Bánffy Miklósról a Vásárhelyi Forgatagon

Irodalomtörténeti kiadvány bemutatójára ritkán telik meg a marosvásárhelyi Kultúrpalota kisterme. Az idei Vásárhelyi Forgatag nyitónapján ez történt, Szász László Bánffy Miklós, az erdélyi szellem arisztokratája* című könyvének helyi premierjén kevésnek bizonyult az ülőhely, a karzatra is jutott közönség. A rendkívüli érdeklődést nyilván a legendás személyiség, a polihisztor író, irodalmár és politikus arisztokrata, a könyveivel ma is széles olvasói rétegeket megszólító Bánffy Miklós váltotta ki. De sokat nyomott a latban az is, hogy noha már hosszú évtizedek óta Magyarországon teljesítette ki irodalomtörténészi, esszéírói pályáját, Szász László egyetemi docenst ma is sokan ismerik, becsülik szülővárosában, a Székely János, Sütő András, Páskándi Géza és más korszakos alkotók életművét eredeti módon elemző kötetei itt is élénk visszhangra találtak. És persze vonzotta a hallgatóságot Kilyén Ilka egyéni előadóestje, a könyvismertetőhöz társított Szétszórtan című összeállítás is, amely Bánffy Miklósné Váradi Aranka naplójából készült pár esztendeje, és azóta is nagy érdeklődésre számíthat, bárhol lép vele színre a művésznő. 

„Bánffy egész élete és műve eleven felkiáltójelként áll előttünk” – olvassuk Szász László közel háromszáz oldalas kötetében. Hogy ezt miképpen bizonyítja a továbbiakban, azt a vállalkozását méltató Filep Tamás Gusztáv eszmetörténész, a budapesti Kisebbségkutató Intézet munkatársa vázolta lényegretörőn, majd párbeszédet kezdeményezve az esszéíróval, érdekesen, izgalmasan bontották ki a Bánffy-életmű és jelenség, illetve az általa képviselt transzilvanizmus legfontosabb vetületeit. A szakszerűségében is könnyed, eleven dialógus, akárcsak a tizenkét nagy fejezetre osztott, elmélyült tanulmány olvasmányos szövege, jól példázta, nem csupán a szakmabeliek érdeklődését lehet felkelteni irodalomtörténeti fejtegetésekkel, az előítéletektől mentes, újszerű értelmezések, az újabb kutatások eredményeit sajátos szemszögből, de hitelesen értelmező következtetések a laikusok figyelmét is képesek megragadni. Ezt a közönség köréből érkezett kérdések is igazolták. Egy óra minderre természetesen kevés, a beszélők szigorúan szelektálva is csak pár dolgot tudtak kifejteni. Szász László mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy könyvében a műveket igyekezett faggatni. Hiszen, mint Tamási Áron írta az idős, megtört, kisemmizett Bánffyról 1948-ban, „egyedül ez maradt neki: az írás”. 

„Az írói szerepkör egész életében dominánsnak mutatkozik – hangsúlyozta a szerző. – Meghatározta szemléletmódját, a léthez, a mindennapok gyakorlati kérdéseihez, a nemzethez és Európához fűződő viszonyát.” Szász azt is kiemelte, Bánffy Miklós életművének egyik sajátossága, hogy minden jelentős tevékenysége, márpedig ilyen nagyon sok volt, utóbb szövegben szublimálódott. „Bevallása szerint azért volt képes látszólag összeférhetetlen szerepköröket betölteni – mondja alanyáról kötete hátsó borítóján az irodalomtörténész –, mert az élet részelemeit a prózaíró teljességet átfogó tekintetével tudta egységben szemlélni. Hiszen elsősorban író volt, a monumentális trilógián kívül kötetnyi remek novella, színmű, politikai emlékiratok szerzője; tehetséges, bátor kísérletező, és főúri származása, rangja miatt az irodalomban folyton hátrányos helyzetű.” Elég a fejezetcímeket sorolnunk, máris érzékelhető, mennyi mindennel foglalkozott Bánffy. A kötet külön taglalja B. M. szerepeit, megjelenik Az elbeszélés művészeként. Elemzés tárgya Az író és művész politikai dokumentumai, megfigyelhetjük a Haza és szülőföld határán, megtudjuk, mit kínált az Újrakezdés a szülőföldön, milyen volt Bánffy Miklós és transzilvanizmusa. Kirajzolódik Az életmű gerince, főként az Erdélyi történet trilógia, újabb könyvei A harmincas–negyvenes években. Körvonalazódik Bánffy Miklós totális színháza, majd eljutunk élete zárófejezetéhez.

De amiről részletesebben szólt Szász László a bemutatón, azok az előítéletek. Ezeket taglalja A Bánffy-recepció babonái című első fejezet. Érdemes idéznünk a kötetből: »Az egyik: Bánffy Miklós, a „dilettáns író”. Vagy másképp, a „dilettáns, mert gróf” az a tipikus előítélet, amely a 19-20. század fordulóján megjelenő új, az alsóbb osztályokból feltörő értelmiségi csoportok üzeneteként jelenik meg.« »A Bánffy-recepció másik babonája szorosan kapcsolódik az előbbihez, a származását firtató előítélethez, miszerint: írásainak esztétikai megformáltságára nem is érdemes figyelni. Jelentőségüket tehát elsősorban dokumentumértékük biztosítja: hiszen olyan világról nyújtanak információkat, amelybe sem az átlagolvasónak, sem általában a polgári írótársadalomnak, legkevésbé a mélyről feltörő népi íróknak nem lehetett bejárása. Következésképp főművében, az Erdélyi történetben szinte kizárólag önéletrajzi mozzanatokat, kiváltképp a bulvársajtóba illő magánéleti intimitások „lelepleződését” vélték felfedezni egyébként jóindulatú és intellektuálisan igényes kritikusai is.« Ezeket a tévhiteket, irodalmiatlan „félreolvasásokat” alapos dokumentálással bontja le a tanulmány szerzője, meggyőző érveléssel bizonyítva, miért tévedés kulcsregényként kezelni az Erdélyi történetet.

Szóba került az esten a Bánffy-művekben felbukkanó irónia, esetenként a cinizmus is, ami főleg az olyan szerzőknél indokolt, akik belülről tapasztalják, élik meg azt, amiről írnak. Az erdélyi kulturális, szellemi élet nagy mecénásáról ez is elmondható. És még sok egyéb, ami nem kerülte el a monográfia szerzőjének figyelmét. 

Ne feledjük, olvasmányként is joggal ajánlható ez a kötet, de hasznos függelékkel is rendelkezik. Az életrajzi adatok mellett feltünteti Bánffy Miklós műveinek alapkiadásait, színműveinek ősbemutatóit is, az életmű-feldolgozások és összefoglaló kiadványok válogatott jegyzékét, és gazdag névmutató, valamint az intézmények, fogalmak névmutatója könnyíti meg a tájékozódást.

*Szász László: Bánffy Miklós, Az erdélyi szellem arisztokratája, MMA Kiadó, Budapest, 2020