2025. május 29., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Magyar állami támogatással

* (Fotók: Nagy Tibor)


Magyar állami támogatással két csoport befogadására alkalmas bölcsődét épít Marosvásárhelyen az unitárius egyház. A Bolyai utca 23. szám alatti, egyházi tulajdonban lévő telken néhány hete fogtak neki az építkezésnek.

Szabó Zoltán Győző, a Bolyai téri unitárius egyházközség gondnoka lapunk érdeklődésére elmondta, évek óta tervezik a bölcsődeépítést, ugyanis már évekkel ezelőtt érdeklődtek a helyi önkormányzatnál afelől, hogy városszinten mire lenne a legnagyobb szükség. Kiderült, hogy a városi bölcsődékben jóval kevesebb helyet tudnak biztosítani, mint amekkora az igény, így körvonalazódott, hogy a bölcsőde iránt mutatkozik igazán nagy igény, ezért erre pályázott a Bolyai téri egyházközség. Ösztönzően hatott ugyanakkor a törvénymódosítás, aminek értelmében egy ideje a bölcsődék is részesülnek állami támogatásban. Bár szerettek volna több csoport befogadására alkalmas intézményt, a helyszín egy két csoporttal működő bölcsőde megépítését tette lehetővé a Bolyai utca 23. szám alatt, ahol az egyház rendelkezik egy erre alkalmas területtel. Az udvar, ahol jelenleg a bölcsőde épül, eddig az Unitarcoop Alapítvány székhelyének adott otthont, az építkezés kezdete óta az alapítvány néhány házszámmal odébb, a 13. szám alá, a Bolyai téri unitárius egyházközség épületébe költözött.




A helyszínen már javában zajlik az építkezés, áprilisban fogtak neki a munkának. A korszerű, új, egyszintes bölcsődeépület két csoport befogadására lesz alkalmas, és összesen 24 kisgyerekkel tudnak majd foglalkozni. A gyerekek étkeztetését cateringrendszerben tervezik megoldani. Az épület udvarán egy kis játszóteret, valamint néhány parkolóhelyet is kialakítanak majd – tudtuk meg a gondnoktól.

Az egyházi bölcsődében nem csak unitárius gyermekeket fogadnak majd, hanem bármely felekezethez tartozó apróságok előtt nyitva áll majd az új intézmény kapuja.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató