Hiszékenynek születünk. A burokból kikerülve fájdalmas tapasztalások hegesedései emlékeztetnek, milyen barátságtalan környezetbe csöppentünk. A szeleburdi kamaszvilágot elrúgva tudatosul csak bennünk, hogy senki nem vértezett fel a hamiskártyás felnőttvilágra. Csalóka ígérgetések, hitszegő „cukrosbácsi” politikusok keserítik mindennapjainkat. Kampányban délibábos szebb jövőt, hatalomra jutva türelmet, megértést és pénzt, pénzt kérnek tőlünk hozzá nem értő, pazarló kormányzásukhoz. Adókkal és illetékekkel sarcolnak, miközben az ország költségvetését csődközelbe taszító pimasz kiváltságaikról nem mondanak le. Azt ígérték, nem növekszik az árukra kivetett hozzáadottérték-adó (TVA), pezsgő gazdasági légkört teremtenek a kis- és középvállatoknak, a túlburjánzott közigazgatást karcsúsítva teszik hatékonyabbá. A valóságban ennek ellenkezője történt. Immár második éve nem alkalmazzák a nyugdíjak inflációs korrekcióját, ezért jelentősen veszített vásárlóerejéből a közel ötmillió nyugdíjas. A hozzáadottérték-adó növelése ellenkező hatást váltott ki, mint remélték, és nem javultak az államkincstár bevételei, hanem gyors áremelkedést és lassuló gazdasági növekedést idézett elő. Stagfláció a megtanulandó új nyomorúság neve. Az állam kölcsönből költekezik. A működőképesség megőrzése érdekében adósságspirálba csavarodott az ország. De mégsem akaródzik a közigazgatási reformcsomagot elfogadni, mert visít a pártklientúra, és elröpült nyolc hónap eredménytelenül. Közben a villanyáram-liberalizáció is rásegített a versenygazdaság kifulladásához. A magánszektorban kényszerű átszervezések, gyárbezárások minősítik a rossz kormányzati döntéseket. Egy év alatt több mint 50 ezer munkahely szűnt meg. Természetesen a gyengélkedő európai autóipar is ludas ebben. De érdekes módon az állami vállalatok megúszták. Náluk nem számít a nyereségesség, a versenyképesség. Nem beszélve az urambátyám rendszerben működő központi és önkormányzati hivatalokról. A helyi önkormányzatoknál 129 ezer alkalmazottnak van bebetonozott állása. Az országos kereskedelmi és iparkamra már két éve jelezte, hogy a bürokrácia csökkentése lehetne az egyetlen megoldás a költségvetési hiány mérséklésére. Ezzel kampányolt a jelenlegi kormánykoalíció majd minden pártja. Köztük az RMDSZ. Bíztunk bennük. Bolojanban is. Most pedig az elodázott költségvetés kidolgozásakor mindenki a saját érdekszférájában mentességért lobbizik. Pedig egyszerű a képlet. A fizetett alkalmazottak számát le kell építeni. A Romániában 1,3 millió, a kétszer több lakossal rendelkező Lengyelországban 900 ezer közpénzből fizetett alkalmazott van. És jobban teljesítenek. Nem az önkormányzatok számát kell csökkenteni, hanem az alkalmazottakat. Vegyenek példát a versenyágazatban tapasztalható, költséghatékony feladatkiszervezésből. Ha egy akár 100 fős település önálló akar maradni, vállaljanak közfeladatot társadalmi munkában, ami tőlünk nyugatabbra bevett szokás. Jegyzetem írása közben jött a hír: az alkotmánybíróság öt halasztás után végre meghozta a döntést a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvényről. Elutasította a legfelsőbb bíróság beadványát. Az erkölcstelen egyenlőtlenség megszüntetésének első lépése. De ettől még nem lesz varázsütésre egyből állampolgárbarát jogállamiság Romániában.
