A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata idei színházi évadának utolsó bemutatója – a Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című drámájából készült előadás – súlyos történelmi és morális kérdéseket hordoz. A holnap, május 21-én, csütörtökön 19 órától kezdődő, Béres Attila által rendezett produkció a lengyel szerző világhírű művét viszi a 81. évad tavaszi premierjeként a közönség elé, és aligha véletlen, hogy a társulat egy ilyen könyörtelenül pontos kortárs szöveggel zárja az idényt.
Słobodzianek darabja nem csupán történelmi dráma, a közép-európai történelem jelentős szeletének élveboncolása is – egy osztályterem falai közé sűríti a huszadik századi Európa összes, jelentős politikai, vallási és identitásbeli törésvonalát, hogy megmutathassa: a történelem legnagyobb tragédiái általában nem a nagy szónoklatokkal, hanem a félmondatokkal, a rossz viccekkel, a hallgatásokkal, az apró árulásokkal kezdődnek. Amelyek kollektív rémálommá változtatják a gyermekkor közös játékait. Kevés olyan kortárs drámai szöveg születik ma Európában, amely ennyire kegyetlen pontossággal tud beszélni bűnről, felelősségről és emlékezetről, miközben nem kínál sem feloldozást, sem kényelmes morális kapaszkodókat. Ahogy a budapesti Lengyel Intézet honlapján olvashatjuk, A mi osztályunk megrázó elbeszélés az egyéni és közös bűnről, a felelősségről, igazságról, melyre úgy tűnik, hogy senkinek nincs szüksége, valamint a történelemről, melyet lehetetlen tárgyilagosan rekonstruálni, objektíven elbírálni, főképp megmagyarázni, különösen itt, nálunk, Közép-Európában. A 2008-ban született mű 2010-ben elnyerte a rangos lengyelországi NIKE irodalmi díjat Az év legjobb drámája kategóriában. A darab ősbemutatójára a londoni Royal National Theatre-ben került sor 2009-ben, azóta többek között Varsóban, Barcelonában és Torontóban, Tel-Avivban, Philadelphiában, Chicagóban, Düsseldorfban, Párizsban, Stockholmban, Cipruson, Madridban és Milánóban is műsorra tűzték, és a magyarországi színházak visszatérő repertoárdarabja lett.
A Tompa Miklós Társulat számára ugyanakkor ez a bemutató nem előzmény nélküli vállalás: az elmúlt években többször is nyúltak olyan kortárs szövegekhez, amelyek a közösségi emlékezet, a generációs trauma és az identitás kérdéseit boncolgatták. A Lázadni veletek akartam és a Yorick Stúdióval koprodukcióban készült Az igazság gyertyái című produkciók egyaránt azt bizonyították, hogy a társulat nem fél a kényes történelmi és társadalmi témáktól, azon szövegektől, amelyek túlmutatnak a színházi komfortzónán. Ebbe a sorba illeszkedik most Słobodzianek műve is, amely ugyancsak radikálisan kérdez rá arra, hogy hogyan válik egy közösség saját történelmének tettesévé és áldozatává egyszerre.
A szerző neve ráadásul nem ismeretlen a romániai magyar színházi közegben sem, hiszen Ilja próféta című darabja évekkel ezelőtt jelentős sikert aratott a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában, miközben a mű körül komoly közéleti és vallási vita is kialakult a román nyelvű adaptáció kapcsán, amelyet a tavaly februárban Botond Nagy rendezésében mutattak be a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színházban. Azon előadás körüli botrány is jelzi, hogy Słobodzianek művei ma is képesek látens feszültségeket a felszínre hozni Közép- és Kelet-Európában.
A mi osztályunk most Marosvásárhelyen kerül színre. Egy olyan városban, amelyet a történelmi, etnikai és kulturális rétegek egymásra és egymásba épülése jellemez, egy ilyen előadás óhatatlanul is túlmutat önmagán: nem csupán a lengyel történelemből merít, hanem rólunk is szól – arról, hogy Közép-Európában milyen könnyen öröklődnek tovább a kimondatlan traumák, és milyen nehezen tanuljuk meg az egymás történeteit valóban meghallgatni. Az évad utolsó premierje így kevésbé lezárásnak, inkább nyugtalan kérdésfeltevésnek ígérkezik.
És pontosan ez a színház dolga.
