2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az alsóház elutasította a verespataki bányakitermelés törvénytervezetét

  • 2014-06-03 15:36:42

A képviselőház kedden 301 igen, 11 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett elutasította a verespataki arany- és ezüstérc kitermelésére vonatkozó törvénytervezetet, több képviselő rámutatott, hogy ez a civil társadalom által szervezett utcai megmozdulásoknak is köszönhető.

A képviselőház kedden 301 igen, 11 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett elutasította a verespataki arany- és ezüstérc kitermelésére vonatkozó törvénytervezetet, több képviselő rámutatott, hogy ez a civil társadalom által szervezett utcai megmozdulásoknak is köszönhető. Korodi Attila környezetvédelmi miniszter az alsóház elutasító voksa után kijelentette, hogy a tárca tudja, mit kell tennie, hogy Romániát a legjobb döntésekhez segítse ezen a területen. Több képviselő is hangsúlyozta, hogy döntésük nagymértékben a civil társadalom erőfeszítéseinek a következménye, mivel az emberek utcára vonultak, hogy ez ellen a rendkívüli káros projekt ellen tiltakozzanak. Remélik, hogy ez a szavazat véget vet ennek az ügynek, és az elkövetkezőkben nem fog megjelenni még egy ilyen jellegű törvény. A kormány által kidolgozott törvénytervezet a múlt parlamenti szesszióban heves vitákat és utcai megmozdulásokat váltott ki. 

Hogy vinné el a fekete mentő! 22 órával korábban

Erről jut eszembe 22 órával korábban

Rollernagyi 22 órával korábban

Közönségszolgálat 22 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 22 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 22 órával korábban

Hírek, rendezvények 22 órával korábban

4keréken 22 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató