2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Dróntechnológia a mezőgazdaságban

Csütörtökön délelőtt Mezőpanit határában drónbemutatót szervezett a Panter Egyesület, az RMGE Maros szervezete és az Appia Drones cég képviselője, Gálfi Áron műszaki menedzser. A rendezvényen az RMGE Maros meghívottai, helybéli gazdák, agrár- és kertészmérnök szakértők, valamint a sajtó képviselői is részt vettek. 

A drónok repüléses gyakorlati bemutatóját megelőzően Gálfi Áron elmondta: kétféle használatra alkalmas készüléket hozott el a bemutató helyszínére. Az egyikkel növényegészségügyi felmérés végezhető. A drónra szerelt spektrális kamerák segítségével azonosíthatók betegségek, a kártevők jelenléte, de akár egy-egy parcella állományának tőszámát is fel lehet mérni, ugyanakkor a parcellák beazonosításában is hasznossá tehető az eszköz. A felvételeket a drón egy adatgyűjtő számítógéphez küldi, a készüléken a színskálának megfelelően beazonosíthatók lesznek a betegségek. Dr. Nyárádi Imre, a Sapientia EMTE kertészmérnöki tanszéke tanárának kérdésére az is tisztázódott, hogy a felvételek alapján megfelelő számítógépes program (szoft) hiányában még nem azonosíthatók be a betegségfajták, így a kárt szenvedett terület beazonosítását követően a helyszíni szemle után lehet csak megállapítani, hogy mivel kell kezelni a növényeket. 

Fotó: Vajda György 


A drónokat permetezésre is lehet használni. Ez esetben egy, a betegségeket beazonosító drónnál nagyobb kapacitású eszközt használnak, hiszen ezekhez húsz literes permetlétartály csatolható, ugyanakkor műtrágyaszóró fejjel is elláthatók. Egy hektárt 12 perc alatt permetezhet meg, a kijuttatott permetlé hektáronkénti mennyisége 5-120 liter között lehet. A permetezés sávját a drón repülési magassága szabályozza, magasabbról szélesebb csíkot tud lefedni. A drónok autonómiáját a sebesség és a szállított folyadékmennyiség szabja meg, átlagosan 12 percig – egy hektár lepermetezési idejéig repülnek egy akkumulátorral. Egy akkumulátort 500 alkalommal lehet használni. Ajánlott a mezőre több akkumulátorral menni, amelyekhez töltő is jár. A drón jelzi, ha alacsony a töltés, így idejében le lehet szállni vele. A szórást a propellerek is segítik, esetenként azonban ki kell számítani a szélsebességet és a szélirányt is. A drónos permetezés előnye, hogy költségmegtakarítóan szórja a permetlét, s mivel a propellerek megforgatják a növény levelét, garantált az is, hogy teljesen beborítják ezzel a növényt. A szórás nem függ az időjárástól, a drón akkor is használható, amikor a talajnedvesség nem engedi a vontatott, függesztett vagy önjáró permetezők bevetését. 

Az érdeklődők kérdésére Gálfi Áron elmondta, hogy a 250 grammnál súlyosabb drónokat be kell jelenteni, mivel ezeket rendszámmal látják el. Ezenkívül irányításukhoz pilótaengedély is szükséges, minden röptetéskor értesíteni kell a helyszínhez eső legközelebbi repülőteret vagy a bukaresti légi felügyeleti hatóságot. Még nincs egységes drónhasználati jogszabály, ezen dolgoznak, de mindegyik tagország a maga jogszabályát alkalmazza. Jó lenne, ha a mezőgazdasági drónok bevetésekor enyhítenék a jogszabályt, hiszen ezeket alig pár méterre emelik fel a talajtól – tette hozzá Gáfli Áron –, ezért a szakcégek több lépést tettek már annak érdekében, hogy egyszerűsítsék a mezőgazdaságban használt drónokra vonatkozó jogszabály. Természetesen az érdeklődőknek a cég székhelyén drónhasználati, kezelési felkészítőt is tartanak. 

A berendezések sem olcsók. A legegyszerűbb, mezőgazdasági célra használható drón 1000 euróba kerülhet. Az Appia Drones saját gyártású drónjai típusonként 6300, 7800, 9800 euró körül vannak. A permetezésre használt külföldi gyártású – korszerűbb irányítórendszerrel ellátott – drón 21.000 euró. S míg a hazaiak karbantartása viszonylag egyszerű, és a cég is besegít, addig a bonyolultabb szerkezetet meghibásodása esetén Németországban javítják, ilyenkor a szervizelés több mint két hétig is eltarthat. A technológia is olyan ütemben fejlődik, hogy szinte évente változnak a típusok, az alkatrészek. 

A bemutató után Fazakas Miklós, az RMGE Maros elnöke elmondta, lépést kell tartani a technológiai fejlődéssel, de csak megfelelően gondozott területek esetében nyújt segítséget a dróntechnológia, hiszen a gazosabb veteményesben nehezebb kiszűrni a valamilyen fertőzés által megtámadott parcellát vagy területrészeket. Beszerzésüket, üzemeltetésüket illetően pedig ajánlatos társulni, hiszen a több kisebb parcellára szakadt gazdaságok esetében nem tudják költséghatékonyan kihasználni ennek a technológiának az előnyeit. Vannak már olyan pályázatok, amelyek lehetővé teszik a drónok vásárlását, így a gazdák gondolkodhatnak azon, hogy alkalmazzák gazdaságaikban a dróntechnológiát. Az RMGE Maros felvállalt szándéka, hogy programjai alapján lehetőséget teremt tagjainak és nem csak, hogy megismerkedjenek minden olyan eszközzel, amely könnyebbé, gazdaságosabbá teszi a gazdálkodást. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató