2025. május 9., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fotó: Gligor Róbert László


Középszintű, helyzetekben bővelkedő mérkőzésen győzött az állandó rivális Nyárádgálfalva pályáján Csíkfalva a Maros megyei 6. liga őszi nyitómérkőzésén, míg Küküllőszéplak a visszatérő Hármasfalu otthonában tarolt.
A szorosnak ígérkező mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, Takács B. próbálkozott először, két perc múlva beadását Szilágyi lőtte közelről a vendégkapura, de a csíkfalvi hálóőr, Dávid hatalmasat védett, majd Csíki Sz. távoli lövése szállt el a vendégek kapuja fölött. A csíkfalviak az első negyedóra után kerültek helyzetbe, de Kovács remek szabadrúgását Borbély hárította, a hazaiak pedig Kocsis távoli lövésével válaszoltak. A vendégek lassan átvették a játék irányítását; hatalmas helyzetet hagytak ki a 21. percben Novák révén, aki Szabó szabadrúgásából közelről a kapu mellé fejelt. Pontosabb volt viszont Simon, aki két perc múlva Varga sarokrúgását a hálóba bólintotta, megszerezve a vezetést (0-1). A vendégek további helyzeteket dolgoztak ki a hazai kapu előtt, de Szabó beadása elcsorgott az alapvonal mellett, majd a kapussal egyedül maradt Novák a kapufát találta el. Szünet előtt a hazaiak is kimozdultak térfelükről, de a 44. percben Dávid ismét nagyot védett, kitolta a kapufa tövéből Császár lövését, amire a sípszó előtt a vendégek újabb góllal válaszoltak Csoma révén (0-2).
A második játékrészt a hazaiak kezdték jobban, a 47. percben Szilágyi és Takács J. is a kapufát találta el, az 50. percben pedig sikerült is szépíteniük, Csíki Sz. 17 méterről a hosszú sarokba lőtt (1-2). Örömük azonban csak két percig tartott, mert a csíkfalviak támadásánál Nagy J. hibázott a védősorban, Varga beadását pedig Novák közelről a hálóba vágta (1-3). Az eredmény tudatában a vendégek visszahúzódtak a térfelükre, a hazaiak pedig nem tudtak átjutni a védősoron. A hajrában ismét megélénkült a játék, Novák lövését még sikerült mentenie Borbélynak a felső sarokból, de a 86. percben ismét zörgött a hazai háló: Kovács lépett meg a középpályán, és Borbély igyekezete ellenére belőtte (1-4), mire a hazaiak az utolsó percekben ismét kitámadtak, és Takács J. 30 méteres lövésével sikerült is szépíteniük az eredményen (2-4).
Nem sikerült túl biztatóan a visszatérő Hármasfalu bemutatkozása sem, a hazai pálya előnye dacára, és a múlt idényben is gyengélkedő Székelybere is sima vereséget szenvedett idegenben, míg Kibéd csapata meg sem jelent a címvédő otthonában.
 
Eredményjelző
A Maros megyei 6. ligás labdarúgó-bajnokság 1. fordulójának eredményei: Egrestő – Székelybere 5-1, Hármasfalu – Küküllőszéplak 0-5, Sáromberke – Csittszentiván 3-2, Jedd – Mezőpanit 3-1, Nyárádgálfalva – Csíkfalva 2-4, Somosd – Kibéd – a vendégek nem jelentek meg.
 
Jegyzőkönyv
Maros megyei labdarúgó 6. liga, 1. forduló: Nyárádgálfalvi Törekvés – Csíkfalvi Millennium 2-4 (0-2)
Nyárádgálfalvi sportbázis, mintegy 100 néző. Vezette: Man Silviu, Mocan Andrei, Mureşan Călin (Marosvásárhely). Ellenőr: Toma János (Marosvásárhely).
Gólok: Csíki Sz. (50.), Takács J. (90.), illetve Simon (23.), Csoma (45.), Novák (52.), Kovács (86.)
Sárga lap: Nagy J., illetve Nagy B., Aszalós.
Nyárádgálfalva: Borbély – Nagy J., Márkus (46. Takács J.), Nagy K., Józsa, Takács B., Kocsis, Szilágyi (78. Karácsony), Bartha (85. Csíki Zs.), Császár, Csíki Sz. 
Csíkfalva: Dávid – Fazakas, Kiss, Simon, Aszalós, Szabó (57. Gál), Csoma, Nagy B., Varga (62. Marton), Novák (85. Nagy Sz.), Kovács.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató