2019. október 23., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtöki kimenő

Volt egy osztálytársam, a sok közül az egyik, akire csupán egy nagy mondása révén emlékszem. Nevezzük G. Péternek. Szüleinek valamikor nagyon jól ment. Sokat dolgoztak, a semmiből indultak – ezt mindenki tudta nálunk a kivárosban –, aztán a szerencse melléjük szegődött, jól sáfárkodtak a tálentumokkal – így mondják ezt biblikus példabeszédekben –, és feltörtek, meggazdagodtak. Volt üzletük, szép házuk, alkalmazottaik és mindenes cselédjök, de a papa és mama minden reggel beállt a pult mögé, és továbbra is hajtottak, mindaddig, amíg a boltot, ami főtéren volt, el nem vették. Kik? Tudod te nagyon jól, mi is tudtuk, hiszen bármilyen jól palástolták az államosításnak nevezett szabad rablást, bármiféle igazságtevő gesztusnak is nevezték, becézték a tulajdonmegvonást, mégiscsak kifosztás volt. 

Nos, nevén nem nevezett osztálytársam, ma már, ha még él, a hetvenet is eltölté, akkoriban szorgalmasan tanult angolul. Egy ugyancsak tulajdonából kiforgatott grófi/bárói/hercegi család itthon ragadt elaggott tagjától, egy történelmi név viselőjétől. A család úgy döntött, hogy maga mögött hagyja azt az országot, amely nem becsüli az egyéni szorgalmat, amit mindannyiunk a honnak, mostoha-édes hazának hívtunk, hittünk, tanítottak szeretni azt verssel, indulókkal, május elsejékkel, piros nyakkendővel, tagkönyvecskével (aki meg- és kiérdemelte). Szóval úgy döntöttek, hogy kivándorolnak, elmennek, olajra lépnek, elhúzzák a csíkot, kilépnek belőle, elpályáznak, ugyanis kint minden szempontból tágasabb.

Kanadába készültek. Állítólag ott voltak rokonaik, de másutt is a „szabad világban”. G. Péter még iskolába járt, még a mi hetedik osztályunk tagja volt és a volt kizsákmányoló osztályé, de lehet, hogy csak kispolgári besorolást kaptak, mindenesetre nem szerette őket a hivatal és a hivatalnokok. Sokat vártak a kivándorló-útlevélre. Hitegették őket, elutasították, átrázták sokszor. Megalázták. Hiszen ez volt a hivatal értelme, feladata, munkája. Lassan mindenüket eladogadták, egyszer mi is vettünk tőlük két öblös fotelt, azóta is abban szunyókálok a tévé előtt nagyapai státusom fenékig történő kiaknázása végett.

Oroszórára is járt. Úgy gondolta, soha nem lesz többé szüksége erre a nyelvre, de azért megegyezett a szüleivel, nem szabotálja el az oroszórákat, amelyet P. P. tartott, aki kedves és kíméletes volt, nem csesztette G. Pétert, hagyta, hogy szövögesse a Szent Lőrinc folyam menti jövőt. Mégis, egy alkalommal felszólította, és megkérte, hogy fordítsa le szovjet nyelvre azt az egyszerű mondatot, hogy „ők (a férfiak) sokat dolgoznak”. Az osztály feszülten figyelt, mert az év eleje óta először került barátunk P. P. tanárnő szemsugarába, vagy ahogyan ma mondanók, fókuszának gyújtópontjába.

Osztályos társunk felállt, és lassan azt mondta: „ányi vorkujet mngo”. 

A siker leírhatatlan volt. Hiszen már mi is tudtuk, hogy a work angol szó, amelynek jelentése munka, munkálkodni, ugyanis olykor G. Péter megszánt minket, és okulásunkra, világlátásunk szélesítésére oda-odavetett egy-egy brit szót, amit a történelmi név idős viselőjétől kölcsönzött ki örök használatra. Mi ugyanis franciát tanultunk, az angol maga volt az ördögi imperializmus beszéde, nyelve.

P. P. tanárnő elmosolyodott, és kijavította „rabotájut”-ra. Nagyon hasonlít a robothoz. A középkorban a kényszerű munkát jelentette, a jobbágy fizetetlen munkáját, az úrdolgát, manapság pedig az automata gépelyeket, amelyek helyettünk végzik a kényelmetlen és nehéz melót. Ennek következtében van konyhai, laboratóriumi, diszko-robotmixer, robotpilóta, telefonrobot és robottmúltú kisnyugdíjas.

Ma is azt kérdezem, látva a szomszédomban három ember által gyorsan helyreállított családi házat és átellenben egy nagyvállalkozozó által felvállalt emeletráépítés szédületes csigatempóját, ők tényleg sokat vorkujálnak? Sokat dolgozik odafönn valaki a harmadik–századik emeleten, az országban, a fővárosban, a parlamentben, a miniszteri tárcák sötét rekeszeiben? Vagy csak a mi tárcánkban, tudatunkban kotorásznak szüntelen?