2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

BL-selejtező

A Ferencváros annak ellenére kikapott 3-2-re szerdán a svájci Young Boys vendégeként, hogy 65 percen át emberelőnyben futballozhatott a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójának első mérkőzésén.

Jobban és határozottabban kezdett a Young Boys, amely már a negyedik percben kihagyott egy helyzetet, és még tíz perc sem telt el, amikor Dibusznak is védenie kellett. Ennek ellenére mégis a magyar bajnok szerzett vezetést, miután Boli a labdaszerzése után a hálóba bombázott. A zöld-fehérek azonban nem örülhettek sokáig, mivel a svájci rivális kissé szerencsés, megpattanó lövéssel a kapott gól utáni első támadásából egyenlített.

Ezt követően kiegyenlítetté vált a játék, de egy vendégakció végén lerántották Botkát, így a Ferencváros nemcsak tizenegyeshez jutott, hanem emberelőnybe is került. Ezt a kedvező helyzetet viszont nem sikerült a maga javára fordítania Peter Stöger vezetőedző csapatának, mivel Uzuni büntetője a jobb kapufán csattant, és bár a kipattanó Camara lábáról a hálóba vágódott, Laidouni idő előtt mozdult a büntetőterületre, így érvénytelenítették a gólt. Ez az érzelmi hullámvasút mindkét csapatot megfogta, amiből a hazaiak jöttek ki jobban Sierro bombagóljának köszönhetően.

A magyar csapat a folytatásban sem tudta érvényre juttatni létszámfölényét, noha többet birtokolta a labdát, mégis inkább a Young Boys akarata érvényesült, a fordulás utáni első 15 percben csak Dibusznak volt egy nagy védése. A 65. percben már a válogatott kapus sem tudott segíteni Garcia hajszálpontos lövésénél, így emberelőnye ellenére kétgólos hátrányba került az FTC. A magyarok a meccs utolsó tíz percére újítani tudtak, beszorították a végig szervezetten védekező, az Európa-ligában tavasszal nyolcaddöntős riválist, amely azonban így sem tudta elkerülni a gólt Boli remekbe szabott lövésének köszönhetően.

A párharc győztese a BL 32 csapatos főtábláján, míg a vesztes az Európa-liga ugyancsak 32 együttest számláló csoportkörében folytathatja a küzdelmet. A visszavágót jövő héten, kedden rendezik a budapesti Groupama Arénában.

Jegyzőkönyv

Labdarúgó Bajnokok Ligája, selejtező, 4. (utolsó) forduló, első mérkőzés: Young Boys (svájci) – Ferencvárosi TC 3-2 (2-1)

Bern, 15.652 néző, vezette: William Collum (skót).

Gólszerzők: Elia (16.), Sierro (39.), Garcia (65.), illetve Boli (14., 82.).

Sárga lap: Siebatcheu (12.), Zesiger (19.), Elia (25.), illetve Haratin (22.), Laidouni (48.), Blazic (68.).

Kiállítva: Hefti (25.).

Young Boys: Faivre – Hefti, Camara, Zesiger, Garcia – Fassnacht (86. Maceiras), Sierro (75. Rieder), Martins, Ngamaleu – Elia (86. Mambimbi), Siebatcheu (56. Kanga).

Ferencvárosi TC: Dibusz – Wingo, Blazic, Kovacevic, Botka (69. Mmaee) – Laidouni, Haratin, Somália – Zubkov (79. Mak), Boli, Uzuni (86. Szánthó).

Eredményjelző

Labdarúgó Bajnokok Ligája, selejtező, 4. (utolsó) forduló, első mérkőzés: Malmö FF (svéd) – Ludogorec (bolgár) 2-0, Benfica (portugál) – PSV Eindhoven (holland) 2-1, Young Boys (svájci) – Ferencvárosi TC 3-2, AS Monaco FC (francia) – Sahtar Donyeck (ukrán) 0-1, RB Salzburg (osztrák) – Bröndby IF (dán) 2-1, Sheriff Tiraszpol (moldovai) – Dinamo Zágráb (horvát) 3-0.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató