2021. május 13., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az Újpest FC nyerte a labdarúgó MOL Magyar Kupa 2020/2021-es kiírását: a lila-fehérek hétfőn a Puskás Arénában rendezett döntőben hosszabbítás után 1-0-ra győzték le a Fehérvár FC-t. A találkozó egyetlen gólját Lirim Kastrati szerezte a 101. percben, a fehérváriak ekkor már kettős emberhátrányban futballoztak. Az Újpest 2018 után hódította el újra a trófeát, összességében pedig 11. alkalommal diadalmaskodott.

Ugyan az igazi kupadöntős hangulat messze volt, a Puskás Aréna alsó karéjaiban helyet foglaló nézők hangja így is sokat dobott az összecsapáson, főként a koronavírus-járvány miatt alkalmazott zárt kapus mérkőzésekéhez képest.

A várakozásoknak megfelelően a fehérváriak irányították a játékot, az Újpest szinte csak a védekezéssel volt elfoglalva. A két csapat rendkívül gyenge első félidőt produkált egyetlen kaput eltaláló lövéssel, igaz, Ivan Petrjak próbálkozása olyan rosszul sikerült, hogy még hazaadásnak is gyenge volt.

A második félidőre valamelyest javult az iram és a játék is, az Újpest előtt adódhatott volna egy nagy lehetőség, de a Junior Tallóval szemben elkövetett, szabad szemmel egyértelműnek tűnő büntetőt nem adta meg a játékvezető. Az újpesti kispadosok el is veszítették a fejüket, az eset után egy tárgyat a pályára dobó Jovan Baosic piros, majd Michael Oenning vezetőedző sárga lapot kapott.

A folytatás sem hozott helyzeteket, ugyanakkor már jóval harcosabb volt az összecsapás, amely hosszabbításba torkollott. A ráadást a fehérváriak már emberhátrányban kezdték, mivel Adrian Rus a 90. percben megkapta második sárga lapját. Szabics Imre vezetőedző a ráadás előtt becserélte Alefet, de a brazil középpályás egy perc alatt két sárgát gyűjtött be, így mindössze hét perc után mehetett zuhanyozni, a fehérváriak pedig kilenc emberrel maradtak. Az Újpest óriási lendülettel támadta le a kettős emberhátrányban futballozó ellenfelet, és mindössze négy perc alatt gólra váltotta a létszámfölényt.

A ráadás második felében az Újpest könnyedén eldönthette volna a találkozót, de rendre hiba csúszott a támadásokba, a fehérváriak viszont már nem tudtak helyzetbe kerülni.

Az Újpest ezt megelőzően nyolc tétmeccsén volt nyeretlen a fehérváriakkal szemben, akiket legutóbb 2019 szeptemberében győzött le. A mostani bajnoki szezonban a Fehérvár FC 5-1-re, 5-0-ra és 4-0-ra ütötte ki a lila-fehéreket.

Sikerével az Újpest indulhat a Konferencia Liga első kiírásában. Nagy valószínűséggel a MOL Fehérvár FC is csatlakozik hozzá bajnoki másodikként vagy harmadikként, mivel a negyedik Paksnak már csak matematikai esélye van megelőzni az OTP Bank Liga hétvégi zárásakor.


A kupagyőztes Újpest FC csapata. Fotó: MTI/Illyés Tibor



Mestermérleg

* Michael Oenning (Újpest FC): „Ez egy fantasztikus nap a klub életében, ráadásul különösen nagy győzelem a stadionba visszatérő szurkolók miatt, akiknek a támogatása sokat jelentett a csapatnak. Az első húsz percben kissé beszorított minket a Fehérvár, de percről percre javult a játékunk. A ráadásban sikerült gólra váltanunk a helyzetünket, riválisunknak pedig kilenc emberrel már nem volt esélye egyenlíteni.“

* Szabics Imre (Fehérvár FC): „Tisztelettel győzünk, és büszkén veszítünk. Magunkban keressük a hibát, nem a bíró döntéseiben. Az első félidőben domináltunk, rendben volt a játékunk. A második félidőben viszont nem találtuk a jó megoldásokat, ami görcsössé tett minket, az Újpest pedig belejött a mérkőzésbe. Természetesen van hiányérzetem, sokat kell dolgoznunk azon, hogy ilyen helyzetekben megtaláljuk a megoldást egy mélyen védekező csapat ellen.“

Jegyzőkönyv

Labdarúgó MOL Magyar Kupa, döntő: Újpest FC – Fehérvár FC 1-0 (0-0, 0-0, 1-0) – hosszabbítás után
Budapest, Puskás Aréna, 4500 néző, vezette: Bogár.
Gólszerző: Kastrati (101.).
Kiállítva: Baosic (68., a kispadról), illetve Rus (90.), Alef (97.).
Sárga lap: Onovo (44.), Mitrovic (45.), illetve Rus (45., 90.), Bamgboye (59.), Alef (96., 97.).
Újpest FC: Pajovic – Pauljevic (118. Máté), Kastrati, Kutrumpisz (102. Szakály P.), Ristevski, Antonov – Mitrovic, Onovo, Croizet (75. Csongvai) – Beridze (114. Perosevic), Junior Tallo (114. Simon K.).
Fehérvár FC: Kovács D. – Bolla (63. Fiola), Rus, Musliu, Stopira – Bamgboye (91. Alef), Nego, Pinto, Petrjak – Nikolics (76. Houri), Zizivadze.