenner által használt „Mozgalom” kifejezés: „Ez a »Mozgalom« a meglevő politikai, társadalmi, közművelődési szervek mellett meglehetős kötetlenül, a hatalom oldaláról kevésbé kézzelfoghatóan minden magyar elemet össze akar fogni s minden meglévő intézményt megtámasztani és megerősíteni vele.” Készen áll a módszertana is: „…a »Mozgalom«-nak …főcélja egyelőre: az államhűség és államigenlés hitelét az eddiginél jobban biztosítani a többség felé, viszont az eddiginél szilárdabban megszerezni a többség lojalitását a magyarság irányában; a »magyar nemzeti kenyér« védelme és megszerzése minden kisebbségi részére…” (Krenner Miklós: Derengés. Budapesti Hírlap, 1935. január 27.)

Ezek után a transzilvanizmus, az „erdélyi szellem”, illetve Kós Károly és kiváló társai törekvéseinek jobb megértése végett nem kell mást tennünk, mint Kós Károly „korai” nyilatkozatait emlékezetünkben összeolvasni Ligeti Ernő és Krenner későbbi elemzéseivel.

Szász László